A vállalkozás férfimeló?

Jellemzően a diplomás, alkalmazottként dolgozó férfiak fognának bele saját vállalkozásba, a fiatalok körében magasabb a vállalkozási hajlandóság, és már nem kockázatkerülésből nem indítanak saját vállalkozást.

Kép: MiniCRM

A magyarok 20 százalékában felmerült már, hogy vállalkozásba kezdjen, de egyelőre a biztosabb, átlagos jövedelem mellett döntött. Ők jellemzően az érettségizett, 18–29 év közötti korosztályból tevődnek össze. A megkérdezettek 17 százalékára kifejezetten jellemző a vállalkozói gondolkodásmód, és könnyen a vállalkozói útra léphet. Többségében férfiak, diplomával rendelkeznek, és alkalmazottként dolgoznak – derül ki a Bridge Budapest felméréséből.

A felmérés szerint a magyarok  4 százaléka már vállalkozik, de nem a startupokéra jellemző globális hozzáállással,  és 3 százalék az, aki a legnagyobb tudatossággal és elkötelezettséggel vezeti vállalkozását, és nemzetközi piacokra is kívánkozik.

Miért nem sikeresek a kényszervállalkozók?
A kisvállalkozások jelentős része kényszerből indult. Ez önmagában még nem predesztinálna semmire, hisz sokszor kiváló szakemberek vezetik őket. Miért van az, hogy mégis nehezebb sikerre vinni egy céget, ha kényszerből vágtunk bele?
“Egy tudásra és teljesítményre építő vállalkozói réteg megerősödése hozzájárulhat egy versenyképesebb országhoz. Ha tisztábban látjuk, kik és milyen érvek mentén vállalkoznak, megértjük azt is, mivel motiválhatjuk egy tudatosabb, transzparensebb vállalkozói réteg kialakulását” – mondja Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője. Az idei mérés azt mutatja, leginkább a negyvenes, nagyvárosi férfiak a legbátrabb és egyben legtájékozottabb vállalkozók, ők határozzák meg leginkább az üzleti életet is. Az elszánt, de még a vállalkozás küszöbén kívül állók is 60 százalékban harmincas-negyvenes diplomás férfiak.

Már nem félnek a fiatalok

A felmérés során hagyományos éves ifjúságkutatását is elkészítette a Bridge Budapest. Idén is 20 és 35 év közöttieket kérdezett a jövőképükről, a sikerhez való viszonyukról és a vállalkozói hajlandóságukról. A reprezentatív felmérésből kiderül, továbbra is tízből hat fiatalnak vannak saját üzleti vagy szakmai sikerességre vonatkozó tervei. Az elmúlt évekhez képest valamelyest javult a tendencia az itthonról elért sikerekbe vetett hitben: már csak kicsivel több mint felük gondolja, hogy nehezebb hazánkból érvényesülni, szemben a két évvel ezelőtti 65 százalékkal.

Bár a 20–35 évesek körében továbbra sem jellemző a vállalkozásindítás, az okok változása mégis reménykeltő: míg tavaly 30 százalékuk a biztonságvágy és kockázatkerülés miatt döntött volna az alkalmazotti lét mellett, mára ez a szám majdnem a felére, 18 százalékra csökkent. Jelentősen nőtt viszont azok aránya, akik a vállalkozási ismereteiket nem érzik elégségesnek: 19 százalékuk gondolja úgy, hogy nincs még kellően felkészülve az önálló vállalkozás indítására. Ezt a tudatosságot tükrözi az is, hogy akik a vállalkozói létet választanák, a függetlenség és magasabb jövedelmi kilátások mellett már a vállalkozói készségeik fejlődését is nagyobb számban nevezték meg ennek okaként.

Építsen karriert a hobbijából!
A hobbijából szeretne megélni? Szeretné kézbe venni saját karrierjének alakulását? Mielőtt belevágna a saját üzlet kialakításába, és feladja a napi munkáját, győződjön meg róla, hogy álmai reális bevételt is tudnak termelni, ha a saját maga főnöke lesz. Gyermekkori vágyainkat álomszerű megélni, évekig szövögetett terveinket jó látni, ahogy valósággá válnak. De ahhoz, hogy ez a lufi nehogy kipukkadjon, fogadjunk meg néhány jó tanácsot.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo