2011. július 21. 7:20 | MTI

kulcsszavak:kilakoltatási moratótium, eszközkezelő, NGM, ingatlanpiac

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (1) |
| Több

BAJBAN A HITELESEK

Kilakoltatás után: elég lesz kétmilliárd az eszközkezelőnek

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint 2011-ben várhatóan nem lesz szükség az eszközkezelőre vonatkozó kormányhatározatban szereplőnél nagyobb forrásra az érintett adósok közül leginkább rászorultak megmentéséhez.

A kormány hétfőn publikált határozata szerint annyi forrást kell biztosítani a Nemzeti Eszközkezelő (NET) számára, hogy a szervezet legfeljebb 5 ezer ingatlant legyen képes megvásárolni 2014 végéig. Az idén 2 milliárd forintot csoportosítanak át a NET felállítására és működtetésére.

Nátrán Roland helyettes államtitkár az MTI-nek korábban azt nyilatkozta, hogy az eszközkezelőnek az idén várhatóan mintegy 5 milliárd forintot kell ingatlanvásárlásra fordítania kétezer lakás diszkontáron történő megvásárlása esetén, figyelembe véve, hogy az átlagos ingatlanérték 7 millió forint, s a lakások teljes értéke így maximum mintegy 14 milliárd forint lehet. A kvóta emelkedésével a következő évben elvileg legfeljebb 12 ezer esetben kell beavatkozni, így az idei potenciális költségvetési teher három-négyszeresével lehet számolni jövőre. Az ezzel kapcsolatos döntést a kormány, illetve az Országgyűlés a jövő évi költségvetés tárgyalásakor fogja meghozni - mondta korábban a helyettes államtitkár.

A nemzetgazdasági tárca szerdán az MTI megkeresésére közölte: a NET felállítása, működési részleteinek kidolgozása a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) feladata. A kormány tartja az eszközkezelővel kapcsolatos ütemtervet, a korábbi kormányhatározatoknak megfelelően döntés született a NET működésének megkezdéséhez szükséges források rendelkezésre bocsátásáról, ezután megalapítható maga a társaság, illetve kidolgozhatók azon keretek, amelyek között az eszközkezelő megvásárolja a leginkább rászoruló 5.000 család ingatlanát - közölte a tárca.

Tekintettel arra, hogy a kilakoltatási kvótarendszer 2011. október 1-jével lép életbe, az eszközkezelő működésére legkésőbb akkortól van szükség, akkortól kell képesnek lennie ingatlanok megvásárlására. Ezt a határidőt a kormány tartani tudja. Figyelembe véve, hogy az idei utolsó negyedévben is csak az érintett ingatlanok 2 százalékára vezethető végrehajtás (ami nagyjából 2.000 ingatlant jelent), 2011-ben várhatóan nem lesz szükség a vonatkozó kormányhatározatban foglaltnál nagyobb forrásra az érintett adósok közül leginkább rászorultak megmentéséhez - fejtette ki a minisztérium.


Hozzászólások Kérjük, várjon a hozzászóláshoz!Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
 
Hozzászólás elküldése
1. oldal
Kiss Lajos
2011. július 21. 8:00
Az árverezési kvóták csak a deviza lakáscélú kölcsönökre (vásárlás, építés, bővítés, korszerűsítés, felújítás) lesznek érvényesek, a forint alapú, és a szabad felhasználású hitelekre (a hitelkiváltások is jellemzően ebbe a csoportba tartoznak) NEM! "A hitelező 2011 . október 1-jétől 2014. december 31-éig csak annak a fedezeti ingatlannak a kényszerértékesítését kezdeményezheti, amelyet ilyen célra e törvény szerint kijelölt. (fedezeti ingatlan= lakáshitel-szerződésből eredő hiteltartozás biztosítására jelzálogjoggal terhelt lakóingatlan, ha a lakáshitel-szerződésből eredő lejárt tartozás megfizetése tekintetében több mint 90 napos késedelem áll fenn és a természetes személy mint adós vagy adóstárs és a pénzügyi intézmény között létrejött olyan kölcsönszerződés alapján fennálló tartozás, amelynél a kölcsön nyilvántartási pénzneme euró, svájci frank vagy japán jen, a törlesztési kötelezettséget a hiteladós forintban teljesíti, és a kölcsön fedezete a Magyar Köztársaság területén lévő lakóingatlanon alapított zálogjog.) A hitelező által a megyében, fővárosban kényszerértékesítésre negyedévenként kijelölt fedezeti ingatlanok számának a hitelezőnek a megyében, fővárosban a tárgynegyedév első napján meglévő összes fedezeti ingatlana számához viszonyított aránya nem haladhatja meg az e törvény I. mellékletében az adott megyére, fővárosra meghatározott kényszerértékesítési kvótát." Ez a gyakorlatban azt eredményezi majd, hogy október 1. után szinte korlátozás nélkül elindulhatnak majd a végrehajtási eljárások.

Kapcsolódó cikkek

Privátbankár Európai KKV-hét Brüsszel Center Bee Group Hungary Kft.