Akármilyen jól is hangzik egy ötlet és bármilyen ígéretesek is a számok, ha az alábbi három feltétel teljesül, meg kell szabadulni a tervektől, amilyen hamar csak lehet.
1) Nincsenek pozitív meglepetések
Minden innovációs projekt útja hosszú és göröngyös. Az eredetileg tervezett menetrend csúszik, az első prototípus sokkal többe kerül, mint eredetileg terveztük. Ez teljesen normális. De közben vannak pozitív meglepetések is: a tervek a vártnál gyorsabban készülnek el, találunk olcsóbb, használható nyersanyagot, új ötleteket kapunk nem is várt személyektől.
Ha egy ötlet valóban érdemes arra, hogy foglalkozzanak vele, mert valóban új értéket jelent, megjelennek körülötte azok az apró kis örömök is, amelyek miatt az egésszel megéri foglalkozni. Nem nagy dolgokra kell gondolni, de mégis csak ezek tartják mozgásban az egész projektet. Az apró örömök megerősítik a projekten dolgozók kezdeti lelkesedését, új erőt adnak, ily módon üzemanyagként funkcionálnak. Ha ezek a meglepetések hiányoznak, az egész innovációból hamar kifogy a szufla.
2) Nincs nagyobb rálátás
Ez azonban nem elég. Ahogy egy innováció egyre inkább kézzelfogható valósággá válni, annál inkább lesz rá szükség, hogy meg tudják válaszolni a kérdést: "Vajon egyre mélyebb és részletesebb a rálátásunk arra, mit kínálunk és azt hogyan fogadja a célközönség?" Ha csak egymás után lépegetünk előre a projektterv feladatain, az csak a saját megelégedettségünket növeli, a rálátást nem.
Ha az innováción dolgozók nem tanulnak semmit a potenciális ügyfelek valódi igényeiről és a lehetőségekről, amelyet a fejlesztésük tesz lehetővé, akkor nem is innoválnak, csupán határidőre leszállítanak egy tervet. Aki innovál, az egyben tanul is. A valódi innováció valójában arról szól, hogyan változik az eredeti ötlet kiforrott produktummá. Enélkül fabatkát sem ér az egész.
3) Nincs érzelmi elköteleződés
A tanulási folyamat rendkívül fontos, akárcsak az érzelmi síkok. Ahogy a várható ügyfelek egyre közelebbi kapcsolatba kerülnek az innovációval, úgy kellene az érzelmeknek is feltornyosulniuk. Ideális esetben lelkesebbnek kellene lenniük, mint maguknak a fejlesztőknek, hiszen végső soron ők lesznek a felhasználók, nekik készül a termék. Ha azonban egy-egy fejlesztési lépés semmiféle érzelmet nem vált ki, az megöli az egész projektet.
A közömbösségnél még az is jobb, ha negatív visszajelzést kapunk, akkor legalább tudhatjuk, amit korábban fejlesztettünk, jó volt. Ha a külső közreműködők maguk is szeretnének valamit hozzátenni a termékhez, nyilvánvalóan jó úton járunk. Ha hajlandóak időt és energiát áldozni a fejlesztés kipróbálására és véleményezésére, az azt jelenti, hogy elkötelezettek iránta.
Még csak nem is kell, hogy szeressék, egyszerűen csak tisztában kell, hogy legyenek azzal: a fejlesztés nekik szól, minél több energiát fordítanak rá, annál inkább azt kapják, amit szeretnének. Ha nincs efféle érzelmi kötődés, az innováció iránti érdeklődés ki fog hunyni.
Ha az innovációs projektünk megbukik háromból egy ponton, komoly bajok vannak. Ha mind a három ponton, mehet a kukába az egész. Le kell állítani és megszabadulni tőle azonnal. Sajnos a legtöbb innovátor szerelemgyerekeként tekint a termékére, fejlesztésére. Természetesen a rajongás és az elkötelezettség elengedhetetlen a sikerhez, de sajnos a gyereket ki kell önteni a fürdővízzel együtt, ha megérett rá az idő. Az igazi innovátor felismeri, mikor jön el ez a pont.
