Megint nagyot szakított a kiskereskedelem

Februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A második becslés adata 0,1 százalékponttal magasabb az első becslésben közöltnél.

 

A javulást az iparcikkek forgalmának változása okozta, amely 9,2 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest az április 5-én kiadott első becslésben jelzett 8,5 százalék helyett. Az élelmiszerüzletek forgalma viszont 3,8 százalék helyett 3,6 százalékkal nőtt. Az üzemanyag-fogyasztás hároméves rekordnak számító 9,8 százalékos növekedését a második becslés megerősítette.

Kép:Flickr

Az év második hónapjában az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 749 milliárd forint volt.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 48 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 36 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16 százaléka az üzemanyagtöltő állomások forgalmában realizálódott.

Az élelmiszer-kiskereskedelem 78 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 4,4, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 0,7 százalékkal nőtt.

Kiket sodorhat el a kiskereskedelmi apokalipszis?
Habár az e-kereskedelem fejlődése miatt több, régebben megingathatatlannak tartott ingatlanpiaci szektor is megtorpant, bizonyos kiskereskedelmi ingatlanszegmensek felívelőben vannak.
A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának  9,2 százalékos növekedésén belül az iparcikk jellegű vegyesboltok eladásai 19,3 százalékkal, a bútor-, műszaki cikk üzleteké 12,0 százalékkal,  az illatszerüzleteké 10,0 százalékkal nőtt. A gyógyszerek és  gyógyászati termékek eladása 5,5  százalékkal haladta meg a tavaly februárit. Ezzel szemben 0,6 százalékkal  csökkent a forgalom  a textil-, ruházati és lábbeli-, és 6,3 százalékkal a használtcikk-üzletekben.

Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 3,9 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 17,8 százalékkal emelkedett.

Az év első két hónapjában 7,2 százalékos volt a kiskereskedelmi eladások változatlan áron számolt emelkedése.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 4,0, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 10,9,  nőtt az értékesítés. Ezen belül a bútorok és műszaki cikkek eladása 16,0, a számítástechnikai és egyéb cikkek értékesítése 7,8 százalékkal nőtt.

Az üzemanyag-kiskereskedelemben 8,9 százalékkal nőtt a forgalom az egy évvel korábbihoz képest.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo