Módosító indítványok az adótörvényekhez

Az Országgyűlés ma szavazhat a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett megszorító csomaghoz kapcsolódó jogszabályokról. A zárószavazás előtti vasárnap még módosító javaslatokat nyújtott be a kormány az Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz.

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken este közzétette a kormány újabb kiigazító csomagjának részleteit. Ez - a korábbi két, összesen 764 milliárdos program után - összesen újabb 90 milliárd forinttal javítaná a költségvetést, s egyben 0,2 százalékponttal (2,9 százalékról 2,7 százalékra) mérsékelné a GDP arányos költségvetési hiányt. Majd vasárnap este benyújtották az adótörvényekhez kapcsolódó módosítókat.

Szavaznak a Matolcsy-csomagokról
A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett költségvetési kiigazításokat a jövő évi adóváltozásokkal együtt fogadhatja el ma az Országgyűlés az MTI tudósítása szerint. A Ház az előző ülésén ebbe a javaslatba foglalta például a bankadó fenntartását, a pénzügyi tranzakciós illeték megemelését, valamint a nyugdíjjárulék-plafon eltörlését. A kormány 2013-as adóváltoztatásainak fókuszában mindenekelőtt a szuperbruttó kivezetése, az illetékkulcsrendszer átalakítása és az adómorál erősítése áll. A javaslat szerint egységesen 16 százalék lesz a személyi jövedelemadó 2013-tól, miután kivezetik a szuperbruttósítást, és ezzel megszűnik az évi 2 millió 424 ezer forint feletti jövedelmeket terhelő adóalap-kiegészítés.
A javaslat értelmében a gazdasági válság negatív hatásainak enyhítése és a költségvetési hiánycélra vonatkozó prognózis tartásának elősegítése érdekében az energiaellátók jövedelemadója 31 százalékra emelkedik, az adóból azonban az új beruházásokra tekintettel érvényesíthető adókedvezmény, legfeljebb a számított adó 50 százalékáig.

Pontosítás a kisadózók tételes adójához

A megváltozott munkaképességű vállalkozók a szociális hozzájárulási adóból kedvezményt érvényesíthetnek, amelyet a kisadózó vállalkozások tételes adója nem biztosított számukra, ezt pótolja a módosítás. Ennek következményeként a megváltozott munkaképességű vállalkozó után a kisadózó vállalkozás nem havi 50 ezer, hanem havi 25 ezer forint tételes adót fizethet.

A javaslat kiegészíti továbbá a kisadózó vállalkozók tételes adójának választására jogosultak körét az adott adóévre korábban átalányadózást vagy az eva szerinti adóalanyiságot választókkal.

Adóelkerülés kizárva

Az indítvány emlékeztet arra, hogy az energiaitalra vonatkozó adómérték az egységes javaslat szerint differenciált és a hatályoshoz képest kisebb, amellett, hogy a termékkör kiterjed az alacsony koffeintartalmú és egyéb más anyagokat is tartalmazó energiaitalokra. Az egységes javaslat szerint magasabb mérték (150 forint literenként) vonatkozna a magas koffeintartalmú termékekre, továbbá azon termékekre, amelyek taurint is tartalmaznak és alacsonyabb (40 forint) az alacsony koffeintartalmú termékekre.

Mivel azonban bizonytalan a tartalma a termékkört kiterjesztő definíciónak, illetve fennáll a veszélye az adókikerülésnek, ezért az indítvány elhagyja az egységes javaslatból az új termékdefiníciót, továbbá az adó mértékét a hatályos, magasabb (250 forint literenként) összegben állapítja meg a taurint is tartalmazó energiaitalokra és negyven forintban a kisebb egészségkockázatú — taurint nem tartalmazó, ám metil-xantint tartalmazó termékekre.

Új adókedvezmények

A munkahelyvédelmi akcióterv alapján kidolgozott, kisgyermekes munkavállalók után járó adókedvezményhez kapcsolódik egy olyan átmeneti rendelkezés, amely egyértelművé teszi, hogy az olyan kisgyermekes munkavállalók után is jár munkáltatói adókedvezmény (január 1-jétől), akiknél a gyed, gyes, gyet lejártát követő vagy az ellátás melletti foglalkoztatás már 2013. január 1-je előtt megkezdődött.

A javaslat szerint két új adókedvezményt vezetnének be: a társasági adótörvény szerinti fejlesztési adókedvezményre jogosult, szabad vállalkozási zónában működő vállalkozás a beruházás üzembe helyezését követő 5 éven belül szociális hozzájárulási adókedvezményt érvényesíthet, ha bővíti a munkavállalóinak létszámát. A kedvezmény a foglalkoztatás első két évében havi 100 ezer forint bruttó bérig érvényesíthető, 100 százalékos kedvezményt jelent a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás tekintetében.

2013-tól a hazai vállalkozások kutatási, fejlesztési tevékenységét szociális hozzájárulási adókedvezmény is segíti. A javaslat szerint a vállalkozások által foglalkoztatott, tudományos fokozattal vagy tudományos címmel rendelkező kutatók után adókedvezmény érvényesíthető. Az adókedvezmény igénybevételével a bér után fizetendő szociális hozzájárulási adó mértéke 0 százalék, amelyet havi bruttó 500 ezer forint munkabérig lehet érvényesíteni. A kedvezményt vállalkozási kutatóhelyek vehetik igénybe.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo