A csalók topon vannak a technológiában - nem kéne lemaradni

Nem használják ki a vállalatok a technológia adta lehetőségeket a csalások elleni küzdelemben, holott a legtöbb esetben éppen a technológia az, ami elősegíti azok elkövetését - derül ki a KPMG friss tanulmányából. Ráadásul sokszor cégen belülről jön a támadás...

Az esetek jelentős részében (24 százalék) a csalások elkövetését a technológia nagymértékben támogatta – derül ki a KPMG legfrissebb, 78 országra kiterjedő, összesen 750 esetet vizsgáló tanulmányából. A Global Profiles of a Fraudster című kiadvány szerint proaktív elemzéseket nagyon ritkán végeznek a cégek csalásmegelőzés céljából; mindössze az esetek 3 százalékára derül fény ily módon.

„A technológia kettős szerepe – egyrészt a megelőzés eszköze lehetne, másrészt gyakran a csalók segítője – előreláthatólag csak tovább növekszik” – figyelmeztet Phil Oswalt, a KPMG International csalási ügyek vizsgálati szakágának vezetője. „A technológia fejlődésével párhuzamosan annak illetéktelen célú felhasználása is egyre kifinomultabb. Miközben a csalók számára evidens, hogy technológiai eszközöket alkalmazzanak, a cégek nem tesznek eleget azért, hogy az ezekben rejlő lehetőségeket a csalások megelőzésében kihasználják. A veszélyazonosító rendszerek működtetése és az adatelemző módszerek használata elengedhetetlen feltétele a rendellenes vagy gyanús esetek feltárásának.”

Kép:Pixabay

A technológiát ügyesen használó csalók számos módon követhetnek el csalásokat. Azon csalásokra vonatkozóan, melyek elkövetése során az elkövetők technológiai eszközöket használtak, elmondható, hogy: 24 százalékban hamis vagy félrevezető információkat szerepeltettek a számviteli nyilvántartásokban, 20 százalékban e-mailben vagy egyéb üzenetküldő platformon osztottak meg hamis vagy félrevezető információkat, 13 százalékában pedig informatikai rendszerekhez szereztek illetéktelen hozzáférést.

A csaló „új arca”

  • a csalók többsége (69 százalékuk) 36 és 55 év közötti;
  • többségük (65 százalékuk) a szervezeten belüli;
  • nem ritka, hogy vezető beosztást töltöttek be az adott cégnél (35 százalék), munkaviszonyuk pedig hat évnél hosszabb időszakra terjedt (38 százalék);
  • korlátlan felhatalmazással rendelkeztek, és képesek voltak a kontrollokat felülírni (44 százalék)
  • gyakran autokratikus személyiségként jellemezhetők (18 százalék), és háromszor nagyobb a valószínűsége, hogy inkább barátságosnak mondták őket, mintsem barátságtalannak;
  • nagy tiszteletnek örvendhettek a vállalaton belül, 38 százalékuk legalábbis így jellemezte magát
  • sokszor mások bevonásával követtek el csalásokat, bár az ilyen esetek aránya 73 százalékról 60 százalékra csökkent a legutóbbi felmérés óta;
  • a csalókat leginkább (60 százalékukat) a személyes haszonszerzés motiválta, megelőzve a kapzsiságot (36 százalék), és az „adott volt a lehetőség” motivációját (27 százalék).
A rés a pajzson: a munkavállaló
A vállalatok jelentős részét sikerrel támadják meg a kibertérben, a legfontosabb biztonsági kockázat a munkavállaló saját gépe, vagy okoseszköze.
Egyre nagyobb aggodalomra adnak okot a lehetőség kínálta (opportunista) csalások

A csalások többségét (61 százalékot) a belső kontrollok gyengesége miatt követték el, és a probléma egyre súlyosabb. A legutóbbi felmérés (2013) óta 18-ról 27 százalékra emelkedett az olyan esetek aránya, amelyeket a belső kontrollok gyengeségét kihasználva követtek el.

A csalások elkövetésének lehetőségét ugyanakkor az erős kontrollok nem zárják ki teljesen, hiszen sok esetben a csalók kikerülik a kontrollokat. A felmérés eredményei szerint a csalások 16 százalékánál megkerülték a kontrollokat, további 16 százalékuknál pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyták őket.

A tanulmány további főbb megállapításai

  • a csalásokat többnyire (62 százalékban) nem egyedül, hanem társak bevonásával hajtják végre (38 százalék)
  • az esetek jelentős részét (46 százalékát) vegyes összetételű csoportok hajtották végre, ám a csalók között sokkal nagyobb arányban fordultak elő olyan csoportok, amelyek csak férfiakból álltak (39 százalék), mint amelyekben kizárólag nők vettek részt (7 százalék)
  • a csalások 61 százaléka külső (harmadik) fél bevonásával történt
  • az esetek 44 százalékát valamilyen gyanú vagy panasz alapján tárták fel, további 22 százalékukra pedig vezetői felülvizsgálat során derült fény

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo