Telket, jó áron, Budapesten? Felejtsd el

Egyre nehezebb jó áron építési telket találni Budapesten, vagy a környékén. Vannak akik jól jártak ha korábban a peremkerületeken, vagy az agglomerációban vettek nyaralót és később lakóövezetté sorolták át ezeket. De nem mindenkinek jött be ez az üzlet.

Jól jártak, akik évekkel ezelőtt a XI. kerületi Madárhegyen vásároltak telket, az akkor még beépítetlen részen. Az egykori víkendházak helyén népszerű lakóövezet épült ki, ahol évente 100 ezer forinttal növekszik az új lakások négyzetméterára: immár elérte a 750 ezer forintot. Ha valaki évekkel ezelőtt vett ott egy telkeket, most nagyon jó áron tudja továbbadni. Van azonban arra is példa, hogy valaki a felkapott és elegáns II. kerület peremén, befektetési céllal vásárolt telket annak reményében, hogy nyaralóból rövidesen lakóövezetté nyilvánítják a területet. Az átsorolás elmaradt – a telek meg csak nem akar elkelni a várt áron.

Kép:Pixabay

Egy másik példa, amikor Zuglóban valaki úgy vett házhelyet, hogy arra saját erőből felépített egy négylakásos társasházat. Most azzal hirdeti a benne eladó három lakást, hogy a tulajdonos magának építtette a házat és benne is fog lakni. Ennél nagyobb minőségi garanciát pedig aligha tud adni egy építtető, miközben a saját lakásának építési költségei megtérülnek az eladásokból. Egyre gyakoribb jelenségről van szó: a drága telkekre inkább 3-4 lakásos társas-, iker- és sorházakat építenek vállalkozók, mert így nagyobb a megtérülés. A budapesti ingatlanforgalmi adatbázisokban elenyészően kevés a magánszemélyek által vásárolt telek – vélhetőleg a még szabad és beépíthető telkek zömét az előző években építési vállalkozók vásárolták fel. Még a kivitelezők is átpártoltak a nagyobb ingatlanfejlesztésekre egy-egy önálló családi ház építéséhez így már nehéz megbízható, minőségi munkát végző és precíz szakembert találni.

Mekkora lakás jön ki 20 millió forintból?
Míg a főváros egyes kerületeiben már csak egy kisebb méretű garzon vásárolható 20 millió forintból, a külsőbb kerületekben elérhető lehet akár egy 65 négyzetméteres ingatlan is ebből az összegből – derül ki a Duna House ingatlanpiaci elemzéséből. A vidéki településeken ennél többször nagyobb lakást vagy házat is lehet venni a megadott keretösszegből.
A kormány több ösztönző intézkedést vezetett be a lakásépítés fellendítésére. A CSOK és a sajátcélú építkezések esetében az 5 millió forintig visszaigényelhető általános forgalmi adó egyaránt felpörgette az építkezési kedvet. Az egekbe szökő lakásárak arra is kényszerítik a saját otthonra vágyókat, hogy belevágjanak az építkezésbe. Egy belvárosi használt lakás áráért már családi házat lehet venni, építeni valahol a fővárosi agglomerációban. A legnépszerűbb célpontok a jól megközelíthető, nagyobb agglomerációs települések: Érd, Szigetszentmiklós, Dunakeszi. A naponta ingázók számára a még kedvezőbb ár és az egyre bővülő és korszerűbb tömegközlekedés miatt Ócsa, Dabas, Pécel és Monor is vonzó célpont lehet, itt már 150-200 ezer forintos négyzetméteráron lehet jó minőségű családi házat találni – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból.

„Jól megfigyelhető, hogy Budapesttel éppen az történik, mint a világ minden nagyvárosával: megállíthatatlanul tart a korábban beépítetlen területek lakóövezetté alakulása, a központi régió urbanizálódása” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

2015 jó viszonyítási pont, mert akkor még nem indult be az újlakások boomja és nem volt érvényben az áfa-visszatérítési lehetőség sem. Nos, 2015-höz képest idénre több mint ötven százalékkal drágultak a családi ház építésére alkalmas telkek a főváros XXII. és XXIII. kerületében, ahol még így is mérsékeltnek mondhatóak a 20-40 ezer forintos négyzetméterenkénti árak. Főleg Zuglóhoz képest, ahol a telekárak 47 százalékos emelkedéssel már elérték a négyzetméterenkénti 120 ezer forintot – de beépíthető telek már jószerével nincs is, ha pedig akad, arra társasház épül. Budán, a II. és XII. kerületben egyharmadnyi drágulás után már a 100 ezer forintos telekár a jellemző.

Érdekes módon a II. kerület peremén ennek a feléért is viszonylag bő a kínálat. Így aztán jobban érthető, hogy akik önálló házra vágynak, miért is mozdulnak az agglomerációs települések irányába. Ezek közül sem mindenütt olcsó azonban a telek: a perdöntő a megközelíthetőség. Dunakeszin 75 (!) százalékos drágulás után 45 ezer forint a telek négyzetmétere, ahogy Budaörsön is 45 ezer (de itt „csak” 40 százalékkal drágultak a telkek). Pilisvörösvár szintén felkapott: itt 50 százalékos áremelkedést regisztráltak, igaz, relatíve olcsó, 18 ezer forintos négyzetméterárak mellett. Az ugyancsak jól megközelíthető Vecsésen már „barátibbak” az árak: 21 ezer forintért adják a telek négyzetméterét. Érd, Szigetszentmiklós, Gyál, Pécel, Gödöllő, Pomáz tartoznak az elérhetőbb kategóriába a maguk 13-15 ezer forintos négyzetméteráraival.

Mutatjuk, hol éri meg lakást venni
Ismét jó befektetés a lakásvásárlás. Hosszú távú bérbeadásnál a megtérülés szempontjából azok a kerületek és városok a legvonzóbbak, ahol magas albérleti díjak és értéknövekedés mellett lehet kedvező áron lakást venni. Ilyen Budapesten többek között az V., VI., VII., VIII. és IX. kerület, míg vidéken Debrecen, Kecskemét és Sopron mellett Szolnok és Tatabánya is versenyképes hozammal kecsegteti a lakásbefektetőket.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo