Megingott Amazon - „Az internetes földfoglalás még nem ért véget”

Az Amazon.com könyváruház 1994-ben robbant be az amerikai és nemzetközi internetes könyvpiacra, és azóta uralja is azt. Szinte beitta magát az on-line vásárlók tudatába, noha helyzete egyre nehezebb. A cég vezetője az előremenekülés stratégiáját választotta.

A választékbővítés jegyében - a Greenlight.commal együttműködve - ma már autót is lehet az interneten vásárolni az Amazontól. Szeptember elején a cég megjelent a francia könyvpiacon is, pedig Franciaország - a benelux államokkal együtt - eddig szűz területnek számított számára. Most viszont épp akkor indította meg szolgáltatását, amikor a France Telecom bábáskodásával a létrehozták az ország első on-line könyváruházát.

Kétes sikerű próbálkozások

Jeff Bezo, az Amazon főnöke, akit a Time magazin 1999-ben az év emberének választott, látott már szebb időket is. Ő is tudja, hogy a szakértők egyre szkeptikusabbak az on-line vásárlásokat illetően, és megoszlanak a vélemények arról, hogy a könyv, a zenei lemezek és a videó mellett van-e jövője bármely más árucikk on-line kiskereskedelmének.
Számos bővítési próbálkozása közül eddig mindössze egy látszik sikeresnek: a játékok on-line kiskereskedelme. Nem jött be viszont a ház- és lakásfelújítási anyagok, eszközök kereskedelmére vonatkozó együttműködés kezdeményezése a váratlanul csődbe ment Living.commal. A cég a tőkehiányos Amazonnak 145 millió dolláros tőkeinjekciót ígért, de nem bírta az off-line versenyt. Bezo kénytelen volt az Amazon számára előnytelenül módosítani a Drugstore.commal kötött együttműködés feltételeit is.

Minél előbb, minél nagyobb

A legnagyobb fejfájást azonban az a pénzügyi teher jelenti a cég számára, amelynek esedékes lejárati összege 1999 végén 1,5 milliárd, 2000. június végén viszont már 2,1 milliárd dollár volt. Az Amazon-részvények árfolyama pedig - jórészt az említett események hatására - egy év alatt 89 dollárról 40 alá esett, azaz kevesebbet ért, mint a kibocsátáskor.
Jeff Bezo az előremenekülést választotta. „A mai világ arról szól, hogy minél előbb minél nagyobbá kell válni, csak most még gyorsabban, mint eddig -mondta. - Az internetes földfoglalás, különösen a tengerentúlon (Európában), még egyáltalán nem ért véget. Az Amazon infrastruktúrája kiépült, költségeink csökkenni fognak, ahogy az eladások nőnek. A legtöbb üzletünk még egyéves sincs, és bevételeink mintegy egynegyede már ma is külföldi megrendelésekből származik. Néhány éven belül biztosan nyereségesek leszünk. Az Amazont nem lehet egy tégla- és cseréptelephez hasonlítani. Az Amazon virtuális áruház, néhány jól pozicionált elosztóbázissal, minimális működtetési költséggel” - foglalta össze cége lényegét Bezo.

Vérveszteség nélkül?

Pénzügyi elemzők mégis úgy gondolják, hogy az Amazon a jövő év első negyedében kerülhet igazán nehéz helyzetbe, amikor is az eladások szezonális ingadozásai miatt a bevételek pénzügyi forrásai kiapadhatnak. Jelenleg azonban a cég helyzete biztosnak látszik. Több mint 900 millió dollár tartaléka van bankokban, és bár az éves cash flow mínusz 400 millió dollár körül várható, nem lesznek nagyobb vérveszteségei. Éves kamatterhe 150 millió dollár.
Még sasszemű elemzők is egyetértenek abban, hogy az Amazon lassan, de biztosan halad a nyereségesség felé, amit jótékonyan befolyásol, hogy a kurrens, magas profittartalmú elektronikai cikkek árai folyamatosan kúsznak felfelé. Figyelemre méltó az is, hogy a Greenlight.com óriási prémiumot volt hajlandó fizetni azért, hogy felkerülhessen az Amazon világhálójára. A leglényegesebb megállapítást azonban egy kommunikációs cég elemzője tette, amikor rámutatott: az on-line kiskereskedelem igazi szerepe az lehet, hogy a hirdetési üzletág számára a trójai faló szerepét töltse be.

Hagyományos értékek

A hagyományos és az új gazdaság egymásra utaltságát mutatja, hogy Bezo, nem teljesen váratlanul, új pénzügyi vezetőt választott magának, mégpedig a Fortune magazin legnyereségesebb 500 vállalatot feltüntető listájának első helyén álló General Electric szakembere személyében. Feladata, hogy „bizonyos hagyományos értékeket” kényszerítsen a munkatársakra, Bezóra is, aki, mint mondja magáról, néha hajlamos drága kalandokba belefutni. Bezo más szakembereket is szerződtetett, akiktől azt várja, hogy az Amazon öt éven belül bevételeinek 40 százalékát külföldön realizálja.
Bár problémái kétségkívül vannak, az Amazon olyan régóta uralja az on-line könyvpiacot, hogy szinte beitta magát a vásárlók tudatába; a világ elektronikus könyvpiacán a legtöbb könyvet adja el. Még olyan országokban is jelentős piaci részesedést ért el, ahol egyelőre nincs helyi képviselete. Nehéz felbecsülni az értékét annak a helyzetnek, amelyet az Amazon a könyvvásárlók tudatában megszerzett magának, mondja egy nemzetközi internetszakértő. Ugyanő azonban azt is elismeri, hogy az európai on-line könyvpiac egyenlőre nem nagy üzlet, de ha az lesz, az Amazon komoly helyzeti előnnyel bír majd az esetleges versenytársakkal szemben.
(A Time nyomán)


2000. október

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo