Ketyeg az árbomba az ingatlanpiacon

A GKI fővárosi és magyarországi ingatlanpiaci index értéke 2017 októberében -1 illetve 0. A fővárosi index 2 ponttal csökkent, az országos nem változott az előző felméréshez képest. Az egy évvel ezelőtti értékeket az előbbi mutató 4 ponttal múlja alul, míg az utóbbi 2 ponttal haladja meg. Az ingatlanpiaci kilátások tetőzésén már kb. egy évvel túl vagyunk, de még a jelenlegi várakozások is derűlátóak.

Lakáspiac: a divatos helyeken nem áll le az áremelkedés

Ugyan 2017 eddig eltelt részében nem nőtt a lakáspiaci forgalom az előző évhez képest (sőt, valójában enyhén csökkent), a divatos lokációk esetében fennmaradt az erőteljes pörgés, ami az árak folyamatos emelkedését is magával hozza. A – jó helyen lévő - lakás, mint befektetési célpont továbbra is komoly vonzerőt gyakorol, hiszen az alacsony kamatok korában alig lehet ésszerű és nem túl kockázatos pénzügyi instrumentumokat találni. A jelen felmérés során a lakáspiaci indexek (amelyek az ingatlanos cégek illetve a lakosság várakozásait sűríti egyetlen számba) értéke a fővárost illetően csaknem 2, az ország egészérét illetően 1 ponttal csökkent. Az egy évvel ezelőttinél a budapesti index 7, az országos 9 ponttal került lejjebb. Az ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások körében a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások a fővárosi agglomerációban és Nyugat-Magyarországon az egy negyedévvel ezelőttihez képest kissé romlottak. A keleti régióban ugyanakkor némi pozitív változás volt érezhető.

A GKI magyarországi ingatlanpiaci indexei részpiaconként, 2006-2017 (Forrás: GKI)

A lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások az egy negyedévvel ezelőttihez képest nem sokat változtak. Az előző negyedévhez képest a biztos szándékú körben (tehát, azok körében, akik a következő egy évben biztosan elindítanak egy vásárlási vagy építési tranzakciót) 16 százalékpontos a növekedés, a valószínű szándékú körben 12 százalékpontos csökkenés következett be. Így összességében enyhe visszaesés volt regisztrálható. A lakásfelújításra és korszerűsítésre irányuló lakossági várakozások intenzitása csökkent valamelyest az egy negyedévvel ezelőttihez képest.

A lakosság lakásépítési és vásárlási szándéka a következő egy évben, 2006-2017 (ezer háztartás) Forrás: GKI

A használt lakások várható áremelkedési ütemére vonatkozó várakozások Budapesten összességében emelkedtek az egy negyedévvel ezelőttihez képest (2,5-ről 4,3%-ra). A divatos lokációk esetében akár 6-8%-os további áremelkedés is elképzelhető a következő 12 hónapban. A keleti régióban 1% alatti, a nyugati országrészben 2,5%-os várható emelkedés valószínű. Az új építésű lakások árai esetében 4-7%-os áremelkedésre lehet számítani.

Építési telek: veszik, mint a cukrot

A telekpiaci kilátások az elmúlt két évben jelentős stabilitást mutattak. 2016 első negyedéve óta csak kisebb hullámzás érezhető, a jelen felmérés során éppen némi javulás: a telekpiaci indexek értéke a fővárosra és az egész országra vonatkozóan is 6-6 ponttal emelkedett. Az építési telkek ára várhatóan 5-10%-kal nőhet a következő egy évben, a leggyorsabb növekedés a fővárosi agglomerációban várható.

A GKI magyarországi ingatlanpiaci indexei részpiaconként, 2006-2017 (Forrás: GKI)

Irodapiac: fővárosi elbizonytalanodás

A fővárosi irodapiacon a bérlői aktivitás emelkedőben van. Tavaly és idén a belépő kapacitások nagysága a korábbinál jóval magasabb, így a kínálat is növekszik. E kétfajta hatás eredőjeként a kihasználtság lényegében stagnál. Az irodák kihasználtsága Budapesten és környékén az egy negyedévvel ezelőtti 87-ről 86%-ra csökkent. Kelet-Magyarországon a júliusban mért 78%-os kihasználtság októberre 80%-ra nőtt, míg Nyugat-Magyarországon változatlanul 85% e mutató értéke. A GKI fővárosi irodapiaci indexe 6 ponttal csökkent, az országos csak hibahatáron belül (azaz kevesebb, mint 1 ponttal) romlott az egy negyedévvel ezelőttihez képest. Éves összevetésben Budapesten 3 pontos csökkenés, az ország egészében 8 pontos emelkedés következett be. Az irodabérleti díjaknál vidéken a stagnálásra számítók, de ezen belül Nyugat-Magyarországon az emelkedést előre vetítők vannak többségben. Budapesten és környékén valamint a nyugati országrészben akár 5%-os díjemelkedés is megvalósulhat a következő egy évben.

Rengeteg új és még több megszűnő cég az építőiparban
Fokozatosan közeledik a cégtörlések és új cég alapítások száma egymáshoz, ám összességében még így is 4 764-gyel csökkent az október 1-jén mért működő cégszám az egy évvel korábbi állapothoz képest. Nem úgy az építőiparban, ahol az év harmadik negyedévében több mint háromezer új cég alakult, a nyár utolsó hónapjában pedig a szektor teljesítményének növekedése a legmagasabb volt az EU-ban – a KSH közlése szerint.
Üzlethelyiség-piac: javuló kilátások

A kereskedelmi ingatlanpiacon egyértelműen nőtt a derűlátás: a jelen felmérés során az üzlethelyiség-piaci indexek értéke a fővárosi agglomerációra és az ország egészére vonatkozóan is 3-3 ponttal emelkedett. Az egy évvel ezelőtti szintet az előbbi jelzőszám 1, az utóbbi 11 ponttal haladja meg. A bérleti díjak esetében továbbra is inkább csak Budapesten és környékén lehet érdemi növekedésre számítani (4-5%-osra).

Raktárpiac: folytatódó negatív trend

A kihasználtság az egy negyedévvel ezelőttihez képest alig változott: a fővárosi agglomerációban jelenleg 84-ről 85%-ra, a nyugati országrészben 84-ről 83%-ra, a keleti régióban pedig 82-ről 80%-ra. A raktárpiaci indexek 2017 októberében a korábbinál kissé alacsony derűlátást jeleznek. A fővárosra vonatkozó index 2, míg az ország egészére vonatkozó 4 ponttal csökkent az előző felméréshez képest. Éves összevetésben az előbbi 7, az utóbbi 4 pontos visszaesést jelez. A válaszadók többsége vidéken stagnáló, Budapesten és környékén emelkedő értékesítési árakra számít a következő 12 hónapban. A bérleti díjaknál is hasonló a helyzet, csak a fővárosban és környékén várnak érdemi díjemelkedést (8% körülit).

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo