App mustra - ezeket imádjuk

Az okostelefonunk szinte elképzelhetetlenül sok dologra jó - de még mindig van egy csomó minden, amire nem is gondoltunk volna. Szerencsére vannak, akik igen! Ötleteiknek köszönhetően applikációkkal segíthetünk magunkon és a világon is.

Kép:Pixabay

Azt még megeszed?

Egyre többször hallani, hogy a világ boldogabbik felén kidobott élelmiszer tulajdonképpen elegendő lenne az éhezés felszámolására. Egy Seattle-ben indult startupcég, a LeftoverSwap hozta létre azt a telefonos applikációt, amelynek segítségével a felhasználók felajánlhatják megmaradt ételüket, az éhes „fogadók” pedig ingyen lakomázhatnak. A használati utasítás egyszerű: „Fotózd le, amit már nem bírsz megenni, nevezd el, és oszd meg! A szomszédban van, aki éhes!” Az ötlet bejött, a közösség mára több mint 10 ezer tagúra nőtt, és az appot Amerikán kívül Európában, Ázsiában és Ausztráliában is használják már. Mobiltelefonból, úgy tűnik, több jut, mint mindennapi betevőből.

Eltűnt a mobilja? Csak füttyentsen!

Mindenkivel előfordul, hogy leteszi valahová a telefonját, aztán hosszasan kóvályog a lakásban vagy az irodában, mire – nyilván valami teljesen lehetetlen helyen – végre megtalálja. Általában az szokott lenni a megoldás, hogy egy másik készülékről felhívják a számot, de mi van, ha egyedül vagyunk? Vagy, ha néma üzemmódra kapcsoltuk a készüléket? Egy új applikáció, a Whistle Phone Finder mindezt megoldja, csak füttyentenünk kell neki. Ha a telefon felismeri az előre beállított hangunkat, akkor válaszol akkor is, ha egyébként lenémítottuk. Sőt, az sem gond, ha zajos helyen vagyunk, a telefon beépített vakuja ugyanis fényjelekkel is reagál a füttyre. Alig várjuk már, hogy az okos eszközök terjedése révén a szemüveg, a kocsikulcs vagy a gyerek kedvenc játéka is képes legyen válaszolni nekünk…

Okostelefonnal a rák ellen A forgalomban lévő rengeteg okostelefon elképesztő méretű számítási kapacitást jelent. A HTC Power To Give applikáció az épp kihasználatlan erőforrást egy hatalmas, a komoly számítástechnikai igényű kutatásokat támogató hálózatba koncentrálja. Az app letöltése után nincs más dolgunk, mint bedugni az Android rendszerű telefont az áramba – az alkalmazás csak akkor aktív, ha az akku minimum 90 százalékra fel van töltve –, kapcsolódni a WiFi hálózatra, és a nem használt memória máris olyan fontos és hatalmas problémák megoldásában segíthet, mint a rák ellenszerének kutatása vagy a klímaváltozás megértése.

Néha jobb nélküle
A mobiltelefonok hangjától még a várostól, munkától távol, az erdőkben is nehéz megszabadulni – ezen segítenének a kirándulóhelyekhez vezető utak mellett létrehozott kütyümegőrzők. Ha induláskor megválunk okoseszközeinktől, figyelmünket teljes mértékben a természetre, kirándulótársainkra fordíthatjuk. Az első kütyümegőrzőt Angliában, a New Forest Nemzeti Park hozta létre. A megőrző és a hozzá kapcsolódó gondolkodásmód népszerűsítése érdekében úgynevezett ígéretutalványokat is készítettek, amelyeken a fogadkozók kijelentik, hogy csökkentik a különböző képernyők előtt töltött időt, és több figyelmet fordítanak majd egymásra. Hogy legyen némi plusz motiváció, a kitöltők között családi nyaralást sorsolnak ki.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo