16 (úgy tűnik) örökérvényű tipp vezetőknek

Vannak olyan régi igazságok, amelyek mára mulatságosan kimentek a divatból. Mások viszont, úgy tűnik, kiállták az idő próbáját, akárhány évtizeddel ezelőtt fogalmazták is meg őket.

A kőbe vésett igazságokkal általában csak a baj van. Főleg akkor, ha olyan területekről mondtak ki valamit akár évtizedekkel ezelőtt, amely területeken azóta fenekestül felfordult a világ. Csak a minap merült fel, hogy alig pár évtizede még a legnagyobb szaktekintélyek is csak "múló szeszélyként" tekintettek az internetre – aztán hová jutottunk.

De vannak területek, ahol, úgy látszik, sikerült megfogalmazni néhány alapigazságot, amelyhez akkor is érdemes tartani magunkat, ha a világ már nem ugyanaz, mint fél évszázada. A Comline szakértői egy 1951-ből (!) származó vezetői kódexen mutatják be, vannak azért örök jó tanácsok, melyet bátran ajánlanak minden gyakorló vezető figyelmébe – még ha olykor nem is árt nem szó szerint értelmezni őket.

A dolgok nagyban megváltoztak. De van, ami nem! – Kép: Fortepan

Egy vezetőnek ahhoz, hogy hatékony és sikeres legyen:

1. A lehető legteljesebb mértékben meg kell értenie annak a csoportnak a céljait és szándékait, amelyet irányít. Képesnek kell lennie arra, hogy lássa és magáévá tegye a cél ideális elérését, ahogy azt a célalkotó megálmodta. Tudnia kell tolerálni és javítani azokat a gyakorlati teljesítményeket és haladást, amelyre csoportja és annak tagjai képesek lehetnek. Mindig törekednie kell arra, hogy csökkentse az ideális és a gyakorlati között tátongó örök szakadékot.

2. Fel kell ismernie, hogy elsődlegesen arra hivatott, hogy beosztottai és az egész csoport számára teljes mértékben és őszintén értelmezze az ideált és az etikát, valamint céljaikat és szándékaikat. Kreatívan és meggyőzően e célok felé kell vezetnie beosztottait, magát a csoportot és a benne lévő egyéneket.

3. Átfogó képpel kell rendelkeznie a szervezetről, kizárólag az egész szervezet érdekében szabad cselekednie, és soha nem szabad klikkeket kialakítania vagy előnyben részesítenie. A csoportban lévő egyéneket kizárólag annak fényében ítélje meg, hogy milyen értékesek az egész csoport számára.

4. Soha nem szabad haboznia abban, hogy egyéneket áldozzon fel a csoport érdekében, akár a tervezés, a végrehajtás, akár az általa gyakorolt igazságszolgáltatás során. (Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ne maradjon el a dicséret sem, ha valaki jól teljesít!)

5. Meg kell óvnia az összes kiépített kommunikációs vonalat, és ahol szükséges, ki kell egészítenie őket.

6. Meg kell óvnia minden affinitást* a saját felelősségi körén belül, és neki magának is affinitása kell, hogy legyen a csoport iránt. (*affinitás: érzelmi viszonyulás valamihez, úgy is mondhatjuk, érzelmi távolság)

7. Mindig a legmagasabb szintű kreatív realitást* kell elérnie. (*realitás: a valóság, azaz, amiben egyetértünk, hogy van)

"Ha így viselkedik a vezető, akkor hatalmat szerezhet a csoportjának, bármi is legyen az a hatalom."
8. Tervezésének – a célokat és szándékokat tekintetbe véve – meg kell valósítania az egész csoport tevékenységét. Soha nem szabad hagynia, hogy a szervezetek úgy nőjenek, hogy csak elterpeszkednek, hanem a próbaprojektek során szerzett információk segítségével friss és rugalmas állapotban kell tartania a szervezeti tervezést.

9. Fel kell ismernie magában a csoport alapeszméjét, és az adatokat, amelyekből létrehozza megoldásait, úgy kell fogadnia és kiértékelnie, hogy a lehető legnagyobb figyelmet fordítja az adatok igaz voltára.

10. A csoport szolgálatának kell szentelnie magát.

11. Meg kell engednie magának, hogy egyéni szükségleteit illetően jól kiszolgálják, ily módon takarékoskodva saját erőfeszítéseivel, és bizonyos kényelmet élvezve, hogy alapeszméjét magas szinten tartsa.

12. Meg kell követelnie az alárendeltjeitől, hogy valódi érzéseit, valamint döntéseinek okait teljes egészükben olyan világosan adják tovább az általuk vezetett területekre, amennyire csak átadhatóak, és csak az alárendeltek által irányított egyének jobb megértése érdekében bővítsék ki és értelmezzék őket.

13. Soha nem szabad megengednie magának, hogy elferdítse vagy elfedje azon ideál vagy etika bármely részét, amely alapján a csoport működik, és azt sem, hogy az ideál és az etika elöregedjen, divatjamúlttá és működésképtelenné váljon. Soha nem szabad megengednie, hogy a tervezését a beosztottak elferdítsék vagy cenzúrázzák. Soha nem szabad megengednie, hogy a csoport egyedi tagjainak ideálja és etikája leromoljon; használjon mindig érvelést az ilyen leromlás megállítására. (Vagyis fel kell tenni a kérdést: milyen üzletet csinálok valójában?)

14. Hinnie kell a célokban, hinnie kell önmagában, és hinnie kell a csoportban.

15. Mindig kreatív és konstruktív alcélok felmutatásával kell vezetnie. Nem szabad fenyegetést és félelmet használnia ösztönzésre.

16. Rá kell ébrednie, hogy a csoportban valamilyen mértékben minden egyén foglalkozik más emberek, az élet és a fizikai univerzum irányításával, és hogy az irányítás e kódex keretein belüli szabadságát minden ilyen beosztott vezetőnek is biztosítania kell.

Ha így viselkedik a vezető, akkor hatalmat szerezhet a csoportjának, bármi is legyen az a hatalom.

Nagy Béla Comline Budapest Kft.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo