2010. július 14. 12:20 | piacprofit.hu
kulcsszavak:infokommunikació, szélessáv
FREKVENCIAKÉSZLET
Párbeszéd indult a kormány terveiről
Infokommunikációs szakmai párbeszéd indult a kormányzat és a piaci szereplők között. A Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára által kezdeményezett július 13-i partnertalálkozón a mobil távközlés frekvenciagazdálkodással összefüggő aktuális kérdéseit tekintették át a minisztériumban.
A kormány a frekvenciakészletet olyan nemzeti kincsként kezeli, amelynek hasznosulnia kell - közölte az első megbeszélésen Nyitrai Zsolt. Ez az alapvető álláspont tájékoztatása szerint az eddig nem polgári célokra használt, felszabaduló frekvenciákra is érvényes.
A mozgásteret jelenleg nagymértékben meghatározza, hogy az előző kormány 20 milliárd forint frekvenciadíjakból származó bevételt tervezett be az idei költségvetésbe, így a frekvenciák hasznosítását célzó első pályázati kiírást még az idei évben tervezi a tárca. A kormányzat - saját álláspontja szerint - főként a szabályozás eszközeivel tehet a verseny élénkítéséért, a beruházások ösztönzéséért, elsősorban a szélessáv elterjesztésében. A kiírásra azért is szükség lehet, mert mintegy 800 magyarországi település ma még fehér foltnak számít a szélessávú elérés szempontjából.
A tárca szerint a kormányzati tervek ismertetése kedvező fogadtatásra talált a piaci szereplőknél, akiknek az észrevételei beépülnek az őszre elkészülő infokommunikációs stratégia javaslataiba.
Az iparági párbeszéd a nyáron további tematikus találkozókkal folytatódik.
- Egy meglepő dolgon is múlhat a jólétünk
- Képernyők bűvkörében élünk
- 42 Mbps-ra gyorsít a Telenor
- Íme, a kicsiknek szánt felhő!
- Íme, a a 21. századi jegyzettömbje!
- Magyar elnökség: szélessávot minden európainak!
- Íme a terv Magyarország digitális megújulásához
- Védett felhők
- Szélessáv: Magyarország a 28. a világon
- Győrben zöldhullámot kérhetnek majd a buszsofőrök













