2010. február 3. 13:30 | piacprofit.hu
kulcsszavak:felszámolás, végelszámolás, opten
FELSZÁMOLÁSOK
2010 jobban kezdődik, mint 2009
Csökkent a felszámolások száma januárban, de a fellendülés éveit így is messze meghaladó számú, 1296 cég ment tönkre januárban - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből. Az Opten szerint elképzelhető, hogy a 7,1 százalékos csökkenés mögött munkanaphatás áll, de az adat még így is a kkv-szektor elhúzódó agóniáját jelzi.
Januárban kevesebb volt a felszámolás és a végelszámolás is, mint 2009 első hónapjában, ám az adatok az Opten szerint nem adnak okot bizakodásra. „A felszámolások száma magas maradt, a csökkenés pedig akár a kevesebb januári munkanapnak is betudható" - összegezte Csorbai Hajnalka, a cég stratégiai igazgatója. Januárban 1296 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, ez 92-vel kevesebb, mint egy évvel korábban. Egyhavi adatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de még ha kiderül is, hogy a cégbedőlések száma lassú csökkenésnek indult, már akkor is lényegesen hosszabb ideig tart a válság Magyarországon, mint Európában általában.
Januárban csökkent a végelszámolások száma is. Míg egy évvel ezelőtt 975 cég bezárását határozták el a tulajdonosok az első hónapban, addig idén csak 886-ét. „Ezen a téren lényegesen nagyobb biztonsággal jelenthetjük ki, hogy egyszeri jelenségről van szó, hiszen tavaly az utolsó negyedévben lendületesen nőtt a végelszámolások száma, így egy igazi trendforduló esélyét minimálisnak gondoljuk" - mondja az Opten igazgatója. Vélekedését alátámasztja az is, hogy a cégalapítási kedv is mélypontra zuhant januárban; olyan több éve nem fordult ugyanis elő, hogy egy hónap leforgása alatt csak 2756 új céget jegyeztek volna be a cégbíróságok. Ilyen alacsony számot utoljára 2007 nyarán regisztrált az Opten, amikor jelentős megszorításokon volt túl az ország, és egy sor adótörvényt szigorított a kormányzat, ami rontotta a vállalkozók befektetési kedvét, illetve bezárt olyan kiskapukat, amelyeket nem egy cég használt ki azt megelőzően.
- Hol van a tűrőképesség határa?
- Naponta 3000 cég ellen indul végrehajtás
- Egyre meredekebb lejtőn a magyar cégek
- Folyamatosan dőlnek be a cégek
- Minden korábbinál több cég dőlhet be idén
- Nehéz lesz talpon maradni 2012-ben
- Ismét közel kerültünk a negatív csúcshoz
- Továbbra is lejtőn a magyar cégek
- Folytatódó forrongás a cégvilágban
- Minden idők legtöbb felszámolása 2010-ben















