Hogyan nyissunk webáruházat – útmutató 5 egyszerű lépésben

Az internetes értékesítés előnyeiről valószínűleg már mindenki hallott, nem könnyű viszont konkrét segítséget kapni a megvalósításhoz. Ebben próbálunk most segíteni. A Piac&Profit szakértője 5 pontban összefoglalta egy webáruház indításának legfontosabb lépéseit.

Kép:sxc

1. Döntsük el, mit szeretnénk árulni

Azok számára, akik már jelenleg is kereskedelemmel vagy gyártással foglalkoznak, valószínűleg adott, hogy mit szeretnének az interneten árulni, de sajnos egy webáruház nem feltétlenül alkalmas minden termékkörhöz.

Általánosságban elmondható, hogy azon termékek árusíthatóak hatékonyan a neten, melyek viszonylag kis értékűek (így alacsony a vásárlással járó kockázat) és melyek viszonylag kevés információ átadását igénylik (azaz egy lépésben is átadható minden fontosabb információ a vevőnek, mindent megtalálhat a honlapon, nincs szükség külön telefonos tanácsadásra például). Hogy eldöntsük, a mi termékünk jól értékesíthető-e a weben keresztül, arra jó módszer végiggondolni, hogy az adott dolgot fizikai boltban eladó segítsége nélkül szokás-e megvásárolni. Ha igen, jó úton járunk.

5 tévhit a webáruházakról
Míg a nem internetes kiskereskedelem volumene stagnál, vagy néha csökken, addig az internetes kereskedelem 2012-ben bő 14 százalékot tudott növekedni, és idénre is hasonló növekedést várnak. Ennek ellenére a legtöbb kereskedő nem, vagy nem jól használja ki az internetben rejlő lehetőségeket. Szakértőnk bemutat öt tipikus tévhitet, amelyek a jövőbeli sikerek gátjai lehetnek!
2. Fektessük le az alapokat

Ha már megvan, hogy mivel szeretnénk foglalkozni, következik az értékesítési és marketing stratégia eldöntése: kinek, hogyan, milyen áron, milyen módon fogunk árulni? A webáruház önmagában csak egy weboldal, és nem csodafegyver: ha a termékeink és/vagy áraink rosszak, illetve ha nem hirdetjük megfelelően az oldalt, akkor bizony a siker elmarad.

Tegyük fel a kérdést magunknak: miért pont tőlünk fognak vásárolni? Milyen módon fognak megtalálni minket? Milyen áron fogjuk árulni a termékeket?

3. Válasszunk hozzá webáruház rendszert

Manapság már webáruház rendszerek széles arzenálja áll rendelkezésre egy kisvállalkozás vezetője számára is. Ezen rendszerek alapvetően két nagy csoportba sorolhatóak:

  • Bérelhető rendszerek: Ha nincsenek nagyon speciális igényeink (az egyedi kinézet nem számít speciális igénynek), és most indítjuk első webáruházunkat, akkor mindenképpen érdemes egy bérelhető webáruház megoldást választani. Ezen rendszerek rövid és hosszútávon is a legköltséghatékonyabb megoldást biztosítják, és velük lesz a legkevesebb munkánk is, ugyanis az üzemeltető cég biztosítja a teljes technikai hátteret.
  • Egyedi rendszerek: Amennyiben már haladó internetes értékesítők vagyunk, és olyan szintű egyedi igényeink vannak, melyek nem valósíthatóak meg a bérelhető rendszerek keretei között, akkor érdemes lehet saját tárhelyen saját webáruházat üzemeltetni. Ezek a megoldások már lényegesen többe kerülnek rövid és hosszú távon is, mint az bérelhető rendszerek (főleg a jóval magasabb karbantartási költségek miatt), de egy bizonyos forgalmi szinttől már kifizetődő a használatuk.
Tanuljon első kézből!
A jó webes értékesítés technikai, jogi, marketing, logisztikai, pénzügytechnikai vonatkozásait foglalja össze a KKV Akadémia október 1-i rendezvénye, ahol a gyakorlatban már tapasztalatot szerzett vállalkozások mondják el a hatékony értékesítési rendszer kialakításának titkait. Részletek és regisztráció itt.
4. Töltsük fel tartalommal

Ha a webáruházunk technikailag már rendelkezésre áll, akkor kezdődik a munka ránk eső része: fel kell tölteni tartalommal. A leggyakrabban használt (szükséges) tartalmak egy webáruházban a következők:

  • Kategóriák: A kategóriák a webáruház lelke, egy jó kategorizálás fél siker. Minél több termékünk van, annál fontosabb, hogy okosan alakítsuk ki a kategóriákat, és így elősegítsük, hogy vásárlóink megtalálják a nekik való termékeket.
  • Termékek: A termék adatbázis felépítése általában nem gyerekjáték, minél több termék van, annál nagyobb feladat. Minden termékhez érdemes minimum egy darab jó minőségű képet szerezni (amit jó esetben kapunk a gyártótól/nagykertől, rossz esetben nekünk kell fényképezni), plusz írni legalább egy pár soros leírást, hogy miért érdemes az adott terméket megvenni. Ha a termékkörünk olyan, hogy egy termékhez sok információt kell megadni (pl. hardware), akkor pláne komoly munka a termék-információk összegyűjtése.
  • Szigorúbb szabályok várnak a webáruházakra
    Változnak a távkereskedelem jogszabályai, decembertől szigorúbb szabályozás vár a webáruház-üzemeltetőkre, többek között a vevő 14 napig állhat el a szerződéstől és jóvá kell hagynia az ellenértéket is. További részleteket itt olvashat!
    Szöveges tartalmak: Jogilag is kötelező néhány szöveges tartalmat megírni a webáruházunkra (pl. vásárlási feltételek, adatvédelmi nyilatkozat, cégadatok, stb.), de ezen felül termékkörtől és célpiactól függően érdemes lehet egyéb információkat is a vásárlók rendelkezésére bocsájtani (GYIK, használati útmutató, garancia, stb.). Gondoljuk át, hogy milyen kérdések merülhetnek fel a vásárlókban, és próbáljuk ezeket előre megválaszolni. (A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért minősítő rendszerrel kíván segíteni vevőnek és eladónak egyaránt. A Vedd a neten! programhoz bárki csatlakozhat.)
  • Emailek: Egy jó webáruház rendszer automatizáltan kommunikál a vásárlókkal, és küld egy automatikus üzenetet a vásárlóknak minden vásárláskor, regisztrációkor, vagy ha mondjuk postára adtuk a csomagját. Érdemes ezen szövegeket is minél „vevőbarátabban” megírni.
5. Kezdjük el hirdetni

Sokan azt hiszik, hogy egy kész, tartalommal feltöltött webáruház már a munka végét jelenti, holott ez mindössze az előfeltétele volt az internetes eladásoknak. A munka oroszlánrésze még most következik: erre a webáruházra látogatókat kell szerezni, hiszen, ha nincs aki megnézze az ajánlatainkat, akkor vásárolni sem fognak.

Szokás mondani, hogy egy webáruház olyan, mint egy eldugott pincehelyiségben lévő bolt – ha nem segítünk az embereknek megtalálni (ha nem szerzünk látogatókat), senki nem fog nálunk vásárolni. Látogatókat pedig marketinggel tudunk szerezni.

Szerencsére számos megbízhatóan és költséghatékonyan működő online marketing eszköz áll a rendelkezésünkre. Az online marketing eszközök nagy előnye a hagyományos, offline hirdetésekkel szemben, hogy rendkívül jól mérhetőek, így szinte azonnal kiderül, ha egyik- vagy másik eszköz nem nekünk való.

Zajdó Csaba A szerző a webáruházak készítésével foglalkozó ShopRenter.hu Kft. ügyvezetője.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo