Nagy a jövés-menés az energiaszektorban

„Egyes szektorokban a cégek alig 80 százaléka működik egy éven keresztül folyamatosan, ami azt jelzi, hogy az egyensúlyi állapottól még elég messze van a hazai cégbázis” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

A turbulenciát természetesen az új cégek piacra lépése és a megszűnő cégek magas aránya okozza. 2017-es adatok alapján a legnagyobb cégcserélődés az energiaszektorban, az építőiparban és a vendéglátásban volt. Mind a három ágazatban 20 százalék körül alakult a 2017-es fluktuációs index, azaz az újonnan létrejövő és megszűnő cégek száma összesen elérte az ágazati cégszám 20 százalékát.

Kép: Pixabay

Az „első” helyezett az energiaszektor, ahol elsősorban a magas cégalapításnak köszönhetően a fluktuáció 20,3 százalékot ért el 2017-ben. Ez a magas arány egyébként már csak az ágazati cégalapítási hullám lecsengése, hiszen 2016-ban 60 százalék fölött volt a mutató. A magas cégalapítási szám az ágazatban egyértelműen a megújuló energiához kapcsolható, illetve a területre erősen kihatottak a pályázati pénzek is.

Könnyebben találhat munkát az új uniós rendszerben
Könnyebb lesz az egész unióban használható önéletrajzok készítése és egyes képesítések összehasonlítása – jelentette be az Európai Bizottság. Az Europass a digitális kornak megfelelően segít a döntéshozóknak a munkaerőpiaci igények és tendenciák előrejelzéséhez.
A dobogó második helyezettje a papírformának megfelelően az építőipar lett, 19,3 százalékos fluktuációval. Ebben az ágazatban már jóval vegyesebb a kép, mind az alapítási, mind a cégtörlési számok rendkívül magasak. Összességében az ágazat fellendülőben van, de a végrehajtások és a cégtörlések magas száma, valamint a szereplők egy részének likviditási helyzete továbbra is óvatosságra int a szektor tekintetében.

Szintén nem okozott meglepetést a vendéglátás harmadik helye sem. Az ágazat 18,4 százalékos fluktuációs aránnyal került fel a dobogóra. A három ágazat közül a vendéglátásban volt legmagasabb a cégtörlések aránya, így az alap céginformációs mutatók itt mutatják a legpesszimistább képet.

Vannak azonban kiszámíthatóbban működő ágazatok is. Több mint háromszoros különbség van a lista két végén szereplő ágazat fluktuációja között. A nagyobb cégszámmal bíró ágazatok közül a humán egészségüggyel foglalkozó cégek fluktuációja 6 százalék alatti, de az oktatás és a tanácsadás jellegű tevékenységek is pozitív értelemben emelkednek ki az országos összágazati átlagból.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo