2010. május 31. 10:25 | MTI

kulcsszavak:oszkó, államháztartás, pm

Cikk nyomtatása | Hozzászólások (1) |
| Több

PM ADATOK

Oszkó szerint nem lesz brutális hiány

A leköszönő pénzügyminiszter hamisítványnak nevezi és cáfolja a Napi Gazdaságban a gazdasági napilap értesülését, miszerint a Pénzügyminisztérium a magyar államháztartás esetében a hiány brutális növekedésével számol.

A lap az új kormány számára a hétfői átadás átvételre készített dokumentumra hivatkozik, amely szerint a költségvetésben tervezett 3,8 százalék helyett 6,5 százalék lesz a bruttó hazai termék (GDP) esetében. Oszkó Péter a lapnak elmondta: az átadási anyagok nyilvánosak, azok megtekinthetőek a PM honlapján. Az ott olvasható adatokkal adja át hétfőn a Pénzügyminisztérium vezetőse az Orbán-kormánynak az ügyeket. Oszkó újfent megerősítette, hogy kellő politikai elszántsággal az idénre tervezett 3,8 százalékos államháztartási hiánycél teljesíthető.

Az adónemeknél elmaradó bevételek, illetve az állami tulajdonban lévő cégek kiadásai miatt szalad el a hiány a napokban elkészített dokumentum szerint, amely a költségvetésben rögzített 987 milliárd forint hiány helyett 1358 milliárd forinttal számol - áll a Napi Gazdaság birtokába jutott dokumentumban. Emellett további 190 milliárd forint kockázat máris látszik, illetve az állami tulajdonú cégek esetében további 187 milliárd forintra lesz szükség, aminek következtében a hiány a GDP százalékában 6,5 százalék lehet, szemben a korábbi 3,8 százalékkal.


Hozzászólások Kérjük, várjon a hozzászóláshoz!Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
 
Hozzászólás elküldése
1. oldal
andosum
2010. május 31. 12:20
Ha az új kormány úgy határoz, az államháztartási hiány brutális lesz.

Kapcsolódó cikkek

Privátbankár Európai KKV-hét Brüsszel Center Bee Group Hungary Kft.