Mindig van lejjebb, a munkanélküliségben is

A szezonális hatások miatt még néhány hónapig folytatódhat a munkanélküliségi ráta csökkenése – kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal kedden kiadott foglalkoztatási adatait az elemzők.

Kép: EU

A KSH jelentése szerint március–májusban a foglalkoztatottak száma 149 ezerrel több volt, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek korcsoportjában 2,8 százalékponttal, 66,0 százalékra emelkedett a foglalkoztatási arány. Egy év alatt 69 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma, 1,6 százalékponttal, 5,5 százalékosra mérséklődött a munkanélküliségi ráta. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a szezonális hatások miatt a munkanélküliségi ráta tovább mérséklődhet, így az év második felében már 5 százalék közelébe süllyedhet. Idén érdemben, 5,6 százalékra csökkenhet az átlagos munkanélküliségi ráta a tavalyi 6,8 százalékról, jövőre pedig enyhén még tovább csökkenhet ez a mutató.

Ennyivel kereshetünk többet idén
Az év egészére 5,4–6 százalékos bruttó bérnövekedésre számítanak az elemzők, akik szerint a fogyasztás lehet a gazdasági növekedés fő motorja a következő időszakban. A vártnál gyorsabb bérnövekedés stimulálhatja a magyar gazdaságot.
A foglalkoztatottak számának növekedése döntő részben annak köszönhető, hogy az elsődleges munkaerőpiacon 115,6 ezer új munkahely keletkezett egy év alatt, ami a gazdaság munkahelyteremtő képességét tükrözi. Az elemző szerint a foglalkoztatás dinamikus bővülése tükrözi a gazdasági növekedést, így a GDP első negyedévben átmeneti lefékeződése után gyorsulásra számít. A foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedése pedig a fogyasztás és a lakossági beruházások további gyorsulását támogatja. Biztató, hogy a legutóbbi üzleti és vállalati felmérések többnyire a foglalkoztatási szándék növekedését jelzik. „A foglalkoztatás ütemének növekedését ugyanakkor fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakemberhiány, ami azonban támogathatja a köztisztviselői állomány tervezett csökkentését, így a munkaerőpiac szerkezete kedvező irányba mozdulhat” – írta a szakember.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint a munkanélküliségi ráta annak köszönhetően csökkent, hogy a közfoglalkoztatottak száma a tavaly májusi időszakhoz képest majdnem 25 ezer fővel 224 ezerre nőtt, a hazai elsődleges munkaerőpiacon munkavállalók száma pedig 115,6 ezerrel emelkedett, és megközelítette a 4 millió főt. Mindent figyelembe véve összesen több mint 4 millió 300 ezer főt foglalkoztattak májusban a 15–74 éves korosztályon belül. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy az aktivitási ráta új történelmi csúcsot ért el, 60,8 százalékra emelkedett.

Bizonytalanságot jelent azonban az, hogy a múlt pénteki brit népszavazás hatása miként gyűrűzik végig az EU gazdaságán, és milyen mértékben érinti a magyar konjunktúrafolyamatokat. Az Erste Bank továbbra is fenntartja a 2016-os évre vonatkozó 2 százalékos növekedési várakozását, hiszen ha a külső folyamatok lassítanának a magyar növekedésen, akkor a kormány dönthet úgy, hogy a költségvetés fellazításának segítségével felpörgeti a magyar gazdaságot.

Kellenek a bevándorlók a magyar gazdaságnak
Célzottan keresni kellene a „kulturálisan beilleszthető”, külföldről érkező munkaerő bevonásának lehetőségeit az MGYOSZ munkaerőhiány orvoslására vonatkozó javaslata szerint. A szervezet emellett hatékonyságnövelést, aktív munkaerő-piaci eszközök bevetését és az elvándorlás megállítását szorgalmazza többek között.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo