Megtorpant a magyar ipar

Gyenge adatokat produkált a magyar ipar, elsősorban a járműgyártásban bekövetkezett visszaesés miatt. Az összkép vegyes, vannak jól teljesítő alágazatok, de a rendelésállomány egyelőre kedvezőtlenül alakul.

Idén júliusban az ipari termelés 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet mind a nyers, mind a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján. Ez megfelel a korábban közölt első becslésnek. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazított adatok alapján 4,2 százalékos csökkenés következett be.

Kép:GE

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az adatokat értékelve elmondta, hogy az idén ennél egy hónapban szerepelt rosszabbul az ágazat, áprilisban ugyanis 2,8 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye. Kedvezőtlen az is, hogy az előző hónaphoz viszonyított adatok szerint június után júliusban is negatív tartományban maradt az ipar. Bár a júliusi eredmények gyengék, az összkép vegyes, vannak ugyanis jól teljesítő alágazatok.

A visszafogott júliusi teljesítményért elsősorban az autóipar a felelős: a járműgyártás teljesítménye 7,9 százalékkal csökkent, az

Az OKJ-ben még mindig a targoncakezelő a legnépszerűbb
Negyedével nőtt az ipari OKJ-s képzésekre jelentkezők száma 2017-ben – derül ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. adataiból. Továbbra is a gépkezelői tanfolyamok a legkeresettebbek, de idén a targoncavezető és emelőgépkezelő mellé a gázcseretelep-kezelő képzés is felkerült a dobogóra.
exportértékesítése pedig 8,3 százalékkal esett vissza. Németh Dávid elmondta, hogy az autóiparban nyáron szoktak lenni a szabadságolások, ezért fontos kérdés, hogy az autóipar augusztusi teljesítménye milyen lesz. Ezek ismeretében lehet majd csak megmondani, hogy tartós vagy átmeneti a lassulásról van szó. Több alágazat viszont jól szerepelt, a gépgyártás, a gumigyártás és az elektronikai termékek gyártása nőtt a júliusi adatok szerint.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy az ipar összesített rendelésállománya csökkent, mégpedig éves szinten 2,9 százalékkal, ami a jövőbeli teljesítményt is kedvezőtlenül érintheti. Németh Dávid szerint az ipari teljesítmény a második felében valamelyest javulhat, és az év egészében 4 és 5 százalék közötti bővülésre lehet számítani.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo