2010. szeptember 9. 7:22 | PP/MTI
kulcsszavak:hiány, költségvetés, új kormány, imf
KÖLTSÉGVETÉS
Matolcsy öt feltételhez köti a 3 százalékos hiányt
A kormány elé október közepén kerülő jövő évi költségvetési tervezetet a Nemzetgazdasági Minisztérium a 3 százalék alatti államháztartási deficit jegyében készíti el - mondta Matolcsy György. A forint erőteljes erősödésbe kezdett délután - részben a miniszter által felvázolt kormányzati vállalások, részben a javuló nemzetközi befektetési hangulat eredményeképpen. Szerdán este nyolc óra körül az euró 286,78 forint volt, délután 287,40 forint, kora reggel 288,59 forint. A svájci frank árfolyama este 222,67 forint volt, délután 222,88 forint, reggel pedig még a történelmi csúcsa közelében, 225,13 forinton állt.
Az öt feltétel
A miniszter szerint a GDP-arányosan 3 százalék alatti hiány első feltétele az idei 3,8 százalékos hiány teljesülése, második a bankadó kiterjesztése 2011-re. Harmadik feltétel a jövő évi 2,5-3 százalékos gazdasági növekedés, ami 150-200 milliárd forint többletbevételt hoz. Negyedik feltétel az olcsóbb állam, illetve olcsóbb közigazgatás megteremtése, míg az ötödik az állami vállalatok rendbetétele.
"Az EU-hoz való csatlakozás óta a 2011. évi költségvetés lesz az első, amely megfelel a Stabilitási és Növekedési Egyezményben vállalt 3 százalékos hiánycélnak" - jelezte a miniszter, aki elmondta azt is, hogy az EU "ehhez minden támogatást megad, ennél nagyobb hiányt viszont nem támogat".
Matolcsy György elmondta: amennyiben a magyar költségvetés képes beszedni a 200 milliárd forint összegű bankadót, és zárol 120 milliárd forintnyi kiadási összeget, akkor az idei GDP-arányos 3,8 százalékos államháztartási hiány megvalósul.
Nem kell az IMF-hitel
Magyarország októberben és novemberben lezárja a Nemzetközi Valutalappal (IMF) és az EU-val fennálló hitelszerződést, de új kölcsönszerződést nem kíván kötni - erősítette meg a miniszter, emlékeztetve arra, hogy a 20 milliárd euró összegű hitelkeretből, amiből 19 milliárd az IMF-EU csomag, 14,2 milliárd eurót hívott le Magyarország.
Ha Magyarország vállalja és betartja a 3 százalék alatti hiányt 2011-re, akkor nincs szüksége a pénzügyi mentőövre, mert a piacról is képes finanszírozni magát - jelentette ki Matolcsy György.
Nincs napirenden az euró céldátumának bevezetése, de Magyarország 2004-ben vállalta az euró bevezetését, így meg is fogja tenni - felelte egy kérdésre Matolcsy György.
A miniszter bejelentette, hogy október 15-én feláll a Nemzeti Eszközkezelő Társaság, amelyhez kerülnek azok az ingatlanok, amelyek jelzáloggal terheltek, de az adósok nem képesek törleszteni.
Matolcsy György beszámolt a EU-s pénzügyminiszterek (Ecofin) keddi tanácskozásáról, ahol az a vélemény alakult ki, hogy a globális pénzügyi és gazdasági válságnak nincs vége, elképzelhető a gazdasági növekedés "második lekonyulása".
Uniós szigor
A tagországoknak teljesíteniük kell az általuk vállalt költségvetési hiánycélt, ellenkező esetben ugyanis kemény szankciókra számíthatnak, ez az Ecofin álláspontja, a szankciók keménységéről azonban még vita folyik - magyarázta a miniszter. A németek a szavazati jog felfüggesztését, mások a strukturális és kohéziós alapok megvonását javasolják, de van olyan előterjesztés is, amely a mezőgazdasági támogatás megtartását mindenképpen szükségesnek tartja.
A uniós pénzügyminiszterek a szankciók bevezetését két szakaszra kívánják bontani: az euróövezethez tartozó országokra 2011-2012-től vonatkoztatnák ezeket, a többi országra 2013-2014-től. Egy közös uniós bankadó bevezetéséről is tárgyaltak a pénzügyminiszterek, de még nincs megegyezés - jelezte Matolcsy György.
Szász: nincs szükség vészforgatókönyvre
A PSZÁF elnöke szerint nincs szükség vészforgatókönyv készítésére a forint árfolyamának alakulása miatt. Szász Károly azt nyilatkozta, hogy a devizahitelesek gyakorta még mindig előnyösebb helyzetben vannak, mint akik forinthitelt vettek fel, és fizetési képességük is jobb, kisebb a 90 napon túl nem fizető hitelek aránya, mint a forinthiteleknél. Szész szerint az ügyfelek nem várhatják el, hogy az állam őket minden körülmények között kisegíti, szerződésben foglalt kötelezettségeiknek eleget kell tenniük. A szolgáltatóknak pedig arra kell törekedniük, hogy egyedi megoldásokat találjanak, és tartózkodniuk kell az ügyfelek számára hátrányos szerződésmódosítástól.
- Dől a pénz az államhoz
- Brüsszel: Budapest teljesíti a hiánycélt
- Elég lenne 15 milliárd euró az IMF-től
- A dupla pénz sem elég?
- További engedményeket kérhet Brüsszel
- Nem fél az uniós pertől a kormány
- Befektetői bizalom kell a tárgyalások megkezdéséhez
- A tűzzel játszik a magyar kormány
- Gúzsba van kötve a magyar gazdaság
- Megint nőni fognak a terhek

















2.Valami értelmes gazdasági terv.
3.Kósa,Szijjártó és tsa. szájfék .
4.A belső fogyasztás 1-2 - az export 15-20%-os növekedése.
5."Isten, áldd meg a magyart"