A tudtunk nélkül nem olvashatja a munkáltató a levelezésünket

2017. szeptember 05. kedd - 12:58 / piacesprofit.hu
  •    

A munkáltatók kizárólag előzetes értesítés után figyelhetik meg az alkalmazottak munkahelyi levelezését - mondta ki keddi másodfokú ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy román panaszos ügyében.

Az ügy előzménye, hogy Bogdan Barbulescu munkahelyi levelezését korábbi munkáltatója egy héten keresztül megfigyelte, és miután kiderült, hogy a cég eszközeit magáncélra használta, elbocsátották. A férfi azután perelte be Romániát Strasbourgban, hogy a román bíróságok elutasították a keresetét, miszerint volt munkáltatója megsértette az emberi jogait. A strasbourgi székhelyű törvényszék 2016-ban kimondta, hogy nem történt jogsértés, a román bíróság megfelelő egyensúlyt teremtett a panaszos magánélethez fűződő joga és a munkáltató érdekei között. Az ügyet Barbulescu fellebbezése nyomán végül a másodfokú tanácsként működő nagykamara elé utalták, amely most érvénytelenítette a korábbi ítéletet.

kulcslyukon leskelődik

Kép: SXC

Ezzel összhangban van a magyar szabályozás

A munkáltató egyik alapvető gazdasági érdeke, hogy a munkavállalók a munkaidő lehető legnagyobb részét ténylegesen munkavégzésre fordítsák. Emellett különösen fontos, hogy megőrizzék és bizalmasan kezeljék a munkáltató működésével összefüggő információkat. A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) széles körű ellenőrzési jogosultságot biztosít a munkavállalók ellenőrzésére, amelyek irányadóak a munkahelyen alkalmazott elektronikus megfigyelőrendszerekre is. A munkavállalók ellenőrzése azonban nem lehet korlátlan, mert az ellenőrzés egy bizonyos határon túl sérti a munkavállaló személyhez fűződő jogait és az emberi méltóságát. Ennek érdekében az Mt. garanciális szabályokat tartalmaz.)

Az üzleti életben a legfontosabb érték az információ, ezért a munkáltató alapvető érdeke, hogy a munkavállalók rendelkezésére bocsátott kommunikációs eszközöket, valamint az azokon folytatott kommunikációt ellenőrizze. A munkáltató akkor jár el helyesen, ha az adott eszköz munkavállalónak történő átadása előtt megfelelően tájékoztatja a munkavállalót az annak használatára vonatkozó feltételekről, valamint a munkáltatót megillető ellenőrzési jogosultságról. Célszerű arról is tájékoztatni a munkavállalót, hogy az adott eszközt jogosult-e magáncélra használni.

A jogszerű munkahelyi ellenőrzés feltételei
  • Ha az a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges,
  • Az adatkezelésről előzetesen írásban tájékoztatták az érintett munkavállalókat.
  • A célhoz kötöttség és a tisztességes adatkezelés elvei alapján csak legitim cél elérése érdekében kerülhet sor az adatkezelésre és csak a cél eléréséhez szükséges mértékben és ideig tarthat az adatkezelés. Főszabályként három munkanapig tárolhatók a felvételek. Amennyiben a munkáltató ennél hosszabb ideig kívánja őrizni a felvételt, akkor ezt megfelelően igazolnia kell. Pl. ha a kamerával olyan helyiséget figyelnek meg, ahol veszélyes anyagot tárolnak, akkor indokolt lehet a felvétel 30 napig történő megőrzése.
  •  A munkáltató köteles az ellenőrzésről egy érthetően és kellő részletességgel megfogalmazott belső szabályzatot készíteni. A szabályzatban kell lefektetni azon szabályokat, amelyek mentén a munkavégzés céljára kapott email, valamint internet használata ellenőrizhető. Elő kell írni, hogy a munkahelyi email és internet kizárólag munkavégzés céljára használható és a szabályzatban előírtak betartása a munkáltató által ellenőrizhető.
  • A munkáltató köteles arról gondoskodni, hogy a felvételek visszanézésére csak szűk személyi kör legyen jogosult, jelesül azon személyek, akik a felvétellel kapcsolatban a munkáltató szervezetén belül döntési jogkörrel rendelkeznek.
Jogi kisokos
Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor