Hasznosak a szövetségek

Két évvel azután, hogy az IBM bejelentette: abbahagyja az alkalmazásfejlesztést, és az igényeket stratégiai szövetségek útján elégíti ki, mintegy 3 milliárdnyi árbevételt könyvelhetett el az átépített üzletágból.

Nem érdemtelenül minősítik mind az iparági elemzők mind a konkurrensek követendő szabványnak az IBM stratégiaiszövetség-kezdeményezését. Több mint 70, megegyezéseken alapuló kapcsolat járult hozzá a 2001 harmadik negyedévére csaknem 3 milliárd dolláros szintre növekedett árbevétel-tömeghez. 1999. november 10-én jelentették be a kezdeményezést, amely 2000-ben 750 millió, 2001 első félévében 1 milliárd, és 2001 harmadik negyedévére további 1 milliárd dolláros árbevételt eredményezett. Az irányzat alapján a megfigyelők 2002-re még magasabb értékeket jeleznek előre.
Igencsak időben érkezett a pénz a céghez, felpezsdítve a hardver- és szoftverágazatot, valamint a recessziónak ellenállóbb szolgáltatási szektort – amikor a világ a gazdasági lassulástól szenved.
A bevétel vásárlói elkötelezettségek százaiból származik. Szerte a világban 18 ágazat – beleértve az államigazgatást – és hat olyan megoldás-terület, mint a partnerkapcsolat-kezelés (CRM), a nagyvállalati erőforrás-kezelés (ERP) és az üzletmeneti intelligencia képezi a szakmai forrást. Az IBM és partnerei a lehető legjobb megoldásokat szállítják, amelyek az IBM infrasturktúra-hardvereit a vezető szoftverszállítók alkalmazásainak életre keltésére hasznosítják. Tevékenységük eredményeképpen az IBM olyan konkurensekkel szemben növelte piacrészesedését, mint az Oracle, BEA, Sun, HP és EDS.
A siker egyik alapja, hogy a szoftverszállítók immár az IBM-et veszik számításba. Példa az az egyezmény az SAP-vel, melynek keretében az IBM "behatoló" technológiáit honosítják a vezeték nélküli megoldásaikban, vagy az, hogy legutóbb a PeopleSoft a WebSphere-t fogadta el belső fejlesztő eszközéül.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo