Uniós források: a keret megvan, de most jön a neheze

Kisebb az európai torta és kisebb a magyar szelet is, de ettől függetlenül – főként a korábban emlegetett csökkentésekkel összevetve – elfogadhatónak tűnik Magyarország számára az uniós büdzsé késhegyig menő viták után elfogadott végső verziója.

Kevés uniós ügy volt az elmúlt években, amelyet olyan heves viták előztek volna meg, mint az Európai Unió új, 2014-ben életbe lépő új költségvetését.  Az unió 2014-2020-ra vonatkozó költségvetésének tervezetével kapcsolatban ellentétek álltak fenn az egyes uniós intézmények és a különböző tagállamok között: míg például az Európai Bizottság és az Európai Parlament egy magasabb összköltségvetésű uniós boríték elosztását szorgalmazta volna, számos nettó befizető ország, így különösen az Egyesült Királyság a büdzsé alacsonyan tartásában volt érdekelt.

Orbán Viktor az uniós csúcson Robert Fico szlovák államfővel - Kép: Miniszterelnöki Hivatal/ Burger Barna

A főbb számok elfogadására legutóbb novemberben tettek kísérletet, amely azonban megrekedt tárgyalásokkal fejeződött be. A múlt héten újra összeültek a tagországok vezetői, péntek délutánra végül megszületett a megállapodás (25 órányi tárgyalást követően): a Bizottság által javasoltaknál alacsonyabban, és a jelenlegi 2007-2013-as időszaki költségvetési keretnél is alacsonyabb (kb. 3,5 százalékkal) szinten határozták meg a rendelkezésre álló keretet - olvasható az EUNavigátor hírlevélben.

Az uniós zseb

A kötelezettségvállalásokra 960 milliárd euró a maximalizált plafon, míg a kiadásokra 908,4 milliárd. Ez a jelenlegi időszakhoz képest mintegy 34-34 milliárd eurós csökkentést jelent. A megállapodások értelmében az új költségvetésben kevesebb áll majd rendelkezésre a kohéziós támogatásokra, az agrártámogatásokra (355-ről 325 milliárd euróra, valamint 421-ről 373 milliárd euróra), a közlekedésre és infrastruktúrára és még számos más területre is. Egy területre azonban nagyon odafigyeltek az uniós vezetők: növelték a munkahelyteremtéssel és a növekedéssel kapcsolatos forrásokat (a jelenlegi 91 milliárd euróról 126 milliárd euróra).

A magyar zseb

Itt az idő a pénzköltésre!
Ugyan már a következő költségvetési ciklusról vitáznak az uniós vezetők, ám még mindig rengeteg uniós pénz vár lehívásra a mostani, végéhez közeledő támogatási ciklusban. Amit határidőig nem használunk fel, az a forrás elvész, a közösség egyik alapszabálya szerint. Tovább kellene tehát fokozni a tempót
Magyarország a hét év alatt minimum 35,5 milliárd euró támogatáshoz juthat az uniós büdzséből, a mezőgazdasági és a kohéziós politikai „pénzes boríték” legalábbis folyó áron együttesen ekkora összeget tartalmaz. A valóságban ennél nagyobb lesz a pénzügyi transzfer, hiszen más jogcímeken is juthat pénz az országnak, cégeinek és állampolgárainak, de ezekre pályázni kell, csak saccolni lehet az összeget.

A 35,5 milliárd eurós magyar borítékhoz tartozó kedvező fejlemények között található, hogy hazánk esetében a kohéziós támogatások felső határa 2,59 százalékra módosult (a korábban tervezett 2,35 százalékhoz képest ez  körülbelül 700-720 millió euró pótlólagos forrást jelent), valamint a tárgyalásokon végül további 1,56 milliárd eurót kaptak a legszegényebb magyar régiók. Az egyezség szerint 23,2 milliárd euró felzárkóztatási támogatást tesznek elérhetővé az ország számára, ami körülbelül 2,5 milliárd euróval kevesebb a 2007 és 2013-as támogatási összeghez képest.

A Magyarországra vonatkozó úgynevezett kiadási plafon pedig a magyar bruttó hazai termék (GDP) 2,59 százaléka, vagyis Magyarország minden évben GDP-jének legfeljebb ekkora hányadát kaphatja azoknak a régióknak a felzárkóztatásának támogatásához, amelyekben a GDP nem éri el az uniós átlag 75 százalékát. A hét magyarországi régió közül hat ilyen. Emellett a felzárkózó térségeknek a javaslat további 160 millió euróval többet, 1,56 milliárd eurót irányoz elő.

Ugyanakkor kedvező fejlemény, hogy a fejlesztési beruházások maximális uniós társfinanszírozási rátája 85 százalék lesz (és nem a korábban tervezett 75), és a jelenlegi időszakhoz hasonlóan sikerült megtartani a vissza nem igényelhető áfa elszámoltathatóságát. Ez becslések szerint a hét év alatt GDP-arányosan 0,7 százalékos (közel 5 milliárd eurós) megtakarítást jelenthet a magyar költségvetésnek.

A közös agrárpolitika két pillérjéből (direkt jövedelemtámogatások és piaci intézkedések, illetve vidékfejlesztés) 2014 és 2020 között a Bruxinfo értesülései szerint 12,3 milliárd euró érkezik Magyarországra, ami 1,9 milliárd euróval több, mint 2007 és 2013 között (10,4 milliárd euró). A források növekedésének fő oka, hogy míg a mostani időszak elején a magyar gazdák a régieknek járó közvetlen kifizetések 25 százalékáról indultak és csak 2013-ban értek el a 100 százalékos szintre, addig a 2014-től induló keretköltségvetésben már egyenlő feltételek lesznek. Ezért fordulhat elő az, hogy bár a direkt támogatások volumene uniós szinten csökkenni fog a következő hét évben, a magyar gazdák által elérhető támogatások növekedni fognak. A magyar vidékfejlesztési boríték éves szinten 490 millió euró, hét évre kivetítve pedig 3,43 milliárd euró lehet. (A direkt támogatásokat tartalmazó boríték pedig 8,9 milliárd euró körül).

Kavosz: gazdaságfejlesztésre az uniós forrásokat!

60 százalék gazdaságösztönzésre megy majd
Magyarország az EU öt fő prioritásával összhangban azt vállalta, hogy a K+F ráfordítások aránya a GDP-hez viszonyítva a 2011-es 1,2 százalékról 1,8 százalékra emelkedik, a foglalkoztatottságot 75 százalékra emelkedik 2020-ra a tavalyi 60,7 százalékról, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányát 30,3 százalékra akarja Magyarország növelni a tavalyi 28,1 százalékról. Ezzel párhuzamosan a korai iskolaelhagyók hányadát 10 százalékra akarják csökkenteni a 2011. évi 11,2 százalékról, a szegénységben élők arányát pedig 5 százalékkal kívánják mérsékelni. A megújuló energia hányadát 2020-ra 14,65 százalékra emelnék a tavalyi 8,79 százalékról.
A hazai kis- és középvállalkozások (kkv) számára rendkívül fontos lenne, hogy a következő, 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban a források túlnyomó része célzottan, közvetlenül a gazdaságfejlesztést, a növekedést, legfőképpen a kkv-szektor fejlődését szolgálja, és a felhasználható forrás nagysága többszöröse legyen a jelenlegi keret 15 százalék alatti arányának - mondta Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közös vállalatának vezérigazgatója hangsúlyozta: 2013-ban, a gazdasági válság immár ötödik évében egyértelműen látszik, hogy a vállalkozások számára rendelkezésre álló források beszűkültek, a szektor súlyos likviditási hiánnyal küzd. A vállalkozások tőkehiányosak, a hitelhez jutás megnehezedett, és bár látni jeleket a bankok hitelezési készségének erősödésére, jelentős javulás rövid távon nem várható. A piaczsugorodás talán megállt, de még nem lehet számolni fogyasztásnövekedéssel, ezért ezen források korlátozott elérhetősége miatt a vállalkozók szinte csak az európai uniós pénzekre számíthatnak - fejtette ki.

Egyszerűbb lesz uniós pénzekre pályázni
Hivatalosan is elfogadta az Európai Bizottság a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kérelmét, eszerint egyes pályázatok esetében a felmerülő közvetett költségeket a jövőben az elszámolás során nem kell külön-külön számlával igazolni. Ezzel jelentősen csökkennek a pályázók adminisztratív terhei és tovább gyorsul az uniós pénzek kifizetése.
Az uniós források felhasználása a kormányzat előtt álló legfontosabb feladat.

A vezérigazgató rámutatott, hogy a gazdaságfejlesztési és kkv-programok a 2007-2013. évi fejlesztési ciklusban jól teljesítettek, ebből pedig az következik, hogy ezekre óriási kereslet volna. Fontos lenne folytatni, bővíteni a túligényléseket mutató, hatékony programokat. Ilyen lehetne például a kombinált mikrohitelezés, amely konstrukció forrásai Közép-Magyarországon nagyon hamar kimerültek, a többi régióban pedig a tervezettnél előbb kellett felfüggeszteni a pályázatot.

Krisán László szerint érdemes lenne végiggondolni, hogy a következő uniós ciklusban a támogatásban részesülő vállalkozások sokkal könnyebben, szinte automatikusan élhessenek az  önerő biztosítását segítő hitellel, valamint az általános előleglehívás lehetőségével. Az egyértelmű elvárás, hogy a pályáztató szervezetek vállalkozóbarátok, és ne "bürokratabarátok" legyenek - fogalmazott.

Jelentősen változik az intézményrendszer
Jelentős változás lesz, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusnak már egy másfajta intézményrendszerrel vág neki a kormány. Így a forrásfelhasználást jelenleg irányító Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek (NFÜ) az lesz a dolga, hogy a következő két évben levezényelje a kifutó EU-s projekteket, az új pénzek esetében viszont már nem ennél a hivatalnál lesz az operatív vezetés. Arról viszont még nem született döntés, hogy az NFÜ-nek milyen szerepe lesz, ha lezárulnak a 2007-2013-as periódusban indult programok.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo