2010. március 3. 18:53 | piacprofit.hu
kulcsszavak:válság, opten, felszámolás, végelszámolás
CÉGSTATISZTIKA
A jelek egyértelműek: folytatódik a válság
Továbbra is emelkedik a cégbezárások száma, nem hagy alább a csődhullám - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató februári jelentéséből. Az Opten szerint a cégfelszámolások számának remélt stagnálása helyett további megszűnésekkel kell számolnunk, ami a válság elhúzódását jóslók véleményét támasztja alá.
Az Opten adatai szerint februárban emelkedett mind a felszámolások, mind a végelszámolások száma az előző év azonos időszakához képest, amikorra a válság csúcspontját jósolták. „A felszámolások számának folyamatos emelkedése egyértelműen a gazdasági válság elhúzódását mutatja" - összegezte Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. Februárban ugyan valamelyest csökkent a cégbezárások száma a januári adatokhoz képest, de ez nem tudható be javulásnak, vagy a válság alábbhagyásának. Az év második hónapjában országosan 1216 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, ez 128-cal - 12 százalékkal - több, mint egy évvel korábban.
2010 februárjában a végelszámolások száma az év első hónapjához képest másfélszeresére nőtt. Míg a tavalyi év hasonló időszakában 1236 cég bezárását határozták el a tulajdonosok, addig idén már 1374 vállalatnál döntöttek úgy, hogy lehúzzák a rolót. „A hitelezők szempontjából a végelszámolások számának emelkedése akár pozitív is lehetne, természetesen csak abban az esetben, ha a felszámolások száma ezzel párhuzamosan csökkenne. Ám az előző év hasonló időszakához viszonyítva sajnos mindkét érték hasonló ütemben, 11 százalék körüli mértékben nő" - mondja az Opten stratégiai igazgatója.
Éves összehasonlításban továbbra is csökkenő tendenciát mutat az új vállalkozások számának alakulása. Míg tavaly ugyanezen időszakban 4341 céget alapítottak, idén ez a szám 4057-re módosult, ami 7 százalékos visszaesést jelent. „A cégalapítási hajlandóság folyamatosan csökken, de ez nem tekinthető negatív tendenciának: tudjuk be inkább a realitások felismerésének" - értékelt Csorbai Hajnalka.
- Minden korábbinál több cég dőlhet be idén
- Keresik a válságból levonható tanulságokat
- Nehéz lesz talpon maradni 2012-ben
- Ismét közel kerültünk a negatív csúcshoz
- Továbbra is lejtőn a magyar cégek
- Folytatódó forrongás a cégvilágban
- Minden idők legtöbb felszámolása 2010-ben
- Egy újabb negatív statisztika látott napvilágot
- Időben rendezze veszteségeit!
- Ugyanaz a forint megy kézről kézre...













