UPC FELMÉRÉS
Internetfüggő lett a magyar
A magyar internetezők 90 százaléka számára az internethasználat napi tevékenységnek számít, és minden negyedik válaszadó szinte folyamatosan on-line állapotban van, derül ki az első magyar digitális média kutatásból, amely a UPC Magyarország Kft. megbízásából készült.
A legtöbben kábelen (47 százalék) vagy ADSL kapcsolaton (35 százalék) keresztül csatlakoznak a világhálóra. A netezők fele legalább heti rendszerességgel oszt meg és tölt le főként zenét illetve filmes tartalmakat, több mint egyharmada pedig legalább hetente tölt fel képeket - derül ki a felmérésből.
Minden második internetező már rendszeresen vesz igénybe on-line banki szolgáltatásokat, és egyharmaduk a számláit is a weben keresztül fizeti ki. A megkérdezettek fele ugyanakkor soha nem intézi hivatalos (adóbevallási vagy más ügyfélkapus) ügyeit az interneten. (A hazai e-kereskedelem folyamatos növekedést jelző mutatóiból annyi minden szakértő szerint leolvasható, hogy a jövő az internetgazdaságé és azoké, akik képesek az elektronikus kereskedelem megoldásait hatékonyan beépíteni tevékenységükbe.)
Lemaradóban az sms
Szinte minden aktív internetező tagja valamilyen közösségi hálózatnak, a felhasználók kétharmada már több helyen is regisztrálja magát. A netezők 90 százaléka a magyar iwiwen jegyezte be adatait, ezt követi a myVIP és a Facebook tábora. Egyelőre csak a válaszadók 5 százaléka osztja meg élete eseményeit, gondolatait a közösségi oldalakon - derül ki a felmérésből.
Ugyanakkor a közösségi oldalakat a válaszadók 49 százaléka használja napi szintű kommunikációra, míg az sms-t már csak a 40 százalékuk. A leggyakoribb elektronikus kapcsolattartási forma 70 százalékos arányban az e-mail, jellemzően a munkakapcsolatokban. A mobilinternetet a válaszadók mindössze 6-7 százaléka használja, és több mint 50 százalékuk egyáltalán nem alkalmazza ezt a lehetőséget.
- Közösségi oldal kkv-knak
- Szigorúbb ellenőrzés a neten
- Nemsokára csak net kell a pénzügyekhez
- Erről mondunk le utoljára ínségben
- Költségcsökkentéssel is növelhető a forgalom
- Hogy lesz sikeres a közösségi oldalakon?
- Ami fiatalon tart ötvenen túl
- Házirend kell a netezéshez
- A tárgyak neteznek helyettünk
- Szükség lenne rá, de a legtöbben nem is hallottak róla













