A tartalommarketing sötét oldala

A tartalom ma a marketing királya. De ez egy vérszomjas király. Bármennyi érv is szól mellette, muszáj látni, hogy befektetés nélkül itt sincs siker.

„Készíts bámulatos tartalmat, adj értéket, kápráztasd el a felhasználókat, légy a művészi történetmesélés mestere. Vagy: „A felhasználók találjanak rád. Építs stabil kapcsolatot az ügyfelekkel, akik ezután vásárolni fognak”. Mindannyian hallottuk már ezeket  tanácsokat, és milyen jól hangzanak, ugye? (Hogy mitől is marketing a tartalom? Itt megtalálja az alapokat!)

A marketing konferenciákon gyakran hallani, hogy a márkáknak ma már a tartalomgyártókhoz hasonló színvonalon kell kommunikálnia. A szakértők szerint, aki megteheti, alkalmazzon fő állású újságírókat, akik teljes munkaidőben azzal foglalkoznak, hogy kiváló tartalmakat készítenek a cégünk számára. Seth Godin, az egyik legtöbbre tartott marketing elme manapság, egyenesen úgy fogalmazott: a tartalommarketing az egyetlen marketing, ami megmaradt.

Oké, tehát tartalmat kell gyártanunk. Nem gond. Nos, dolognak azért van pár buktatója. Először is, a költség. Megfelelő mennyiségű és elég ütős tartalom létrehozása bizony nincs ingyen. Sőt, valójában sok vállalkozás számára kifejezetten magas költségtételt jelent. Másodszor, a tartalommarketing megtérülése nem mutatható ki egyértelműen, amihez manapság nem vagyunk hozzászokva.

Szóval, tanácsolja Mike Le, a CBI Digtal vezetője az Entrepreneur.com-on megjelent cikkében, ha úgy döntünk, a tartalommarketing mellett voksolunk, gondoljuk végig az alábbi dolgokat, hogy ne érjen meglepetés a későbbiekben.

Kép:Pixabay

  1. Milyen gyakran szeretnénk tartalmat közzétenni?
Sok marketinges még ma is annyit tesz, hogy néha ír egy szép blogbejegyzést, beletesz néhány kulcsszót, és reméli, hogy a poszt magától a Google találatok legelejére kúszik. Ez nem valószínű, hiszen olyan, mintha sót csepegtetnénk az óceánba. A szakértők szerint, ahhoz, hogy valósi hatást érjünk el, általában prezentálni kell 10-20 cikket egy héten- ha nem sokkal többet.
Ne csak mondjuk, mutassuk is meg!
A tartalommarketing nem az online marketing egy része, hanem egy más gondolkodásmód. A marketingben elmondod, hogy rocksztár vagy, a tartalommarketing esetében viszont bizonyítjuk is!
Egy amerikai, ágybetéteket forgalmazó cég például elindított egy tartalom marketing platformot, erre építve a marketing stratégiáját. Az indulás előtt, nem ámítás, elkészítettek 100-200 cikket és ebből naponta nyolcat (!) tettek közzé majdnem egy évig. Ehhez négy főállású írót és egy szerkesztőt alkalmaztak. Ez nagy befektetésnek tűnik, ám náluk kifizetődő volt. Persze, ez azért nem általános, de jól mutatja, hogy ha valaki tényleg komoly eredményeket vár a kontent marketingtől, akkor az nem lehet mellékes tevékenység.

Ráadásul elrontani is könnyű, amit már létrehoztunk - itt megtalálja a céges blogok 7 főbűnét.

  1. Ki fogja létrehozni a nagyszerű tartalmat?
Három lehetőség közül választhatunk. Írhatjuk a tartalmat mi magunk, kijelölhetünk a csapatunkból valakit, vagy megbízunk egy profi cikkírót/tartalomgyártót a feladattal. Ha úgy véljük, hogy a tartalmat mi magunk tudjuk a legjobban előállítani, mert magunk vagyunk a területünk legjobb szakértői és mi ismerjük legjobban az ügyfeleink érdeklődését, tartsuk szem előtt, hogy ez hosszú időre óriási elkötelezettséget jelent. Sőt, a szakértelem sem biztos, hogy elég, a jó tartalomhoz egyéb készségekre – íráskészségre, vagy épp fotós, videós tudásra is szükség van. Ha szerencsénk van a szakértelem és a jól írás tehetsége nem probléma, még mindig ott a kérdés, hogy elegendő időt tudunk-e erre a feladatra szánni.

Ha azt a verziót választjuk, hogy a munkatársaink közül delegáljuk valakinek a feladatot, ne feledjünk egy szabályt: a tartalom tükrözni fogja az író tudását, személyiségét. Éppen ezért körültekintően válasszunk.

Ha egy profit bízunk meg a feladattal, kalkuláljunk előzetesen, milyen mennyiséget szeretnénk, és nézzünk körül a piacon, mert árak között óriási lehet a különbség. Választhatunk szabadúszót, vagy ügynökséget is, a lényeg, hogy a befektetés arányos legyen az elvárt hozammal.

  1. Hogyan fogjuk promotálni a tartalmat?
A legtöbb tartalommarketinges ma egyetért abban, hogy az organikus elérés már nem működik. A Facebook már közölte, hogy adataik szerint a felhasználók nem szeretik a márkák tartalmait látni a hírfolyamukban, a barátaikra kíváncsiak. Rég elmúlt az az idő, amikor egy sima kereséssel a felhasználók ránk találtak az interneten. Még a legjobb tartalomnak is szüksége van fizetett promócióra, hogy elinduljanak. Szóval a tartalom előállítása mellett erre is kell büdzsét elkülönítenünk. A jó tartalom az alap, de támogassuk meg némi Google vagy Facebook hirdetéssel.
  1. Hogyan készítsünk olyan tartalmat, ami tényleg hajtja az értékesítést?
    Ahhoz, hogy valódi, mérhető hatást érjünk el a tartalommarketinggel, világos stratégiára, mérhető elvárásokra és tudatos építkezésre van szükség. Segítünk néhány tippel, hogy induljunk el a helyes úton.
    Hogyan lehet mérni a megtérülést?
A legtöbb vállalkozó azt gondolja, hogy a tartalommarketing célja a bevétel növelése. De legyünk óvatosak, hogy mit is várunk el tőle. Persze a kontent marketing sikerességét is lehet mérni. A szakértők oldalmegtekintéseket, oldalon eltöltött időt, megosztásokat, letöltéseket vagy feliratkozásokat mérnek, ROI-ról, vagyis befektetés arányos megtérülésről viszont csak óvatosan.

Az előbbiek ismerősek lehetnek azon cégek számára is, amelyek mondjuk próbálkoztak már tévés hirdetéssel, utóbbi viszont az eladás-központú, az értékesítési számokat mindennap elemző vállalatok barátja.

A tartalommarketing esetében ilyen pontos megtérülést mérni nem nagyon lehet, főleg nem közvetlenül. A megfelelő befektetéssel viszont az eredmények a legkülönbözőbb értékesítési csatornákon jelenhetnek meg.

És persze az átgondolt tartalom a közvetlen értékesítésre is mérhető hatással lehet, például ha hatékonyan vagyunk képesek használni a call-to-action módszereket a kiváló tartalomhoz kapcsolódóan.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo