Idén is elmarad a drágulás?

A következő hónapokban mérsékelt növekedésnek indulhatnak az árak, de az éves átlagos infláció 2 százalék alatt maradhat az elemzők szerint, az élelmiszerárakat lenyomja a sertéshús áfacsökkentése és várhatóan az alacsony olajárak miatt az üzemanyagárak sem emelkednek jelentősen.

Kép: SXC

A KSH legfrissebb, tavalyi inflációs adataira reagálva Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője kommentárjában kiemelte: a decemberi infláció a várakozásokhoz közeli szintre emelkedett, a következő hónapokban döntően bázishatások miatt folytatódhat az infláció enyhe gyorsulása. Ez azonban mérsékelt marad, januárban kissé 1 százalék fölé emelkedhet az infláció az üzemanyagárak egy évvel ezelőtti beszakadásának bázishatása miatt, ugyanakkor a sertéshús áfájának csökkentése kismértékben mérsékli az élelmiszerárak növekedési ütemét. Hozzátette: az infláció az év közepéig várhatóan nem éri el a 1,5 százalékot, majd 2016 második felében kúszhat 2,5 százalék közelébe, de a 3 százalékos inflációs célt várhatóan így sem éri el 2017 közepe előtt, ami tartóssá teheti az alacsony kamatokat. A tavalyi átlagos infláció -0,1 százalék volt, az idén 2 százalék alatt maradhat.

Az elemző szerint az idei inflációra szignifikáns lefelé mutató kockázatot jelent az olajárak újabb markáns zuhanása. Amennyiben az olajárak tovább csökkennek, vagy tartósan a jelenlegi szinten maradnak, az idei infláció akár 0,4 százalékponttal lehet alacsonyabb, míg további lefelé mutató kockázatot jelent a háztartási energiaárak esetleges további csökkentése is.

A CIB Bank elemzőinek előrejelzése szerint 2016 első hónapjaiban tovább emelkedhet az éves összevetésű fogyasztói árindex, de várhatóan nem kerül tartósan 1 százalék fölé, és az éves átlag is csak alig haladja meg az 1 százalékot. Az elemzők tekintettel arra, hogy továbbra sem a keresleti tényezők, sokkal inkább a nemzetközi energia- és nyersanyagárak a meghatározóak a hazai infláció szempontjából, friss monetáris politikai reakcióra nem számítanak, a jegybanki alapkamat változatlan maradhat a következő 12 hónap során. Az inflációs adat publikálása piaci szempontból semlegesnek tekinthető, a forint nem mutatott érdemi reakciót a közzététel utáni percekben - írták.

Ilyen olcsó rég nem volt az olaj
Több mint tizenkét éves mélypontra, 30 dollár alá esett a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára a New York-i árupiacon kedden. Helyi idő szerint délután két óra (közép-európai idő szerint este nyolc óra) körül a WTI ára februári szállításra hordónként 1 dollár 44 centtel 29,97 dollárra csökkent, majd néhány perccel később még lejjebb, 29,93 dollárra ereszkedett. Utoljára 2003 decemberében fordult elő, hogy 30 dollár alatt volt a WTI ára.
Németh Dávid, K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a most publikált inflációs adatok megfelelnek a várakozásaiknak. A bázishatás miatt januárban 1 százalék fölé mehet az infláció, az első félév végéig azonban mérséklődhet. Az év második felében gyorsulhat az infláció, decemberben éves alapon 2 százalék fölé emelkedhet a mutató. Az infláció alakulását a kilátások alapján a jelenleg csökkenő pályán lévő olaj árának alakulása - részben az üzemanyagokra gyakorolt hatása miatt - nagyban befolyásolhatja. A K&H elemzője éves átlagban 1,5 százalék körüli inflációval számol 2016-ban.

Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste makroelemzői szerint januárban folytatódhat az inflációs ráta gyorsulása és az idei év egészében átlagosan 1,3 százalék lehet, míg 2017-ben már elérheti a 2,7 százalékot. A monetáris politikában továbbra is változatlan alapkamatot feltételeznek egészen 2017 első negyedévének végéig. A bank elemzőinek alternatív forgatókönyve egy új kamatcsökkentési ciklust vázol, ennek során akár 30-40 bázisponttal mérséklődhet az alapkamat. Ha ez a forgatókönyv következne be, akkor akár már márciusban, a friss inflációs jelentéssel együtt elindulhat egy új, lassú ütemű kamatcsökkentési ciklus.

Olcsón megúszta az állam a tavalyi évet
Várhatóan alacsonyabb lesz a tavalyi költségvetési hiány végösszege a vártnál, a végleges gazdasági adatoktól függően akár két százalékig is csökkenhetett a deficit, miközben mintegy 2800 milliárd forintnyi uniós forrást sikerült lehívni a magyar keretből.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo