100 milliárd forintos megtakarítást ért el a magyar gazdaság a kartellek felderítésével

2017. június 15. csütörtök - 15:15 / piacesprofit.hu
  •    

A hajnali rajtaütés speciális versenyjogi eszköz: a versenyhatóságok alkalmazottai a közérdekre kifejezetten káros kartellek üldözése érdekében előzetes értesítés és az érintett akarata ellenére is beléphetnek a vállalkozás bármely helyiségébe, azt átkutathatják, továbbá iratokat, telefonokat, egész informatikai rendszereket másolhatnak le, és e körben a személyes használatú cégvezetői levelezéshez is hozzáférhetnek. A kartell ügyek túlnyomó többsége hajnali rajtaütéssel kezdődik, ami éves szinten 50-60 vizsgálattal érintett céget is jelenthet Magyarországon.

A CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda és a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara közös szakmai rendezvényén a téma elismert szakértői és a versenyhatóság képviselője mutatta be a Gazdasági Versenyhivatal előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatok során követett gyakorlatát és hívta fel a figyelmet az ilyen helyzetekben elkövethető esetleges hibákra, amelyek akár súlyos eljárási bírságokat is maguk után vonhatnak. Az eljárás hasznosságát viszont mi sem mutatja jobban, mint hogy a GVH saját számításai szerint 97 milliárd forint megtakarítást ért el a magyar gazdaság a kartellek felderítésével és szankcionálásával 2009 és 2014 között.

A hétfői rendezvény bevezetőjében Dr. Polauf Tamás, a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda irodavezető-helyettes partnere hangsúlyozta, hogy a szakmai tanácsadás során nem a jogkerülő, kiskapukat kihasználó magatartások bemutatása a cél, hanem az a fontos, hogy a vállalkozások tisztában legyen jogaikkal és kötelezettségeikkel és felkészültek legyenek egy estleges rajtaütésre. Elsődleges cél, hogy lehetőség szerint el kell kerülni a rajtaütésre alapot adó versenyjogi jogsértést. Amennyiben ez nem lehetséges – hiszen még a legprudensebb, jogkövető vállalkozások is követhetnek el jogsértést (akár egy „túlbuzgó” vagy év végi bónuszáért a szabályokat átlépő alkalmazott magatartása miatt, akár egy nem egyértelmű jogi helyzet téves / hiányos versenyjogi megítélése nyomán) – érdemes jó előre fölkészülni a GVH látogatására.

Hajnali rajtaütésekkel igyekeznek feltárni a kartelleket
Nagyon fontos az együttműködés a hatósággal a kartellek feltárására is indított, úgynevezett “hajnali rajtaütések” során, mert annak megtagadása esetén az érintett cég éves nettó árbevételének 1 százalékáig bírságolható, egy eljárás során akár több alkalommal is – mondta Miks Anna, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsának tagja a GVH által a témában rendezett üzleti reggelin hétfőn, Budapesten.

Megéri az együttműködés

A rendezvény fő előadását – némileg rendhagyó módon – a GVH Versenytanácsának tagja, dr. Miks Anna és a CHSH vezető versenyjogi szakértője, dr. Kocsis Márton közösen tartották meg. Miként azt az előadók is kiemelték, a rendhagyó formátum célja a hatóság és a jogi képviselők oldalán felgyülemlett szakmai tapasztalat átadása az érdekelteknek. Miként a GVH előadója hangsúlyozta, a hivatalnak is érdeke, hogy fölkészült, professzionális, ugyanakkor együttműködő cégekkel tudjanak együtt dolgozni a versenyfelügyeleti eljárás során.

Az együttműködés az eljárás alá vontak részéről ugyanakkor nemcsak kötelesség, hanem lehetőség is, és ez az üzenet alapvetően határozta meg az előadás kicsengését is. Dr. Kocsis Márton hangsúlyozta, hogy az együttműködő vállalkozások részéről lényegesen könnyebben átvészelhető egy kellemetlen hatósági látogatás, miközben az érdemi védekezés lehetőségeit nem rontja a kulturált, szakmai párbeszéd.

Az informátor 1%-ot kaphat

Fontos, hogy ne érjen bennünket meglepetésként, ha a GVH igen részletes információkkal rendelkezik a vállalkozásunkról: a háttérben állhat a GVH saját üzleti felderítése, engedékenységi kérelmező (aki a kartellt előzetesen a GVH előtt fölfedve bírságelengedésben részesülhet) vagy akár informátor is. Az informátor a versenyfelügyeleti bírság 1 százalékára számíthat, amennyiben a rajtaütés elrendeléséhez nélkülözhetetlen bizonyítékot szolgáltat a GVH számára. A fentieken túl – hangsúlyozta a Versenytanács tagja – a GVH munkatársai előzetes bírói engedély birtokában akár magánlakásban is kutathatnak.

A recepcióson is múlhat a bírság

A CHSH munkatársa kiemelte, nagyon fontos szerepük van a rajtaütés során a recepciósoknak, biztonsági szolgálatoknak, ugyanis a kutatás során velük kerül először kapcsolatba a hatóság, nekik kell lehetővé tenniük a vizsgálók bejutását az átvizsgálni kívánt irodákba. A GVH munkatársai akár a rendőrség közreműködését is igénybe vehetik, így a bejutás huzamosabb időn át úgysem akadályozható. A szakértő ügyvéd kiemelte, a GVH-nak joga van magánhasználatú telefonokat, tableteket, GPS-készülékeket is átvizsgálni, ha azon a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos bizonyíték található. Kiemelten fontos a versenyjogi szakértők igénybevétele a rajtaütésen, hiszen a versenyjogban nem járatos jogászok (legyenek bár saját jogterületük kiváló ismerői) könnyen elbizonytalanodhatnak a versenyjog speciális eljárási és anyagi jogi szabályai között. Az ügyvéddel folytatott írásos kommunikáció mentességet élvez a GVH vizsgálata alól, amennyiben az kapcsolódik a védekezéshez való joghoz. Érdekes kérdésként merült föl a konferencián, hogy a készülő ügyvédi törvény jogtanácsosokra való kiterjesztése hogyan fogja érinteni a védettséget (a versenytörvény és az uniós esetjog a jogtanácsossal folytatott kommunikációt nem mentesíti a vizsgálat alól).

A piacnak és a fogyasztóknak is káros a kartell
Sorra indulnak perek kartellező vállalkozások ellen, amelyekben a kartell miatt sérelmet szenvedett piaci szereplők kívánják felmerült többletköltségeiket megtéríttetni. Az EU irányelvén alapuló és a magyar jogba ez év elején átültetett, a kártérítési igények hatékonyságát elősegítő rendelkezések lassan elérik céljukat. Az új szabályozás értelmében jelentősen könnyebb lett az elszenvedett kár bizonyítása, hatékonyabban megismerhetőek a kartellezés dokumentumai, a jogsértést tényét pedig nem kell újra igazolni – foglalta össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.

Széles a GVH jogköre

Dr. Miks kiemelte, hogy a GVH széles jogkörökkel bír a kutatások során: lefoglalhatnak, lemásolhatnak, zár alá vehetnek bármilyen bizonyítékot (egy uniós vizsgálat során a később egyébként a vizsgált érdemi jogsértés alól fölmentett vállalkozás 38 millió eurót volt kénytelen fizetni a zár feltörése miatt eljárási bírságként), és akár teljes szervereket, postafiókokat is lemásolhatnak. A GVH képes visszaállítani a törölt, manipulált adatokat, fájlokat, és minden kommunikációs csatornát (chat, sms, egyéb üzenetküldő szolgáltatások) ellenőrizni tud. Nem érdemes tehát az adatok törlésével, elrejtésével sem próbálkozni. Miként az korábban megtörtént, diplomata útlevél felmutatása, illetve államtitokra (minősített adatra) történő alaptalan hivatkozás sem vezet eredményre. A Versenytanács tagja kiemelte, ilyenkor a GVH a Külügyminisztérium, illetve megfelelő szakszolgálatok bevonásával ellenőrzi a hivatkozás alaposságát, és annak alaptalansága esetén szintén eljárási bírságot szabhat ki.

Zárásként dr. Kocsis Márton figyelmeztetett, a rajtaütést követően kezdődnek csak az igazi kihívások az érintett vállalkozások számára. Szükséges szakértők segítségével azonosítani a versenyjogi kockázatokat jelentő bizonyítékokat, iratokat, és azonnal megkezdeni a védekezési stratégia kidolgozását. Az engedékenységi kérelem beadásáról is minél előbb kell dönteni, hiszen az időben előbb „bűnbánó” cég nagyobb bírságkedvezményben részesülhet, minden perc számít tehát.

Jogi kisokos
Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor