A Szilicium-völgyben is ismert magyar startup

A SequenceIQ beérte a világ élvonalát big data-témában, a budapesti startup fejlesztéseit már a Szilícium-völgyben is ismerik, sőt elismerik. A 2014-ben indult céget beválasztották a Startup Showcase big data startup-listájára, egy olyan klubba, amelyben nincs más európai. A Euroventurestől kapott befektetéssel pedig a pénzakadály is elhárult az amerikai terjeszkedés elől.

Kép:PP/KádárLajos

A SequenceIQ nem szolgáltat, vagy terméket gyárt, hanem a szoftverfejlesztők életét könnyíti meg átütően új fejlesztési megoldásaival. Két technológiai újdonságot, a big datát párosítja a virtualitással, s az így létrejövő eszközt bárki számára elérhetővé teszi. A big data demokratizálását tűzte a zászlajára Mátyás János és Papp Lajos, a SequenceIQ két alapítója.

Alkalmazottból startuperré

Együtt fejlesztettek a Fathom Technologynál, majd az azt felvásárló EPAM Systemsnél, Kelet-Közép-Európa legnagyobb szoftverfejlesztő vállalatánál. A startupötlet is közösen pattant ki a fejükből 2012-ben.

– Fejlesztőként folyamatosan beleütköztünk a problémába, hogy a rendelkezésre álló megoldások lassúak, bonyolultak és drágák. 2012 novemberében támadt egy ötletem arra, hogy hogyan lehetne mindezt kiküszöbölni – kezdi Mátyás János. – Ahogy a technológia haladt előre, az elképzelésünket is újrafogalmaztuk háromszor-négyszer az elmúlt két évben, de a vízió nem változott: az átütően innovatív technológiával létrehozni egy szolgáltatás alapú szoftvert, amely gyorssá és költséghatékonnyá teszi az adatbányászatot segítő szoftverek fejlesztését, támogatását. – A megoldás annyira egyértelmű volt számunkra, hogy nem értettük, miért nem csinálják meg mások. Először felmerült, hogy az EPAM-nál házon belül kidolgozzuk. A szoftverfejlesztő outsourcingcég – ahol mi is sok tapasztalatot szereztünk a kihívások megoldása közben – a legújabb és legmodernebb technológiák felhasználásával elégíti ki partnerei igényeit. A mi elképzelésünk azonban alapvetően eltért a cég profiljától. Az nem akart letérni a járt ösvényről, mi pedig egyre inkább hittük, hogy rendkívüli lehetőségek vannak abban, amit kitaláltunk – mutat rá a szakítás okára Mátyás János.

Végül 2014 februárjában mindketten felmondtak, és beleugrottak az ismeretlenbe. Egy évet adtak maguknak, hogy megtalálják a befektetőt.

Blogolás mint marketing

A csapat öt – ketten az alapítók – fejlesztővel indult, ma kilencen vannak. Az elmúlt néhány hónapban két technológiát kifejlesztettek, a harmadikon dolgoznak. És egyre ismertebbek anélkül, hogy marketingtevékenységük lenne. Csupán blogolnak: minden lépésükről beszámolnak az oldalukon. (Szakértőnk itt ad hasznos tanácsokat ahhoz, hogy hogyan, miért és milyen legyen a cége blog.)

– Amszterdamban, a legnagyobb európai big data-konferencián döbbentünk rá, hogy a szakma már ismer bennünket. Az első előadást meghallgattuk, és a végén odamentünk kérdezni az előadóhoz, a konferenciát szervező Hortonworks – az egyik legnagyobb big data-fejlesztő vállalat – képviselőjéhez. Ő ránézett a badge-ünkre, és felkiáltott: maguk a SequenceIQ-tól jöttek? Én akarok kérdezni maguktól. Kiderült, hogy ő is és számtalan big data-guru olvassa a bejegyzéseinket, és amit csinálunk, az érdekes számukra. Ha az installálás, monitorozás, üzemeltetés ideje a néhány hónapról néhány percre rövidül, az egyértelműen jó minden fejlesztőnek.

Áprilisban még saját költségükön utaztak Amszterdamba, júniusban már meghívták a startupereket, hogy adjanak elő a világ egyik legnagyobb big data-konferenciáján San Joséban. Az addigi eredmények alapján a SequenceIQ-t beválasztották 2014 tíz legígéretesebb big data-startupja közé a New York-i Strata konferencián (Startup Showcase); több száz vállalatból, egyedüli európaiként.

– Kaliforniában még csak a technológiáról beszéltünk, októberben, New Yorkban – a másik legjelentősebb big data-eseményen – már bemutatjuk a közben elkészült két termékünket. A blogolás mellett a közösségi média is fontos marketingeszközünk. Különösen a Twitter. Azon gyorsabban lehet visszajelzést kapni, és ez nagyon lényeges a napról napra változó techszektorban.

Mindenről nyíltan

A SequenceIQ csapata a fejlesztés során felmerülő problémákat és a megoldásokat folyamatosan közzéteszi a blogon. Az eredmények pedig bárki számára ingyen hozzáférhetők.

– Olyat szerettünk volna csinálni, amit a fejlesztők szeretnek. A könnyű használhatóság és az ingyenesség számunkra alapvető. A szabad forráskódú megoldásokban hiszünk. Magyarországon egyedüliként nemcsak a saját termékünket fejlesztjük, hanem együttműködünk az egész Hadoop-ökoszisztémával mint Apache contributorok. Az eredményeinket pedig azonnal megosztjuk.

A SequenceIQ a fejlesztőknek fejleszt, sikeresen: a letölthető termékek felhasználóinak száma száz százalékkal nő havonta.

– A lényeg, hogy minél több big data-fejlesztő használja a megoldásainkat szerte a világban. Ők lesznek azok, akik majd eladják a termékünket azzal, hogy meggyőzik a cégüket arról, hogy a mi megoldásunk egyszerűbb, költséghatékonyabb, mint amivel addig dolgoztak.

A SequenceIQ alapítói még nem döntöttek arról, hogy milyen irányba alakítják a vállalkozás üzleti modelljét, s ezt ma még nem is várják el tőlük.

 Az üzleti modell

Amikor a Red Hat a kétezres évek közepén megjelent az első nyílt forráskódú – ingyenesen letölthető, sőt még át is írható – vállalati szoftverrel, sokan megmosolyogták. Ma pedig a fejlesztőcég megoldása rendelkezik a legmagasabb piaci részesedéssel a kereskedelmi Linux operációs rendszerek között, a vállalat éves árbevétele pedig meghaladja az egymilliárd dollárt. A vállalati operációs rendszer forrása ugyan nyílt, a cég azonban díjat szed a támogatásért, frissítésekért és egyéb szolgáltatásokért.

– Az előfizetésen alapuló támogatás elképzelhető üzleti modell számunkra is. A szerverhosting-szolgáltatás – az Amazon kínál hasonlót – szintén felmerült. Tizenhatmilliárd dolláros piacról beszélünk, üzletileg tehát jó iránynak tűnik ez is. Ebben az esetben azonban szolgáltatóvá kell, hogy váljunk, ami más megközelítést, más humánerő-kapacitást igényel. A harmadik út, hogy a már piacon lévő két termékünket és a még fejlesztés alatt álló harmadikat kombináljuk, s gyakorlatilag a legnagyobbak mintájára elkészíthetjük a szolgáltatásként nyújtott platformalkalmazást. Utóbbi legalább kétéves folyamat.

Ma még azonban a technológiai fejlesztés a legfontosabb, és az, hogy a nagy big data-cégek megismerjék, megszeressék, és minél többen használják az innovatív technológiát. Az árbevétel nem szempont.

– A befektetőnek és nekünk is az az érdekünk, hogy ne a bevétel, hanem az átütő technológiai újítás alapján árazza a piac a céget. 2014 év végéig kell letennünk az üzletimodell-javaslatunkat a befektetőnk, a Euroventures elé.

A befektető

Nem kerestek kockázati tőkebefektetőt, egyetlen elevator pitch-en sem vettek részt. Ennek ellenére júniusban már két amerikai cégtől érkezett felvásárlási ajánlat. Egyelőre nemet mondtak. Közben folytak a tárgyalások a Fathom Technology, majd később az EPAM-ba fektető Euroventures vezetőivel.

– Az EPAM-tól kapott részvényopciónkat eladtuk, és az így nyert összeg körülbelül egy évre elegendő tartalékot adott. Azt gondoltuk, hogy ennyi idő alatt lesz befektetőnk, hiszen ez most nagy növekedés előtt álló üzletág, az általunk fejlesztett technológia pedig egyedülállóan innovatív.

Annyi pénzt szerettek volna bevonni, ami 2015 végéig elviszi a SequenceIQ-t: elég a csapat bővítésére, a technológiai eszköztáruk szélesítésére és az egyesült államokbeli terjeszkedésre. Semmiképp sem akarták feladni se a többségi tulajdonukat, sem a döntéshozatali jogukat. Mátyás János szerint több pénzt jelen pillanatban el se tudnának költeni.

– A szerződésünkben nincs hozamelvárás, sem más megkötés. Az egyetlen kötelezettségünk a fejlesztés. A befektető is egyetértett azzal, hogy a technológia révén gyorsabban nő a cégérték, mint ha a bevételi számok alapján árazna be minket a piac – teszi hozzá Papp Lajos.

Olyannyira a fejlesztésre fókuszálnak, hogy még irodát sincs idejük keresni. Pedig a csapat mára kinőtte a TheHub közösségi munkahelyet, és lassan a technológiai szakemberek mellé egy az adminisztrációval foglalkozó munkatársra is szükség lenne.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo