2011. január 16. 18:04 | MTI
kulcsszavak:szlovákia, válság, euróövezet, görögország
SZLOVÁK VÉLEMÉNY
"Nem kellett volna megmenteni Görögországot"
A Thema című görög hetilapnak adott interjúban a miniszter az euróövezeti stabilitási alap létrehozását is hibának nevezte, és hangsúlyozta, hogy az államadósság átütemezése jobb megoldás volna Görögország számára.
Szlovákiát, az euróövezet egyik legkevésbé jómódú tagját erősen kritizálták euróövezeti társai, amiért nem volt hajlandó hozzájárulni a 110 milliárd eurós mentőcsomaghoz. Ivan Miklos szerint a pozsonyi döntésnek elvi okai voltak, Szlovákia pedig egyáltalán nem viszonyul ellenségesen Görögországhoz. "Egyszerűen úgy gondoljuk, hogy a mentőcsomagok nem segítik elő az Európában egyre inkább elharapódzó államadósság-válság kezelését. A döntésben az a meggyőződés fejeződik ki, amely szerint az adósság átütemezésével lehet hatékonyan orvosolni a gazdasági bajokat" - mondta a szlovák miniszter a görög hetilapnak.
- 300 forint fölött az euró - Köszönjük Görögország!
- Nekünk is fájhat a görögök távozása
- Új választások lesznek Görögországban - Mélybe zuhant az euró
- Teljes sebességgel száguld Athén a csőd felé - Már nem lehet segíteni a görögökön?
- Athén és Párizs - Megindulhat az eurózóna szétesése
- A dupla pénz sem elég?
- Mi lesz veled euró?
- Növekvő kockázatokkal számol az IMF
- Akik örülnek a gyenge forintnak
- Miért zuhan a forint?















