Minden harmadik felnőtt tervez nyaralást

A magyar felnőttek egyharmada tervez nyaralást az idén. Ez az arány elmarad a kelet-közép-európai országok 42 százalékos átlagától. Legalább ötnapos utazást pihenés céljával egyszer tervez az évben a magyarországi válaszadók 28 százaléka. További 5 százalék kettő, három százalék pedig három vagy annál több utazást tervez. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet a felnőtt lakosságot reprezentáló háromszor 1000 fő személyes megkérdezésével ez év januárban, februárban és márciusban.

Ha a szándékok valóra válnak, akkor javul a helyzet a tavalyihoz képest. Ugyanis 2000-ben a megkérdezettek 19 százaléka üdült valahol legalább öt napig. Kétszer utazott el 4 százalékuk, háromszor vagy többször pedig 3 százalék.

Az utazás, nyaralás csak a magyarországi lakosság kis része számára fontos. Arra a kérdésre ugyanis, hogy ha több pénze lenne, mire adná ki, legtöbben lakásuk otthonosabbá tételét nevezték meg. Utána a ruházkodás következik, majd az élelmiszer a háztartási kiadásokkal együtt. A negyedik legtöbb szavazatot kapta az utazás, a válaszadók mindössze 24 százalékától.

A takarékoskodási célok között a család segítését említették legtöbben, azután pedig saját ház vagy lakás vásárlását. Harmadik holtversenyben a háztartás felszerelése és a nyaralás. Ezeket megkérdezett honfitársaink 13-13 százaléka jelölte meg.

Térségünkben legnagyobb utazók a szlovének, hiszen náluk a lakosság csaknem háromnegyede tervezi, hogy elutazik legalább öt napra pihenni, minimum egyszer. A cseheknél is többséget alkotnak 55 százalékkal azok, akik szándékoznak nyaralni.

Ezután 40-49 százalékos aránnyal következnek a szlovákok, lengyelek, horvátok, románok és ukránok. Őket követjük mi magyarok 36 százalékos részaránnyal.

Legkevésbé a bolgárok és oroszok üdülnek, mivel mindössze 21 százalékuk beszélt ilyen elképzelésről. Zömük azonban mindössze egyszer utazik.

Az idei tervek általában nagyobb utazási kedvet mutatnak, mint a tavalyi valóságos nyaralások. A szlovének egyharmada egyszer, további egyharmada pedig egynél többször pihent valahol. Az oroszok közül viszont mindössze nyolc százalék üdült egyszer, egy-egy százalék pedig kétszer vagy többször.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo