Kétszer annyit termel 8 óra alatt egy holland, mint mi

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési bizottságában éves bizottsági meghallgatásán.

A főbb feladatok közé sorolta még a bürokráciacsökkentést, a közterhek mérséklését, és az egyes ágazatokban egyre jobban jelentkező munkaerőhiány enyhítését is. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a hatékonyságon is javítani kell. Ezzel összefüggésben példaként hozta fel, hogy míg Magyarország exportja versenyképes, az ország a ledolgozott munkaórákat nézve is versenyképes, azonban egy holland munkás ugyanannyi ledolgozott munkaidő alatt kétszer annyi értéket állít elő, mint egy magyar dolgozó, azaz a hatékonyságot tekintve a magyar munkás elmarad holland társától. (Magyarország a 28. helyről a 63-ra esett vissza a nemzetközi versenyképességi rangsorban.) A miniszter szerint erősíteni kell az ország tőkevonzó képességét is.

A magyar vállalatok versenyképessége messze elmarad a kívánatostól Pitti Zoltán volt APEH-elnök szerint is. Az okokat a szabályozók és ösztönzők területén kell keresni a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kara Gazdaságpolitikai Tanszékének tudományos kutatója szerint.

Varga Mihály szerint ugyanakkor a magyar gazdaság már van olyan helyzetben, hogy uniós források nélkül is tud alkalmazkodni az esetleg megváltozó körülményekhez. A gazdaság versenyképessége  a vállalkozói szellemen, az innováció képességén múlik (amiben egyelőre egész Európa inkább romlik, mint javul), nem a beáramló pénzeken. Elismerte azonban: a magyar cégek egy részét kényelmessé tették az olcsó uniós források.

Jó a világnak, jó nekünk
Varga Mihály hangsúlyozta, idén is tovább csökken az államadósság, az államháztartási hiány is kedvezően alakul, az előzetesen várt 2 százalék alatt lesz a GDP-hez mérten. Ezt előrevetíti, hogy az idei év első kilenc hónapjában rekord alacsony szintre csökkent az államháztartás halmozott hiánya - tette hozzá. A miniszter emlékeztetett arra: a tárca beadta a tavalyi zárszámadásról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek, ez is jelzi, hogy tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 3,1 százalékkal bővült, az államháztartási deficit az előzetesen várt 2,4 százalékos szinthez képest 1,6 százalék lett, az államadósság a GDP 74,2 százalékára csökkent. A befektetők látják, hogy jók a magyar gazdaság növekedési kilátásai - tette hozzá. Elismerte: a világgazdaságban is kedvező folyamatokat lehet érzékelni, pénzbőség van, alacsony az olajár, ami kedvező külső feltételeket teremt a hazai gazdaság bővülése számára.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo