Új kihívások előtt a mezőgazdaság

Folytatódik a mezőgazdasági termékek két fő trendje: a növényi termékek magas készletszintje lefelé, míg az állati termékek esetében a kínai import élénkülése fölfelé tolja az árakat. A hosszú készletezés és a mérséklődő szállítási költségek miatt megjelenő új exportpiaci szereplők pedig mindeközben újabb kihívások elé állítják az ágazatot a K&H elemzése szerint.

„A KSH legfrissebb adatai azt mutatják, hogy folytatódik a mezőgazdasági termékek eddigi két nagy trendje: a növényi termékek esetében továbbra is a globálisan magas készletek határozzák meg az árakat, az állati termékek piacán pedig főként a zuhanásból magához térő kínai import keresletnövelő – és ezzel árfelhajtó – hatása érvényesül” – tájékoztatott Tresó István, a K&H Agrárüzletág vezetője.

„A növényi termékek – ezen belül is főként a gabonafélék – esetében a hazai termelőknek a magas árukészletek mellett azzal is számolniuk kell, hogy a globálisan csökkenő szállítási költségek miatt új szereplők jelennek meg a hagyományos exportpiacainkon, így például Oroszország és Latin-Amerika a búzapiacon, az USA pedig a kukoricapiacon. Ez a vártnál is hosszabb készletezést tehet szükségessé, ami a minőség megőrzése szempontjából is kihívást jelenthet a termelőknek. Érdemes lehet ezért a jobb minőségű tárolást és minőségmegőrzést választani – amit külső, banki finanszírozással is támogatni lehet – hiszen végső soron az értékesíthetetlen áru a legdrágább” – hangsúlyozta Tresó István.

Az állati termékek esetében a szakember különösen fontosnak tartja, hogy a jelenlegi, döntően alapanyag-előállításra fókuszáló termeléstől ágazati szinten erőteljes elmozdulás történjen a magasabb jövedelemtartalommal bíró feldolgozott termékek előállítása irányába.

5 százalékra csökkentené a gabonafélék áfakulcsát az agrárkamara
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, ha 2018 után az Európai Unió nem engedélyezi tovább a fordított áfafizetést, akkor csökkentsék 5 százalékra a gabonafélék áfakulcsát, hogy így akadályozzák meg a feketegazdaság újbóli megerősödését – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo