ADÓVÁLTOZÁS 2012
Nőnek a járulékok és illetékek jövőre
A félszuperbruttó 2 millió 424 ezer forint felett maradna meg jövőre, a termőföldként megvásárolt ingatlan értékesítése után pedig a szokásos hozam felett már a teljes eladási árra személyi jövedelemadót kell majd fizetni a péntek délután az országgyűlésnek benyújtott törvénymódosító csomag javaslata szerint. Változik a cafeteriajuttatás adózása, és tetemesen nő az autók átírási illetéke is. A cégeknek a teljes éves gépjárműadót január 20-áig be kell fizetniük. A javaslat kimondja: a foglalkoztató által fizetett tb-járulék közvetlen ellenszolgáltatással nem járó fizetési kötelezettség. A munkavállaló által fizetendő járulék mértéke ismét nő.
Idén még mindenkinek 27 százalékkal ki kell egészítenie az szja összevont adóalapját (fél-szuperbruttó), jövőre azonban a személyi jövedelemadó-törvény egyik módosítása szerint ez a szabály megváltozik: az adóalap-kiegészítést csak a 2 millió 424 ezer forint feletti jövedelem után kell megfizetni, 2013-tól pedig ez is megszűnik.
Meleg étkezésre használható utalvány havi ötezer forintig
Az szja-törvényjavaslat felszámolná azt a nyereséget, amelyet - az indoklás szerint - magánszemélyek azzal értek el, hogy termőföldet vásároltak olcsón, majd ezt átminősíttették, és telekként adták el. Jövőre a szokásos hozam felett már a teljes eladási árra személyi jövedelemadót kell majd fizetni. A szokásos hozam pedig úgy számítható ki, hogy az átruházáskor a forgalmi értékből levonható költségek - ilyen például a beruházás, illetve az átruházás költsége - 0,3 százalékát meg kell szorozni a tulajdonban tartás napjainak a számával.
A cafeteriajuttatást is újraszabja a személyi jövedelemadó-törvényt módosító javaslat. Így például a meleg étkezésre használható utalvány havi 5 ezer forintig számít béren kívüli juttatásnak. Ugyanakkor a vendéglátókártyával igénybe vett meleg étkezés - ideértve az üzemi konyhát is - évi 150 ezer forintig számít béren kívüli juttatásnak. (A jövő évi cafeteria tervekről itt olvashat részletesebben.)
Az ekho-törvény annyiban módosul, hogy az így adózók körét az új nómenklatúra szerint sorolja át a módosítás, de - az indoklás szerint - érdemben nem változik a személyi kör. A magyarázó szabályok ide sorolják a szakképzett edzőket, a hivatásos sportolókat és a sportvezetőket is.
Ismét nő a munkavállaló által fizetendő járulék mértéke
A foglalkoztató által fizetett tb-járulék közvetlen ellenszolgáltatással nem járó fizetési kötelezettség, a fizetésre kötelezett a közfinanszírozott ellátórendszerek pénzügyi fedezetéhez járul hozzá a társadalombiztosításról szóló törvényt módosító javaslat szerint.
A munkavállaló által fizetendő egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék mértéke 7,5 százalékról 8,5 százalékra emelkedik. Ezen belül a természetbeni egészségbiztosítási járulék 4 százalék marad, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék 2 százalékról 3 százalékra emelkedik, a munkaerő-piaci járulék pedig 1,5 százalék marad.
Az év első napján érvényes minimálbérről annak másfélszeresére emelkedik az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék minimális alapja. Az állam a beszedett járulékból az Egészségbiztosítási Alapnak a jelenlegi 76,19 százalék helyett 78,26 százalékot utal át jövőre, a maradék a Munkaerőpiaci Alapé. (A jövő évi munkajogi változásokról itt olvashat bővebben.)
Gépjárműadó, átírási illeték, regisztrációs adó
Az autók átírási illetéke gyökeresen átalakul. Jelenleg henger-köbcentiméterenként 18 forint az illeték, amely 1890 köbcenti után 24 forintra ugrik. Az illetéktörvény módosítása a motor teljesítményétől és a kocsi korától teszi függővé az illetéket. Például jelenleg egy 6 éves 1300 köbcentiméteres 80 kilowatt teljesítményű kocsi átírási illetéke 23 400 forint, az új szabályozás szerint viszont januártól 48 000 forint lesz.
A gépjárműadó esetében a köbcentihez kötött adómérték a kilowatthoz és a környezetvédelmi osztályhoz kötődik. Az adót jövőre csak a magánszemélyek fizethetik negyedéves bontásban, a cégek január 20-áig, a teljes éves adót kötelesek megfizetni.
A regisztrációsadó-törvény módosuló melléklete új környezetvédelmi osztályt vezet be, a 11-es fokozatúnál jobb autókra. Ezzel együtt az adót úgy emeli meg, hogy az új kategóriára jár - némi kerekítéssel - a korábbi legkisebb adó.
- Figyelem! Éjfélig le kell adni az adóbevallásokat!
- Nincs kegyelem a vállalkozásoknak - Parlament előtt az adótörvények
- Itt vannak az új adók
- Újabb adókulcs vagy szolidaritási járulék?
- Nehéz évre számíthatunk
- Sokan akarják az új adót
- "Aki nem fizet adót, a szomszédját lopja meg"
- Orbán: képtelenség, hogy megváltozzon az egykulcsos adó
- Ellenzik a banki tranzakciók adóztatását
- Ezt várja tőlünk az IMF

















