Komoly vitákkal kezdődik a magyar elnökség

Orbán a soros magyar EU-elnökség munkaprogramját ismertette, míg a képviselők leginkább a médiatörvénnyel vannak elfoglalva az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén.

Az elmúlt húsz év legnehezebb éve előtt áll az Európai Unió - mondta Orbán Viktor Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén. A miniszterelnök a soros magyar EU-elnökség munkaprogramját ismertetve hangsúlyozta, hogy kormánya az 56-os forradalmárok hitével akarja szolgálni az európai egység ügyét. Az egységhez azonban erő kell - figyelmeztetett, és felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar elnökség fő jelszava az "erős Európa".

Magyarország is sokat tett az egységért, ezért számára történelmi igazságtétel, hogy ma Európa élén állhat - szögezte le Orbán Viktor. Emlékeztetett, hogy a II. világháborút követően Magyarország adta a legtöbb emberi életet és vért a szabadságért. Budapest bizonyította be a világnak azt is, hogy a kommunizmus nem ártalmatlan doktrína, hanem veszélyes fenyegetés a nyugati civilizációra - fejtette ki.

Növelni a foglalkoztatottságot

A mai legnagyobb kihívás a miniszterelnök szerint, hogy az EU úrrá legyen egy világválság viharain, és megtalálja helyét egy teljesen átalakuló, újraosztott világgazdaságban. Ha Európa erős, választ tud adni a globális versenyképességi, demográfiai, környezeti és biztonsági kihívásokra - emelte ki.

Orbán Viktor szerint ma az irdatlan adósságtömeg az, ami gyengíti Európát. Ezt egyetlen módon lehet legyőzni, mégpedig a foglalkoztatás növelésével - tette hozzá. Az európai kódex sarokpontja a megfontolt gazdálkodás parancsa, azaz, hogy nem költünk többet, mint amennyit keresünk. Nem terhelhetjük adósságokkal gyermekeinket és unokáinkat sem - hangoztatta.


Orbán: "irdatlan adósságtömeg az, ami gyengíti Európát"

A válságkezelés terén a miniszterelnök szerint még további erőfeszítésekre van szükség, meg kell például teremteni az állandó stabilitási mechanizmus alapjait. Következetesebben és jobban össze kell hangolni a tagországok reformjait is - mondta. Magyarország parlamentbarát elnökség lesz - szögezte le Orbán Viktor.

Arra a kérte a képviselőket, tegyenek meg mindet a hat jogszabály megszületéséért, amely a gazdaságpolitikai koordinációt szolgája. Orbán Viktor úgy értékelte, hogy az európai energiapolitika áttörés előtt áll. Döntő fontosságú, hogy valóságos és átjárható energiapiac jöjjön létre Európában, és a kontinens diverzifikált beszerzési útvonalakkal rendelkezzen. A romastratégiával kapcsolatban kiemelte: "Európának csak akkor lesz szíve, ha a legnehezebb helyzetben lévő társadalmi csoportok számára a szociális beilleszkedés lehetőségét megteremti".

"Mindannyian a tűzzel játszunk" - mondta, mert ha nem sikerül európai romastratégiát teremteni, a már letelepedett és bizonyos mértékig integrálódott roma közösségek ismét nomád életmódba kezdenek, és a probléma a ma érintett országok területéről más államokra tevődik át.

Bővítési frász, helyett optimizmus

A további prioritásokkal kapcsolatban Orbán Viktor úgy vélte, "bővítési frász uralkodik Európában". Magyarország viszont azt szeretné, ha visszatérne a bővítési optimizmus. Mint mondta, személy szerint igazságtalannak érzi, hogy Horvátország, amely az elmúlt években jobb teljesítmény nyújtott uniós országoknál, például Magyarországnál is, még mindig kívül van az EU-n. Az elnökség szeretné az aláírásig elvinni a horvát csatlakozási szerződés ügyét.

Orbán Viktor elmondta: a térség jól ismerőjeként tudja, hogy Bulgária és Románia felkészült a schengeni övezet tagságára. Leszögezte: mindig ki fog állni amellett, hogy az övezet minél hamarabb fogadja be ezeket az államokat.

Kiemelten fontos az egységes piac megerősítése, a kohéziós politika fenntartása, valamint a kis- és középvállalatok számára kedvező üzleti környezet is. A családpolitika, a demográfiai helyzet, a Duna-stratégia is szerepel az elnökségi prioritások között, illetve az, hogy az EU vállaljon továbbra is vezető szerepet a klímaváltozás elleni küzdelemben. A miniszterelnök jelezte: szeretné, hogy az EU fellépjen a keresztényüldözés ellen,.

A kormányfő beszélt arról is: reális esély van arra, hogy Magyarország, amely hosszú ideig ült az EU szégyenpadján, most kikerüljön ebből a helyzetből. Hitelességét biztosítja, hogy idén az államháztartási hiány már 3 százalék alatt lesz, a belső államadósság pedig - egyetlen más uniós ország mellett - csökken.

Vita a médiatörvényről 

Orbán Viktor beszédének kezdetén több EP-képviselő fehér szalaggal leragasztott szájjal ült az ülésteremben, illetve transzparenseket mutatott fel. A transzparensek cenzúrára hívták fel a figyelmet, utalva a magyar médiatörvényre. Martin Schulz, a szocialisták, Guy Verhofstadt, a liberálisok, Lothar Bisky, a radikális baloldaliak vezetője, valamint Daniel Cohn-Bendit, a zöldpártiak társ-frakcióvezetője szerint a törvény nem felel meg a médiaszabadság követelményeinek. Cohn-Bendit szenvedélyes hangú beszédben szállt szembe azzal a nézettel, hogy a kiegyensúlyozottságot a kormányzatok előírhatják és megítélhetik. A konzervatívok nevében felszólaló Bokros Lajos szerint "a porcelánboltban nem csak a médiatörvény elefántja található": az EP-képviselő számos további magyar kormányzati lépést tett szóvá.


Sokaknak továbbra is szúrja a szemét a magyar médiatörvény

Erre és a képviselői kritikákra válaszolva Orbán elmondta, hogyha az Európai Unió elemzése hiányosságot talál a magyar médiatörvényben, módosítani fogják a jogszabályt. A miniszterelnök a magyar EU-elnökség programját ismertető beszédében kitért arra, hogy a magyar kormány folyamatos párbeszédet folytat az Európai Bizottsággal a médiatörvényt érintő kérdésekről, és számára az ügy nem presztízskérdés. Arra kérte az EP-képviselőket, hogy lehetőség szerint ne keverjék össze a magyar belpolitika vitás kérdéseit az EU-elnökség ellátásával kapcsolatos közös feladatokkal.

Bizottsági támogatás

Az Európai Bizottság teljes támogatásáról biztosította a magyar EU-elnökséget José Manuel Barroso, az uniós végrehajtó testület elnöke. Az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi ülésén - Orbán Viktor elnökségi programadó beszédének elhangzása után - Barroso kiemelte: az összes tagállamnak és az uniós intézményeknek is támogatniuk kell a magyar elnökséget a célkitűzések elérésében, a gazdasági növekedés biztosításában és a munkahelyteremtésben. Az Európai Bizottság elnöke megerősítette: a médiatörvény ügyében ezen a héten a magyar hatóságokhoz fordulnak, kifejtve a felmerülő aggályokat.

Utalt arra, hogy a magyar kormányfő világossá tette: van lehetőség a törvény módosítására. Barroso hangsúlyozta, hogy a jogi kérdéseket illetően Magyarországot is objektív módon kell megítélni, és ettől elválasztva kell foglalkozni a politikai kérdésekkel.

Az ülést élőben - magyar szinkrontolmácsolással - itt tekintheti meg.

Pozitív visszhang a magyar elnökségi programról
Ambiciózusnak minősítették és támogatásukról biztosították Magyarország uniós elnökségi gazdasági programját az Európai Bizottság tagjai és az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei, a magyar irányítás alatt lezajlott első hivatalos miniszteri ülésen. Az úgynevezett Ecofin tanács brüsszeli találkozóján Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter mutatta be a programot, kiemelve annak négy prioritását: a szorosabb gazdasági koordinációt hozó európai szemeszter elindítását, az úgynevezett gazdasági kormányzás megerősítését, a pénzügyi szolgáltatások és szabályozás megerősítését, valamint a tartós euróövezeti stabilitási mechanizmus megteremtését. Úgy vélte, hogy tovább kell erősíteni az eurót, annak viszont feltétele a gazdasági koordináció.

Véleményvezér

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.
Jó hír, mégsem pusztul el a világ

Jó hír, mégsem pusztul el a világ 

Sokan úgy gondolják, hogy addig létezik a világ, amíg vannak méhek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo