Kevesebb probléma a webshopoknál, de azért még akad bőven

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) ellenőrzési tapasztalatai szerint egyre több a fogyasztóvédelmi szempontból kifogástalan webshop, a kifogásolási arány 85 százalékról 70 százalékra javult, ám még így is magas.

Egyre többen felelnek meg a szabályoknak

2012-ben a webshopok forgalma 177 milliárd forint volt az eNET előzetes adatai szerint, ami a teljes kiskereskedelmi forgalom 3 százaléka. Egy év alatt mintegy 1,6 millió ember vásárolt az interneten, azaz nagyjából minden ötödik 14 év feletti magyarországi lakos. „Mivel az internetes vásárlás mára rengeteg ember számára vált szinte mindennapossá, a fogyasztói problémák száma is megszaporodott. Ugyanakkor meglepő, hogy sokszor sem az e-kereskedők, se maguk a fogyasztók nem tudják, milyen szabályok vonatkoznak e területre” - mondta el Becsky-Balku Orsolya, az NFH Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztályának főosztályvezetője. A problémák gyökerét Kis Ervin Egon, a SzEK.org elnöke is az ismerethiányban látja: „Eddig több, mint ötvenen jelentkeztek az NFH szakmai felügyelete mellett, az Árukereső.hu és az Olcsóbbat.hu támogatásával létrehozott Vedd a neten! Webshop Minősítési Rendszer-be, ebből a mai napig 25 webshop meg is kapta a minősítést, de a többieknél még mindig folyamatban vannak az ellenőrzések. Tapasztalatunk szerint elsőre szinte senki sem megy át: a mintegy 60 pontból álló ellenőrzőlistán mindig akad 6-8 hiba, pedig semmi olyat nem nézünk, amit ne írna elő jogszabály.”

Az e-kereskedelem egyik neuralgikus pontja a szabályozásnak, ezen belül a fogyasztóvédelmi szabályoknak való megfelelés. Ezen belül a legtöbb probléma az elállás jogával, az adatvédelemmel, a szerzői és reklámjogokkal, illetve az ár- és garancia jelölésekkel van – emelte ki Kis Ervin Egon a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org) elnöke korábban, a Piac&profit által szervezett Kkv Akadémián.. Az e-kereskedelmi szakértő szerint különösen problémás az elállás joga. Ez az uniós direktíva ugyanis azt teszi lehetővé, hogy az ügyfél nyolc munkanapon belül jelezheti, hogy eláll a vásárlástól. (A közhiedelemmel ellentétben tehát nem nyolc napon belül kell visszaküldenie a terméket.) Kis Ervin Egon szerint ugyan a hazai e-kereskedők különböző megkötésekkel gyakran megpróbálnak kitérni ez alól a kötelezettség alól, felhívta azonban a figyelmet, hogy ezeket a kikötéseket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nem jól tolerálja és általában legalább 50 ezer forintos bírsággal bünteti. Kiemelte, hogy a direktíva nemrégiben megváltozott, így az elállási jog 14 munkanapra emelkedett. A magyar jogrendszer még nem tette magáévá az új direktívát, ám erre még az év során sor kerül.

További részleteket regisztrált olvasóink Használjuk az Informatikát témadobozunkban olvashatnak!

Annak érdekében, hogy a webshopoknak megkönnyítsék a feltételek teljesítését, a SzEK.org március 6-án workshopot szervez a jogszerűen működni vágyó e-kereskedőknek. Itt az NFH és az Európai Fogyasztói Központ szakemberei, valamint az ellenőrzési rendszer kidolgozásában résztvevő fogyasztóvédelmi és jogi szakértők segítségével sorra veszik az összes olyan feltételt, amelyek teljesítésével jellemzően gondok vannak. „A workshop résztvevői úgy mennek majd haza, hogy pontosan tudják, mi hiányzik még ahhoz, hogy minősítettek legyenek” - ígéri Kis Ervin Egon.

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo