Van, akinek tetszik a nyugdíjas szövetkezetek ötlete

Szakszervezetek támogatják a kormány új ötletét a nyugdíjasok foglalkoztatására. A DiákÉSZ, MMOSZ, OSZT és a VOSZ közös nyilatkozata szerint fontos lenne, hogy az aktív dolgozók tanulhassanak a nyugdíjasoktól.

Közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozását javasolja a Kósa Lajos és Harrach Péter által jegyzett, a parlamenthez már benyújtott törvényjavaslat. A DiákÉSZ, MMOSZ, OSZT, VOSZ szakszervezetek közleménye szerint ez a gyakorlatból jött igényeken alapszik. (A VDSZ viszont például "elképesztő ötletnek" tartja a dolgot, ld. keretes írásunkat.)

Egyértelmű nem
Elképesztő ötletnek tarja Székely Tamás, a VDSZ elnöke, azt a parlamenti előterjesztést, amely alapján a nyugdíjasok szövetkezeti formában dolgozhatnának a nyugdíj mellett. A VDSZ közleménye szerint a válaszuk egyértelmű nem, és a nyugdíjasokat inkább békén kell hagyni és nem akaratuk ellenére dolgoztatni.
A szakszervezetek szerint a szabályozási javaslatban felsorolt érvek a nyugdíjasok és a munkaerő-piac oldaláról világítják meg annak jelentőségét. Nem kérdés, hogy az idősebb korosztály számára terhet jelent a társas kapcsolatok meglazulása, a magánytól való félelem. A Polgári Törvénykönyvben is megfogalmazott jogos elvárás, hogy azon nyugdíjasok számára, akik önkéntes alapon további munka vállalására képesek és készek, legyen lehetőségük adó- és járulékmentesen, speciális foglalkoztatási formában a gazdasági és társadalmi szükségleteik kielégítésére - fogalmaz a közlemény.

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége, az Országos Szövetkezeti Tanács, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége közös nyilatkozatában azonban nem a fenti tényeket érzi fontosnak hangsúlyozni. Azért ösztönzi a döntéshozókat a javaslat törvényerőre emelésére, mert a felsorolt szervezetek mindegyikében tevékenykedők igényt tartanak arra a tudásra, amelyre csak egy élet munkájával lehet szert tenni. A DiákÉSZ, az MMOSZ, az OSZT és a VOSZ üdvözli az előterjesztést, mert feltett szándékuk tanulni az érintettektől. A közösségi szempontok mellett elemi érdek is a közös munka. Külön büszkeség, hogy a magyar iskolaszövetkezeti joganyag modellértékű a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozásában.

Kötelező hozzájárulás és kötelező szolgáltatás használat

Az új szövetkezetek a javaslat szerint vállalkozásnak számítanak majd, és csak természetes személyek lehetnek a tagjai, legalább 90 százalékban öregségi nyugdíjasok. Minden tagnak vagyoni hozzájárulást kell fizetnie (hogy mennyit, azt majd az alapszabály határozza meg), személyesen közre kell működnie, és nyilatkoznia kell, hogy igénybe veszi majd a szövetkezet szolgáltatásait.

A szövetkezet eredményes gazdálkodás esetén közösségi alapot képezhet, amelyből havonta egyszer segélyt és támogatást adhat a tagoknak, illetve hozzátartozóiknak, a minimálbér erejéig.  Fordított áfázás alá esnének, ami könnyítés (vagyis a vevőnek kellene megfizetnie az áfát). Az állam szükséges és arányos mértékben támogathatja a szövetkezeteket, de, hogy ez pontosan mit jelent, nem derül ki a javaslatból.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo