Rossz üzlet az államnak dolgozni

A tavalyi év végén nem sikerült a szakszervezeteknek, a munkaadóknak és a kormánynak megállapodni a minimálbér mértékéről. Ennél kisebb publicitást kapott, hogy nem volt országos bérajánlás sem, amely főleg az állami tulajdonú vállalatok számára jelent eligazítást. A Policy Agenda azt nézte meg a legnagyobb állami cégeken keresztül, hogy kinek mit sikerült elérni a bérek terén az elmúlt években.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Pixabay

Az országos bértárgyalások két fontos kérdésből állnak. Az egyik a minimálbér és a garantált bérminimum meghatározása, a másik a versenyszféra számára javasolt országos bérajánlás mértéke. Ez utóbbi semmilyen jogi kötőerővel sem bír, hiszen inkább csak orientálja a vállalkozásokat a vállalati bértárgyalások során. A 2016. évre egyelőre nem sikerült megállapodnia a feleknek az országos bérajánlásban sem, ami sajtóhírek szerint annak köszönhető, hogy a munkaadók nem szeretnék, ha konkrét számok kerülnének bele a megállapodásba, míg a szakszervezeti oldal ennél sokkal számon kérhetőbb vállalásokat szeretne látni.

A 2011 és 2015 közötti évekre vonatkozóan egyedül 2012-ben nem volt egyáltalán megállapodás, köszönhetően az éppen átalakított érdekegyeztetési rendszernek. A többi évet nézve átlagosan 3-3,8%-os volt az évi bérajánlás mértéke. Ezzel szemben a versenyszférában, éves átlagban 2011-2015 között 4,9%-kal nőttek a bérek. Azaz kedvezőbben alakult a helyzet, mint amit a várakozások mutattak és a keresetek emelkedése várhatóan az idén is folytatódik.

Az állam, mint munkaadó

A mindenkori bértárgyalásoknak van egy különös eleme, ez pedig a kormány szerepe. A kormány egyszerre szabályozó, és munkaadó. Például a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn keresztül 173 cégben van többségi tulajdonrésze, és ezeknél az üzleti tervek elfogadásával befolyással bír a cégek bérpolitikájára is.

Nyilvánvalóan, ha az állam élen akarna járni a bérfelzárkóztatásban, akkor ezt nem csak a minimálbér meghatározásánál, az adórendszer alakításán, illetve a közszféra (pl. minisztériumi dolgozók, tanárok, egészségügyi dolgozók) bérén keresztül tehetné meg, hanem saját vállalatain keresztül. Az állam ebben a körben (116 ezer alkalmazott) a négy év alatt összesen 12%-kal emelte meg a béreket. Ez évenkénti 2,9%-os emelést jelentene, ami csak 0,6%-kal van felette az átlagos inflációnak.

A fizetés vagy a cafeteria éri meg jobban?
Habár az egyes cafeteria elemek csak bizonyos kerethatárig élvezik a kedvezményes adókulcsot, a cégeknek megéri elgondolkodni azon, hogy a fizetések minél nagyobb százalékát juttatják a béren kívüli juttatásokon keresztül a dolgozóknak - hangzott el a Piac&Profit „Cafeteria és öngondoskodás 2016” elnevezésű konferenciáján.
A kkv-k több mint harmada készül béremelésre – csökkentésre szinte senki.

A MÁV-csoport esetében 2011 és 2014 között átlagosan 1,9%-kal emelkedtek a bérek (egy főre jutó személyi juttatások). Ez még az országos bérajánlásoknak is csak a felét éri el. A Magyar Posta jobban teljesített, mivel ott 3,8%-os éves átlagot kapunk. Ez az országos bérajánlási szintnek megfelelő emelkedés, de a versenyszféra tényleges szintje alatt.

Az egyéb kiemelt társaságok esetén a Magyar Villamos Művek javít jelentősen az adatokon, mivel ott összesen 24%-kal emelkedtek a bérek. Ezzel még a versenyszféra átlagánál is jobban emelték az egy dolgozóra elköltött béreket. Ugyanakkor a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek esetén (11 ezer főt foglalkoztat ilyen cégekben az állam) szinte nem volt emelkedés az egy főre jutó bérköltségeket nézve.

Csak a kormány a hibás?

A három legnagyobb foglalkoztató adataiból (MÁV, Posta, MVM) az látszik, hogy az állam csak azon a területen „gáláns” a dolgozóival, ahol verseny van. Azaz félnie kell attól, hogy más vállalkozásokhoz képesek elmenni a szakemberek, ezért versenyképes fizetéseket kell adni.

A posta és a vasút esetében az állam nagyon meghúzta a nadrágszíjat, és ebben láthatóan a helyi szakszervezetek is partnerek voltak. Legalábbis ezt mutatja az, hogy szinte mindegyik évben született bérmegállapodás, amelyek teljesülését később sem vonták kétségbe. Azaz még azt sem lehetett mondani, hogy érdekegyeztetés hiányában a munkaadó önkényesen alakította volna bérpolitikáját.

Nyilvánvalóan lehet egy taktika a munkavállalói érdekképviseletek részéről, hogy a meglévő dolgozók béréért küzdenek, és számukra nem fontos az, ha az új belépők kevesebbet keresnek, mint például akiknek a helyére jönnek. Ez azonban az általános bérszintet is lehúzza, és kétségessé teszi az elkötelezettségüket az általános bérszínvonal emelésére.

A helyzet sajátossága, hogy az egyik legnagyobb munkavállalói szervezettség éppen ezeknél a cégeknél van, valamint potenciális sztrájkképességük (még a csonka sztrájkjogok mellett is) a legnagyobb, ennek ellenére nem voltak képesek erőt mutatni a tárgyalóasztal mellett, vagy azonkívül sem.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo