A magyarok sem akarnak kimaradni

Magyarország célja, hogy az európai digitalizáció élenjáró és alakító szereplője legyen, aktívan bekapcsolódva az intelligens járműgyártás, az elektromobilitás vagy épp az elektronikus fizetési megoldások fejlesztését célzó uniós programokba – jelentette ki Varga Mihály Andrus Ansip digitalizált egységes piacért felelős uniós biztossal folytatott tanácskozását követően.

A tárcavezető hozzátette: iparfejlesztési és digitalizációs programjaival hazánk az elsők között csatlakozott az innovációvezérelt gazdaságot  szolgáló uniós törekvésekhez.

Az egész világ a versenytársunk - Kép: SXC

A Nemzetgazdasági Minisztériumban tartott megbeszélésen Varga Mihály a magyarországi digitalizáció és ipar fejlesztését támogató lépéseket ismertetve elmondta: a kormány kidolgozta és megvalósítja újraiparosítási programját, amelynek prioritásai között kiemelt helyen szerepel az önvezető járművek fejlesztése és az elektromobilitás támogatása.

Digitalizációban már majdnem utolértük a Nyugatot
A kelet-közép-európai államokban az internet-hozzáférés és a szélessávú mobilinternet használata közel azonos az EU15-országokéval. A régió digitális infrastruktúrája jól fejlett, ám a digitális közszolgáltatások alacsony szintje gátolja a haladást.
Az Ipar 4.0 megoldások megismertetésére és elterjesztésére emellett tavaly májusban megalakult az Nemzeti Technológia Platform. A Digitális Jólét Program keretében a kormány a lakosság és a vállalkozások számára egyaránt szélesíti az internethez való hozzáférést, az internet áfáját idén 27 százalékról 18-ra, jövőre pedig 5 százalékra mérsékli – tette hozzá a tárcavezető.

 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo