OXFORDI LISTA
Szélessáv: Magyarország a 28. a világon
Magyarország a 28. azon a listán, amit a szélessávú internetes technológiában vezető szerepet betöltő országokról készített az Oxfordi Egyetem: az első helyen Dél-Korea áll, majd Hong-Kong és Japán következik, míg a 29. helyen Csehország, a harmincadikon pedig Lengyelország és Szlovákia holtversenyben áll. A felmérés szerint a szélessávú szolgáltatások minősége egy év alatt átlagosan 24 százalékkal javultak. A vizsgálatot harmadik alkalommal végezték el 72 ország 239 városában.
Szöul, Nagoya, Yokohama
A legjobb szélessávú szolgáltatás-minőséggel, 100-ból 97 ponttal Szöul büszkélkedhet, míg Japánban van a legtöbb olyan nagyváros, amely kiemelkedő minőségű szélessávú szolgáltatást kínál: Nagoya, Yokohama és Oszaka a második, harmadik, illetve negyedik helyet foglalja el a listán. A felmérésben vizsgált országok 53 százaléka, azaz 38 ország mára sikeresen áthidalta a digitális szakadékot: a szélessáv minősége tekintetében kevésbé nyilvánvaló a nagyvárosok és a többi település közötti különbség.
A tanulmány igazolta az összefüggést a szélessávú technológia terén betöltött vezető szerep és az innováció alapú gazdaság között, s megállapította, hogy a mobil szélessávú szolgáltatások minősége is számottevően javult a vizsgált időszakban: így a mobiltechnológiát használók mintegy 10 százaléka már a vezetékes szélessávú szolgáltatásokhoz hasonló minőséget élvez. A tanulmányt a Cisco szponzorálásával az oxfordi egyetem diákjai készítették az Oviedói Egyetem alkalmazott közgazdaságtan tanszékével közösen.
Mobil szélessávban Svédország éa Dánia vezet
Mint a tanulmány kimutatta, míg egyes országok jó minőségű internetelérést tudtak biztosítani a népesség többségének, addig mások - főként a kevésbé fejlett országok - arra összpontosítottak, hogy elsőként a gazdasági fejlődés kulcsfontosságú központjaként funkcionáló nagyvárosokban építsenek ki magas minőségű szélessávú szolgáltatásokat üvegszál-optikás vagy kábeles technológiák alkalmazásával. A mobil szélessávú technológia minőségét tekintve világviszonylatban Svédország, Dánia, az Egyesült Államok és Spanyolország vezeti a listát.
- Gazdasági növekedést okoz az internet
- Egy meglepő dolgon is múlhat a jólétünk
- Informatika másodkézből
- Új HP számítógép egyedülállóan többfunkciós teljesítménnyel
- 42 Mbps-ra gyorsít a Telenor
- A munkáltató álma: hosszú órák a számítógép előtt
- Nem gond, ha a főnök szabadságon van
- 3D, érzelemfelismerő algoritmus: ezek a diákok nem vicceltek
- Idén is kiderül, ki volt a leggyorsabb!
- Íme, a kicsiknek szánt felhő!















