Kicsit romlott a hangulat augusztusban

A vállalkozók többsége még mindig kedvező folyamatokról számolt be augusztusban, ennek ellenére az üzleti hangulat egy kissé visszaesett az erős nyár után. A foglalkoztatási szándék még mindig pozitívban van, ami kedvező a következő negyedévre nézve.

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke: 51,0. Ez alapján a válaszadók nagyobb hányada júliushoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számolt be. 2013 áprilisától kezdve augusztusig az index értéke folyamatosan ingadozott 50 pont körül, nem mutatva semmilyen határozott trendet, most azonban tizenhárom hónapja tart már a bővülés. Az elmúlt egy évben egyszer sem volt 50,0 pont alatt az index, ami arányaiban kedvezőbb a 2012. szeptember – 2013 augusztusa között eltelt évhez képest. A 2014. augusztus havi index 5,6 százalékponttal alacsonyabb a júliusi értéknél (56,6). Augusztus összességében átlag feletti hónap volt a korábbi években (az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 51,9; az augusztusoké 52,3). Az elmúlt három évben az augusztusi átlag azonban 51,3 pont volt – derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) felméréséből.

A Beszerzési Menedzser Index komponensei

A termelési mennyiség indexe csökkent júliusi értékéhez képest, de egy havi szűkülés után a termelt mennyiség emelkedését jelzi már tizedik hónapja. A mostani érték átlag alattinak számít, az elmúlt 18 évben hatszor volt kisebb az index értéke augusztusban.

Az új rendelések indexe erősebben visszaesett, és a mostani így a hatodik legalacsonyabb augusztusi érték 1995 óta. Az új rendelések állománya így is magasabb lett, de alulmúlja az 1995 óta mért hosszú távú átlagot, valamint az elmúlt három év átlagát is.

Az augusztusi szállítási átfutási idő ideje hosszabb lett júliushoz képest, és az ütem némileg gyorsult. A korábbi augusztusi értékeket nézve az idei a harmadik legalacsonyabb érték 2010 és 2011 után. Az index értéke hatvan hónapból ötvenhétszer volt 50,0 pont alatt, amire korábban nem volt példa.

A vásárolt készletek csökkenni kezdtek, egy hónapos növekedés után ismét, de az ütem viszonylag gyenge. Az idei augusztusi érték az elmúlt tizennyolc év értékei alapján átlag alatti, és a hetedik legkisebb augusztusi. 2012-ben nyolc alkalommal jelzett növekedést az index, ez 2013-ban kilencre emelkedett, idén pedig öt hónapnál tart.

2012-ben a foglalkoztatottsági index csak négy hónapban mutatott csökkenést. Ez 2013-ban megismétlődött: május-július között folyamatosan csökkenést mértünk, majd decemberben is 50,0 pont alá csökkent az index értéke. 2014 januárjától majdnem mindig bővülést mértünk, csak a májusi érték jelzett enyhe csökkenést, megtörve a trendet. (A foglalkoztatási adatokból is látszik, hogy végre nem csak közmunkásból van több.)

Az Üzleti Jelentések felmérés további eredményei

•             A beszerzési mennyiség indexe csökkent júliusi értékéhez képest, de egyúttal a mennyiség további emelkedését jelzi. A mostani érték alulmúlja az elmúlt három év átlagát, és a negyedik legalacsonyabb augusztusi adat. A beszerzett mennyiség nyolcadszor növekedett az idei év folyamán.

Nyolc éve nem látott tempó a magyar gazdaságban
A magyar gazdaság helyzete és kilátásai javultak az idén, a reál GDP nyolc éve nem látott ütemben nőtt, az export és a kkv-k fontos szerepet játszanak a növekedésben, de persze akadnak kockázatok, a hitelpiac helyzetéből és az ukrajnai válságból adódóan.
•             A beszerzési árak esetében az árak enyhe növekedési üteme erősödött válaszadóink jelzése szerint.  Ezzel a beszerzési árak az elmúlt ötvennégy hónapban egyszer sem csökkentek. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a hatodik legmagasabb augusztusi.

•             A késztermékkészletek szintje augusztusban magasabb lett. A korábbi augusztusi értékeket nézve az idei átlag felettinek mondható, és a harmadik legmagasabb 1995 óta. A mutató 2010 júniusa óta 50,0 pont alatt tartózkodott, a 2011 márciusi-áprilisi növekedés ezt a 9 hónapos trendet szakította meg, hogy ingázzon 50,0 pont körül. A tavalyi évben csak háromszor nőtt az index értéke, először februárban, míg idén eddig az első három hónapban a késztermékkészletek emelkedését regisztráltuk, aztán viszont három hónapig zsinórban csökkent a késztermékkészletek szintje, egészen júliusig.

•             A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent júliushoz képest, és három havi bővülés után először jelzi az import mennyiségének újbóli csökkenését. A másik külpiaci mutató, az exportindex esetében némileg eltérő folyamatról beszélhetünk. Az index értéke szintén csökkent az előző hónaphoz képest, de továbbra is 50,0 pont felett maradt. Korábban, 2012 decemberében 42 hónap után 50,0 pont alá került az index, de azt követően 2013 május kivételével folyamatosan bővülést jelzett, most már zsinórban tizenötödik hónapja.

•             Ebben a hónapban alumínium és kiszakított császárszalonna kapcsán jeleztek válaszadóink jelentősebb áremelkedést. Hiányt barna mustármag, cellulóz, fűrészpor, kazánlemez és speciális lemezek esetében jeleztek. Jelentősebb árcsökkenésről számoltak be a válaszadóink fólia, fűrészpor és réz esetében.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo