JÓ KILÁTÁSOK
Már mernek beruházni Dél-Pesten
Kollektorok, hőszivattyúk is bekerültek a legújabb dél-pesti városrész építőinek „fegyvertárába", a Kvassay-zsilip közvetlen közelébe London várostervezői álmodnak lakóházakat és irodákat.
Nem hiszem, hogy 2020 utánig kell várni, gyorsabban is teljesen elkészülhet a Duna Passage - jelentette ki Gegesy Ferenc polgármester. Ferencváros első embere fellendülést vélelmez, s azt, hogy a június 8-án a nyilvánosságnak - azaz a sajtónak - bemutatott ingatlanprojekt tulajdonosai már élénkülő piaci keresletre és ennek megfelelően felpörgő beruházói tevékenységre számíthatnak. A Wing - korábban a Wallis nevet viselő - ingatlanfejlesztő vállalkozás már jó ideje belefogott a 15 hektáros, a Duna és a Ráckevei Duna-ág közötti dél-budapesti terület beépítése előkészületébe, s a múlt év végére meg is kaphatta a legfontosabb engedélyeket, illetve a fővárosi és a IX. kerületi közgyűlési, önkormányzati testületek egyhangú igenjeit.
A mintegy100 milliárd forintnyi beruházás - Noah M. Steinbergnek, a Wing ZRt. elnök-vezérigazgatójának tájékoztatása szerint - sok tekintetben eltér a Magyarországon megszokott hasonló funkciójú épületegyüttesektől. A 137 ezer négyzetméternyi iroda, 90 ezer négyzetméternyi lakás olyan városrészt alkot majd, amilyen nemcsak önmaga lesz környezetkímélő, hanem a 44 százaléknyi tényleges beépítettsége alapján eleve zöld fejlesztésnek is számít. Lényeges, hogy a Duna közelsége nem pusztán az esztétikai élményt kínálja, hanem azt is, hogy az épületek hőszivattyús fűtését és hűtését is meg tudják oldani, s Szentendre városával párhuzamosan itt is a megújuló energiának e kézenfekvő kinyerésével fogják költség- és környezetkímélővé tenni az otthonokat, irodákat.
A Wing ZRt. pályázatát nyerte el a londoni székhelyű, nemzetközi rangú tervező irodája, a Foster+Partners, melynek azért is számított kihívásnak ez a Kvassay zsilip közelében lévő építési lehetőség, mert Londonban ugyan szintén megbízást nyertek a folyó partjának ilyetén hasznosítására, de a Temzét mégsem tehették annyira szerves részévé a projektnek, mint Budapest esetében a Dunát. A part - mely közterület lesz a beruházást követően is - a lakó és irodaházakkal szerves egységet alkot majd a magyar fővárosban, az épületeket pedig úgy tájolják, hogy ki lehessen használni a napsütés előnyeit - egyebek között napkollektorokkal is. A lakók és irodisták egyébként az épületek alatt tárolják majd autóikat, illetve a már meglévő igen jó tömegközlekedés egészen a Belvárosig vezető kerékpárúttal gazdagszik. Számítások szerint a kétkerekűkkel 15 perc alatt az Erzsébet hídhoz el lehet majd jutni. A közösségi beruházásokra - a Soroksári út bővítésére például - 2,5 milliárdot szánnak az ingatlanfejlesztésben érdekeltek. A lakók és irodabérlők számára a felszín alatt lévő termálvíz külön értéket jelenthet majd, elvégre SPA-fürdőt is építenek a Wing-beruházás során. Vélhetően ugyancsak itt lesznek a főváros legmagasabb lakóházai is, melyeket eleve indokol az, hogy a Csepel sziget ezen északi csücskéből Budapest különösen jó kilátással bír.
- Egyre többen vennének nyaralót a Balatonnál
- Dől a tőke Kelet-Európába
- Ingatlannal rendelkező cégek figyelem!
- Újabb adókra számíthatnak a fővárosi munkáltatók
- Agglomerációs ingatlanpiac: idén Piliscsaba a sláger
- Mi jöhet a kilakoltatási moratórium után?
- Válogatnak a bankok, egyre kisebb hiteleket nyújtanak
- Befagyott ingatlanpiac: aki bajban van, nagyot enged
- Merre tovább, Budapest?
- Lakáspiaci gondok: van, aki fél évig is várhat a vevőre















