Rászálltak az Androidokra a bűnözők

Egy év alatt négyszeresére nőtt a zsarolóvírussal fertőzött androidos eszközök száma, világszerte mintegy 136 000 felhasználót érintve. A fenyegetettséget feltáró Kasperskí Lab tanulmánya arra is rámutatott, hogy a legtöbb támadás csupán négy programcsoporthoz köthető.

Kép: Marcetingfacts

A ransomware – vagyis az a rosszindulatú program, amely az áldozatok eszközére telepítve lezárja a képernyőt, vagy értékes adatokat titkosítva pénzt követel a feloldásért – manapság komoly biztonsági problémát jelent. Téves azonban azt gondolni, hogy csak a számítógépek vannak veszélyben - az androidos készülékek kiberfenyegetettségi térképén jól láthatóan egyre nagyobb teret nyer magának a zsarolóvírus. (Más kutatások is megerősítették, hogy ez az év nagyon nehéz lesz az androidosoknak.)

Az elmúlt évben négyszeresére nőtt a zsarolóvírussal megfertőzött androidos eszközök száma: 2014-2015 között ez a szám 35 413 volt, míg egy évvel később már 136 532. A ransomware aránya az androidos rosszindulatú programokon belül 4,63 százalékra emelkedett 2015-2016 között az előző évi adatokhoz képest (2,04 százalék).

Szinte elkerülhetetlen, hogy megtámadjanak minket
Öt rosszindulatú számítógépes támadásból négy komoly problémát okoz a felhasználóknak – közölte a Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat. Leggyakrabban a felhasználók a számítógép teljesítményének lassulását észlelték, 30 százalékuk tapasztalt zavaró reklámokat, és a megkérdezettek 20 százaléka talált kéretlen programokat készülékén.
Az összes támadás 90 százaléka csupán négy program csoporthoz köthető, ezek pedig a Small, Fusob, Pletor és Svpeng családok. Míg a számítógépek esetében a fájltitkosító zsarolóvírusok száma az egekbe szökik és a képernyő blokkolók száma csökken, az Android zsarolóvírusok esetében inkább utóbbi jelenti a problémát. Ez azért van, mert az androidos eszközökön nem lehet eltávolítani a képernyővédőket külső merevlemez segítségével, ezáltal pedig ez a módszer éppoly hatékony, mint a fájltitkosítók.

Bár a számítógépekhez képest Androidon még mindig kevesebb felhasználót támadnak meg, a ransomware így is aggodalomra ad okot. A kutatás első hónapjaiban közel nullára volt tehető azoknak a felhasználóknak a száma, akik zsarolóvírussal talákoztak készülékeiken, a tanulmány végére viszont már havonta 30 000 esetet rögzítettek. Ez a tény egyértelműen azt jelzi, hogy a kiberbűnözők újabb és újabb területeket fedeznek fel, és nincs megállás.

“Egy jó darabig nem fogunk megszabadulni ettől a zsarolási modelltől. A mobil ransomware-t a számítógépes zsarolóvírusok folytatásaként fejlesztették ki, és jó eséllyel ez csak a kezdet. Számíthatunk rá, hogy előbb-utóbb más csatlakoztatott eszközökön is megjelennek a zsarolóprogramok, így például okosórák, okostévék és más okoseszközök is veszélyben lehetnek. Minden a kiberbűnözők kreativitásán múlik” – mondta Roman Unuchek, a Kaspersky Lab mobilbiztonsági szakértője.

Néhány tanács betartásával csökkenthetjük a kockázatokat:
  • Csak megbízható forrásból származó alkalmazásokat telepítsünk.
  • Használjunk biztonsági megoldást, amely észleli és kiszűri a rosszindulatú programokat és gyanús linkeket.
  • Ha nem hivatalos alkalmazás-áruházból töltünk le appokat, figyeljünk rá, hogy milyen engedélyeket kérnek.
  • Tartsuk magunkat képben a legújabb kiberfenyegetésekről.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo