Kötelező biztosítás: már csak néhány nap maradt

Már csak néhány napja maradt az érintett –mintegy 1,7 milliónyi – gépjármű-tulajdonosnak arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak csütörtök éjfélig kell eljutniuk a biztosítókhoz.  A tavalyihoz képest 14 százalékkal, 13 500 forintról 15 400 forintra emelkedett az új szerződések átlagdíja, miközben a váltás mellett döntő autósok átlagosan 6000 forinttal fognak kevesebbet fizetni az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjhoz képest.

Kép: SXC

A Netrisk.hu adatai azt mutatják, hogy az új ügyfelekért folytatott év végi versenyben a K&H mondhatja majd magáénak a legtöbb új szerződőt. Immár az is biztossá vált, hogy az Union kerül a második helyre, a harmadik legnépszerűbb biztosító pedig a Groupama lesz. A biztosítást váltók 67 százaléka e három szereplő valamelyikével kötötte meg új szerződését.

Az új szerződők megtakarításának mértéke igen széles sávban mozog: miközben az érintettek 37 százaléka éves szinten több mint 5000 forintot spórolt a váltással, 26 százaléknyian kevesebb mint 500 forint megtakarítást értek el. A váltók közül sokan nem az így megtakarítható összeg miatt váltottak, hanem az MKB biztosító kivonulása miatt voltak kénytelenek lépni. (Az MKB-tól eljövő ügyfelek egyébként átlagosan 5 százalék alatti mértékű díjnövekedéssel szembesültek az eddig fizetett díjukhoz képest.)

Biztosítási kisokos – hogy ne tapogatózzon sötétben
Kötelező biztosítási szerződés díjfizetési és -felmondási határidők, gépjármű tulajdonosváltásakor esedékes teendők, káresemény bekövetkezésekor fontos teendők – ne tapogatózzon sötétben!
Még három nap van a döntésre

„Az év végi évfordulós szerződések felmondásának legkésőbb december elsején éjfélig igazoltan be kell érkezniük a biztosítókhoz – figyelmeztet Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Emiatt az összehasonlító portálok zöme csütörtökön már csak korlátozásokkal fogad be felmondási megbízást.”

Az év végi évfordulós ügyfelek esetében a december 1-i határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik: új szerződés megkötésére egészen december 31-én éjfélig van lehetőségük. Ez jó hír az MKB érintett ügyfeleinek, akiknek a januári évfordulós szerződéseit az elmúlt hetekben mondta fel a kgfb-piacról kivonuló biztosító. Az adatok ugyanis azt mutatják, hogy a mai napig csupán az érintettek 60 százaléka gondoskodott új biztosításról. December végéig mindnyájuknak lépniük kell, ellenkező esetben január elsejétől kötelező biztosítás nélkül maradhatnak: így a fedezetlen időszakra vonatkozóan komoly pótdíjra számíthatnak, ha pedig balesetet is okoznak, komoly kártérítési kötelezettség is sújthatja őket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo