Már főnökből sincs elég

A magyar mikro- és kisvállalkozások 27-27 százaléka tervez létszámbővítést fél éven belül, és leginkább szakmunkásokra lenne szükségük. A mikrovállalkozások 15 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig a harmada középvezetőknek is tudna munkát adni – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. friss kutatásából, amely szerint az érintett vállalkozások kétharmada szerint az átlagnak megfelelő fizetést kapnak az alkalmazottaik.

A cégek háromnegyedénél van betöltetlen állás – derült ki egy friss felmérésből, az állandó munkaerőhiány pedig 7-8 százalékkal, a fluktuáció további öt százalékkal csökkenti az árbevételt. Ennek ellenére a cégek még mindig nem foglalkoznak munkáltatói márkájuk kiépítésével, pedig csak alig tizedük tartja magát vonzónak a munkaerőpiacon.

Már a vezetői is hiánycikk

A létszámbővítést tervező vállalkozásoknak leginkább szakmunkásokra lenne szüksége. A mikrovállalkozások körében 76 százalék jelezte, hogy a létrehozandó álláshelyekre szakmunkásokat keres, a kisvállalkozásoknak pedig 68 százaléka mondta ugyanezt. A szakmunkások mellett középvezetőkre is szükség van: a mikrovállalkozások 15 százaléka, a kisvállalkozások 31 százaléka tudna munkát adni középvezetőknek.

Kép:sxc

A fizetés a gond?

A megkérdezett mikro- és kisvállalkozások döntő többsége – 61, illetve 67 százaléka – szerint az átlagos bérszínvonalnak megfelelőek a fizetések az adott cégnél, 15-15 százalékuk szerint pedig az átlagnál magasabb fizetéseket adnak a munkavállalóiknak.

A következő hónapokban is folytatódhat a bérnövekedés az elemzők szerint, a munkaerőhiánnyal párhuzamosan a cégek nagyobb fizetéssel csábítják a jelentkezőket, és próbálják megtartani dolgozóikat. Akár 10-20 százalékos emelés sem ritkaság.

De a bér az egyik gond például a lassan tarthatatlanná váló balatoni munkaerőhiány esetében is. A vendéglátósok szerint lehetetlen kitermelni azokat a béreket, amennyiért hazajönnének a külföldön dolgozó szakemberek.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo