Infláció: innen már nincs lejjebb?

Februárban 1,9 százalékos volt az infláció, azaz a várakozásoknak megfelelően lassult. A második és harmadik negyedévben gyorsulásra lehet számítani, az év végén pedig a 3 százalék körüli szintet is elérheti az infláció.

 

Februárban 1,9 százalékos volt az éves infláció, januárhoz képest pedig 0,2 százalékos volt a drágulás. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta, hogy a múlt év utolsó hónapjaiban látott 2,4 százalékos és a januári 2,1 százalékos ütemhez képest lassulást jelentő 1,9 százalékos februári infláció megfelel a várakozásoknak.

Pixabay

 

Az inflációt lefelé húzta a bázishatás, emellett a tartós fogyasztási cikkek és az üzemanyagok ára is.
Felfelé nyomták viszont az élelmiszerek és a szolgáltatások. „Bár a tartós fogyasztási cikkek iránt jelentős a lakossági kereslet, ennek ellenére ebben a termékkörben nem látható jelentősebb drágulás, ami az alacsony importált inflációnak köszönhető.
Stabil és tartós növekedésre számíthat Európa
Az EU gazdasági növekedési üteme felülmúlta a várakozásokat, miközben folytatódott a gazdasági fellendülés. A becslések szerint 2017-ben az uniós gazdaságok növekedése 2,4%-os volt – ez a leggyorsabb ütem az elmúlt évtizedben.
A szolgáltatásoknál látható mérsékelt drágulás, ennek egyik oka a lakossági kereslet. Másik oldalról pedig a szolgáltatóknál végrehajtott  béremelések miatt emelkedik a szolgáltatások ára” – fogalmazott a szakember.

Németh Dávid szerint a februári 1,9 százalékos infláció lehetett az idei mélypont, márciusban stagnálás vagy a februárinál valamivel magasabb érték várható. A második negyedévtől gyorsulhat az infláció, főként a harmadik negyedévben várható nagyobb tempó. A jelenlegi kilátások alapján decemberre az infláció elérheti a 3 százalékot, így az éves infláció 2,5 százalék körül lehet.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo