Google okosszemüveg újratöltve

Visszajön a Google okosszemüvege, amit a cég 2015-ben a szerény érdeklődés miatt kivont a piacról. Most újra forgalomba kerül, de csak vállalkozások juthatnak hozzá.

A Google 2012 júniusban mutatta be először szemüvegbe épített mini számítógépét. A Google Glass-t, az első, úgynevezett okosszemüveget.

Lényegében szemüvegkeretbe épített, parányi méretű számítógépről van szó, amelynek fejlesztését Project Glass néven kezdte meg a Google. A készülék az okostelefonok kijelzőjéhez hasonlóan jelenít meg ikonokat, adatokat, a szemüvegkeretbe illesztett képernyőn, és előnye méretein kívül, hogy hangvezérléssel működik, nincs szükség kézi irányításra és android operációs rendszere tud kapcsolódni az internethez is. A Google okosszemüvege egyelőre csak angol nyelvű utasításokat ért meg, hangparancsra mutatja az időt, a tárolt képeket vagy videókat, és használhatjuk navigálásra is, hiszen nem kell levenni a szemünket az útról, így is látjuk a térképet pontosan a szemünk előtt. Amennyiben gyorsan keresünk valamire választ, az internet ezt lehetővé teszi és feltehetően rengeteg játék szoftverét is igénybe lehet majd venni a készülékkel.

A Google okosszemüvege Kép:Meetup.com

A Google eredetileg új sikeres fogyasztási cikket remélt az okosszemüvegtől, amelynek első változata 2013 februárjában került a piacra és 2014 tavaszától már a fogyasztók is vásárolhatták – hivatalosan csak az Egyesült Államokban. Az eladási számok azonban mélyen a várakozások alatt maradtak, ezért a sikerekhez szokott, ebből eredően hírnevére igencsak kényes kaliforniai konszern 2015 januárjában kivonta új termékét a piacról.

Az most B2B jelöléssel változatlanul Google Glass néven újra forgalomba kerül, de a cég azt  immár csak vállalkozásoknak, kutató intézményeknek és más professzionális felhasználóknak szánja. Erre mutat, hogy hivatalos ára még nincsen, de a jövendő árfekvésre következtetni lehet abból, hogy egy spanyol online kereskedő már felvette kínálatba. Az 1550 eurótól kínálja a Google Glass-t de ha megfelelő szoftver szolgáltatásokat igényelünk hozzá, a számla felmehet 2500 euróra is. Sajtójelentések szerint elsősorban ipari vállalatok, egyetemek, továbbá a gyógyászati felszerelések ipara és logisztikai cégek érdeklődnek a készülék után, köztük olyan világkonszernek, mint a szállítmányozó DHL, a General Electric, a Boeing vagy a Volkswagen.

Akciós Ray-Ban? Többszörösen verik át
Aki bedől a márkás napszemüvegeket 60-80%-os kedvezménnyel kínáló spameknek nem csupán a szeme egészségét kockáztatja egy UV-védelem nélküli szemüveg megvásárlásával, de hitelkártyája adatait is illetéktelen kezekbe adhatja. Az elmúlt hetekben gomba mód megszaporodtak a kéretlen e-mailekben érkező akciós napszemüveg-ajánlatok, de a bűnözők a Facebookon is aktívak – figyelmeztet a vírusirtó szoftvereket gyártó G Data. A biztonsági cég szerint a spammerek két kedvenc márkája a Ray-Ban és az Oakley, de nem érdemes bedőlni a márkás napszemüvegeket 65-80 százalékos kedvezménnyel kínáló hamis webshopoknak. Aki így tesz, az nem csupán a szeme egészségét kockáztatja egy UV-védelem nélküli szemüveg megvásárlásával, de hitelkártyája adatait is illetéktelen kezekbe adhatja.
(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo