Újabb országok kapnak mentességet a Trump-féle védővámok alól

Steve Mnuchin amerikai pénzügyminiszter pénteken egy interjúban kijelentette: akár több ország is mentesülhet a csütörtökön Donald Trump elnök által aláírt védővámok kivetése alól, Kanada és Mexikó már biztosan mentesül.

Donald Trump csütörtökön - más országok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára és az amerikai acélipar fellendítésére hivatkozva - írta alá a Fehér Házban az acélimportra kivetett 25 százalékos, és az alumíniumimportot érintő 10 százalékos védővámról szóló döntését. Az importvámok alól Kanada és Mexikó kapott mentességet, azzal az indoklással, hogy az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásán jobban figyelembe veszik az amerikai érdekeket.

Csütörtök este - a döntés aláírása után - Wilbur Ross kereskedelmi miniszter szintén a CNBC televízióban nyilatkozva leszögezte: hosszú távon a döntés az amerikai acélipart segíti, és új munkahelyeket teremt.

Az amerikai sajtó arról számol be, hogy a pittsburghi székhelyű US Steel - a legnagyobb amerikai acélgyártó - Illinois államban újraindítja a két évvel ezelőtt leállított vaskohóját. David Burritt, a US Steel elnöke a Politico című lapnak úgy fogalmazott: az amerikai acélipari munkahelyek "az acélipari termékek véget nem érő tisztességtelen kereskedelme miatt" szűntek meg. Reményét fejezte ki, hogy a  védővámok fordítanak az eddigi, az amerikai dolgozókra hátrányos folyamatokon.

Az Egyesült Államok Kanadából, Brazíliából, Dél-Koreából, Oroszországból, Mexikóból, Japánból, Németországból, Törökországból, Tajvanról és Dél-Afrikából importál acélt, legnagyobb beszállítója Kanada, amely az amerikai acélimport 15,6 százalékát adja. Az amerikai alumíniumimport legnagyobb része is Kanadából származik: az összes behozatal 40 százalékát teszi ki, Kína és Oroszország részesedése valamivel több mint 9 százalék.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo