A különbség a jó működés és a jó marketing között

2017. március 02. csütörtök - 11:31 / piacesprofit.hu
  •    

A B Corp-ok arra adnak választ, hogyan lehetnek az üzleti vállalkozások egyszerre profitorientáltak és a pozitív társadalmi változások eszközei. Túllépnek azon a hagyományos CSR-képen, melynek keretében a vállalatok társadalmi felelősségvállalási tevékenysége az üzleti működéstől gyakorlatilag elszigetelt programként működik. A modell szerint jelenleg is több tízezer cég méri működését, a minősítést elnyerő több mint 2000 B Corp között pedig 2017 februárjában a magyar vállalkozások között elsőként a Civil Support is helyet kapott.

A 2006-ban indult B Corporation – beneficial corporation – minősítési rendszer célja, hogy megmutassa a különbséget a „jó működés” és a „jó marketing” között a vállalat és annak valamennyi érdekeltje – befektetők, munkavállalók, vásárlók és a helyi közösségek – számára. Segítségével a vállalat mérhetővé és láthatóvá tudja tenni, hogyan képviseli a tulajdonosi, részvényesi elvárások mellett saját alkalmazottai, helyi közössége és a környezet érdekeit is. A minősítés segítségével az ügyfelek, munkavállalók, partnerek egyértelműen meg tudják különböztetni a negatív környezeti hatásaik minimalizálására és társadalmi hasznosságuk maximalizálására törekvő vállalatokat a hagyományos, tisztán vagy többségében profitorientált üzleti vállalkozásoktól.

Itt olvashat részletesebben a cégekről, amelyek az úgynevezett hármas optimalizálás mellett működnek.

Kik B Corpok?

Ma a világ mintegy 50 országában, 130 különböző iparágban több mint 2000 B Corp minősítéssel rendelkező vállalat van. Az ingyenesen elérhető, bizalmasan kezelt, javaslatokat és jó gyakorlatokat is tartalmazó felmérési eszközt jelenleg is több mint 50 ezer vállalkozás használja világszerte. Az európai B Corpok száma 300 fölötti, a legnagyobb B Corp közösségek (30–100 B Corp/ország) az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Svájcban és Olaszországban alakultak ki.

B Corp például:

Kép:ecowolrdcreator.blogspot

Kép:ecowolrdcreator.blogspot

A B Corp mozgalom törekszik az új típusú üzleti megközelítés hivatalos, jogi elismertetésére is. A hagyományos vállalati formák mellett megjelenő – nem csak profittermelési, hanem társadalmi értékteremtési képessége mentén meghatározott – beneficial corporation már az USA 30 államában és Olaszországban is törvénybe foglalt jogi forma, 2016-ban pedig Ausztráliában készült törvénytervezet a vállalati törvény ez irányú megváltoztatásához.

Miért jó?

A minősített vállalatok saját beszámolói igazolják, hogy a B Corp minősítés megszerzése, pontosabban a tanúsítás által hitelesített felelős üzleti működés a pozitív társadalmi és környezeti változások előmozdításán túl többek között:

  • növeli a befektetői hajlandóságot
  • segít a tehetséges munkatársak megtalálásában és megtartásában
  • megkülönböztet a versenytársaktól
  • erősíti a vásárlók/ügyfelek lojalitását
  • sajtónyilvánosságot generál
  • segít a szervezet küldetésének megőrzésében és a fenntartható, felelős működés kialakításában/fejlesztésében
  • kedvezményeket és új szolgáltatásokat tesz elérhetővé

2006 óta több mint 40 tanulmány jelent meg – többek között a Deloitte, a Harward Business Review vagy az MIT közgazdászainak tollából –, melyek azt bizonyítják, hogy a környezeti, társadalmi és irányítási sztenderdek minél magasabb szintű teljesítése csökkenti a pénzügyi kockázatokat, és elősegíti a hatékonyabb működést.

Miért lett B Corp a Civil Support?

A Magyarországon elsőként minősítést szerző Civil Support 2012-ben indult azzal a küldetéssel, hogy fejlesztési, tanácsadási és együttműködéseket támogató szolgáltatásai révén erősítse a társadalmi szervezetek hatásnövelését és fenntarthatóságát. Az elmúlt négy év alatt mintegy 120 civil szervezettel dolgozott együtt többek között stratégiai, kommunikációs és adományszervezési területeken, több mint 200 szervezet vett részt képzésein, 500 feletti a térítésmentes szolgáltatásaikat igénybe vevők száma, valamint szakmai szövetségek és vállalatok – például a Celanese, a Vidanet, a Novaltis és az IT Services Hungary – számára segített hatékony CSR programok és tevékenységek tervezésében és megvalósításában.

A Civil Support azért vállalkozott a B Corp minősítés megszerzésére, mert alapítása óta a B Corp vállalatok által képviselt szellemiségben végzi tevékenységét, fejleszti önmagát és ügyfeleit. A minősítéssel szerették volna megmérettetni magukat, tisztán látni azt, hogy milyen irányban, milyen területeken szükséges, illetve tudnak továbbfejlődni, és szeretnék a B Corp által kínált keretrendszert saját fejlesztési munkájukban is aktívan használni. Céljuk, hogy Magyarországon is folyamatosan növekedjen a minősítést szerző vállalkozások száma. Partnereik és ügyfeleik bevonásával, támogatásával szeretnének létrehozni egy olyan közösséget, amely aktívan tesz azért, hogy az üzleti vállalkozások is a pozitív társadalmi változások eszközei legyenek.

Cégvezetés & irányítás
Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor