2011. december 8. 12:45 | piacesprofit.hu
KORMÁNY
Lemond a miniszter
Lemond miniszteri posztjáról Fellegi Tamás, feladatainak sokaságára hivatkozva, mivel az IMF-tárgyalásokra akar összpontosítani. Találgatások szerint ez a kormány átalakítás első lépése lehet.
A nemzeti fejlesztési miniszter csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: szerdán felvetette a miniszterelnöknek, hogy kezdeményezze a köztársasági elnöknél felmentését miniszteri posztjáról. Fellegi Tamás azt is bejelentette, hogy már a jövő héten találkozik az IMF és az Európai Unió magas szintű tárgyaló képviselőivel.
Giró-Szász András kormányszóvivő a miniszteri poszt utódlásáról feltett kérdésre azt mondta: Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Marseille-ben, az Európai Néppárt kongresszusának helyszínén magyar újságíróknak elmondta: Fellegi Tamás valóban beszélt Orbán Viktorral, aki "érti a nemzeti fejlesztési miniszter által felvetett szempontokat".Orbán Viktor a tervek szerint péntek éjjel tér haza Budapestre - a brüsszeli uniós csúcstalálkozóról, ahová Marseille-ből utazikOrbán Viktor hazatérése után konzultál Fellegi Tamással, és megvitatják a lemondás szakmai érveit. A miniszterelnök hozza meg a döntést, és amennyiben elfogadja a miniszter lemondását, határoz az utódlásról is - tette hozzá.
Fellegi Tamás elmondta, hogy az általa vezetett IMF-tárgyalódelegáció tagja lesz - Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke és Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár mellett - Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke is. A tárgyalási mandátum kiadásához, és a majdani megállapodáshoz is kormánydöntés szükséges, az egyeztetések során pedig több ponton szorosan együttműködnek a Nemzetgazdasági Minisztériummal - jelezte a tárcavezető. Fellegi Tamás szerdán előzetes megbeszélést folytatott a lehetséges tárgyalási menetrendről Irina Ivascsenkóval, az IMF budapesti képviseletének vezetőjével.
A további menetrendről közölte, hogy jövő héten Budapesten találkozik Chritoph Rosenberggel, az IMF, és Barbara Kaufmannal, az EU főtárgyalójával. Ugyancsak a jövő héten Londonban mindhárom hitelminősítő képviselőjével, valamint nagybefektetőkkel is konzultál, valamint várhatóan találkozik a brit kormány pénzügyi vezetőivel, majd Magyarország januárban kezdi meg a hivatalos tárgyalásokat az IMF és az EU delegációjával. Hangsúlyozta: a megváltozott nemzetközi helyzetben Magyarországnak szüksége van védőhálóra, "jelenleg egyedül a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Bizottsággal megkötendő megállapodás tud ilyen biztosítékot nyújtani, ez az előfeltétele annak, hogy ne lehetetlenüljön el Magyarország piacokról történő finanszírozása".
Fellegi Tamás kifejtette, hogy a magyar tárgyalódelegáció vezetőjeként feladatai közé tartozik a tárgyalások lefolytatása mellett többek között a tárgyalási pozíció kialakítása és kormány elé terjesztése, az ott képviselendő álláspont megalapozása, a tárgyalási háttérmunka összehangolása, a szükséges kormányzati döntések kezdeményezése, valamint a magyar álláspont folyamatos megismertetése az EU és az IMF háttérintézményeivel, és a hitelminősítőkkel.
Az Index információi szerint Fellegi lemondása egy nagyobb kormányzati szerkezeti átalakítás első lépése lehet. A Fideszben többen arra számítanak, hogy a következő lépés a gazdasági és a fejlesztési tárca közös átszervezése lehet, amely lehetőséget adna a kormányfőnek arra is, hogy Matolcsy György számára új megbízatásokat találjon. Az Orbán kormány valamennyi miniszterének megbízása 2011. december 31-ig szól, az Index információi szerint Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter már jelezte is, hogy nem kívánja azt meghosszabbítani.
- Nincs kegyelem a vállalkozásoknak - Parlament előtt az adótörvények
- Varga mihamarabb elkezdené
- Bankszövetség: Nem ezt ígérte a kormány
- Itt vannak az új adók
- Lemondott a miniszter
- Elhárult az akadály, de lesznek még nehézségek
- Orbán tudja, vagy nem tudja?
- Orbán: elhárultak az akadályok
- Széll Kálmán Terv 2.0 - Célba talál?
- Ismét szembemegy a kormány az EU-val
















