3 dolog, amit ne mondjunk bemutatkozáskor

Bemutatkozhatunk úgy, hogy még egy hét múlva is emlékezzenek ránk, és úgy is, hogy azonnal elveszítsék az érdeklődésüket. Szakértőnk ma arról ír, hogy “mit felejtsünk ki” szándékosan az “élő” bemutatkozásunkból, ha több embernek vagy akár egy csoportnak mutatkozunk be.

Kép:PP archív

1. Hány éves vagyok, honnan érkeztem

Az üzleti rendezvények, tréningek, konferenciák nem olyanok, mint egy tévés vetélkedő. Nem az a legfontosabb infó, hogy hány évesek vagyunk. Sőt! Az emberek akaratlanul is megítélnek a korunk alapján. Ha nem áruljuk el, eggyel kevesebb előítéletet piszkálunk meg.

Kit izgat, hogy hol lakunk? Ha helyhez kötött a szolgáltatásunk, később még lehet érdekes, hogy hol lehet velünk találkozni mondjuk egy konzultáció erejéig, de ez semmiképpen sem az első bemutatkozó mondat része.

A bemutatkozásból felejtsük ki a korunkat és a lakhelyünket.

2. Én vagyok itt a leg…

Sokszor úgy ragasztunk negatív címkéket a saját szakmai személyes márkánkra, hogy nem is vagyunk ennek tudatában. Ha jól figyelünk, akkor észrevehetjük, hogy időről-időre emberek úgy mutatkoznak be egy-egy csoport előtt, hogy ilyesmiket mondanak:

„Úgy látom

  • én vagyoki itt a legidősebb
  • legfiatalabb
  • legkopaszabb
  • legkövérebb
  • nekem van a legkevesebb tapasztalatom.“
De mit igen?
Azt már tudjuk, hogy mit ne mondjunk a bemutatkozáskor. Szakértőnk korábbi írásában abban segít - néhány jó példával is -, hogy mi az a három dolog, ami viszont alapvető a hatékony bemutatkozáshoz az üzleti életben.
Ezek után szinte már bármit mondhatunk, EZ mindenképpen rögzül a hallgatóság fejében, és elkezdik ezt összekötni a nevünkkel. Nem a minőségbiztosítási szakértő leszünk elsősorban, hanem a legkövérebb fickó a csoportban.

A bemutatkozásunkból felejtsük ki azt a részt, ami valami negatívumot társít a nevünkhöz.

3. Végzettségeink felsorolása

A bemutatkozásunk nem önéletrajz. Nem kell felsorolnunk a szakmai hátterünket, a diplomáinkat még akkor sem, ha fontosnak tartjuk elmondani, hogy “Eredetileg pszichológusként végeztem, de most marketingesként dolgozom”.

Akár mentegetőzésként, akár magyarázatként használjuk a végzettségeinket, nincs rájuk szükség az első bemutatkozás során. Feltehetjük őket a honlapunkra, elmondhatjuk az ismeretség egy későbbi szakaszában, de ne az első alkalommal.

A bemutatkozásból felejtsük ki az iskolák és végzettségek felsorolását.

Szuperszónikus személyes márkát kívánok!

Nagy Krisztina Kriszta, a szakmai személyes márka Vérnyula Pályamarketing - Személyes márka online tréning

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo